Szekeres Viktor

A magyar forgalmazó levetette a netről az Álomháború első kritikáit

Lekerültek a netről a csütörtöki mozis világpremier, az Álomháború premier előtt megjelent kritikái, melyek szerint a 300 rendezője ezúttal pocsék filmet készített.

Hogy állsz az Álomháborúval?
  • Mindenképpen megnézem.
  • A lehúzások elbizonytalanítottak.
  • Nem is akartam megnézni.
Tegnap megtartották az Álomháború (Sucker Punch) című Zack Snyder-film hazai sajtóvetítését, s éjszaka, valamint reggel feltűntek a blogokon az első kritikák is. A Geekz blog 1 csillaggal jutalmazta a filmet 5-ből, míg az Aeon Flux ugyancsak 1 csillaggal, de mindezt már a maximális tízből. Ma délutánra a forgalmazó Intercom jelezte a blogok gazdáinak, hogy az Álomháború embargós, azaz csak a hazai premier napján jelenhet meg róla először kritika. A kritikák hűlt helye itt és itt található meg. (Amerikában egyébként nem is tartottak sajtóvetítést a filmből, ami általában a minőségi deficit első jele. Hogy ez mennyire helytálló feltételezés, az hétvégén kiderülhet - a mi kritikánkat olvasva.)

Klikk ide!

Még mielőtt valaki cenzúrát emlegetne, érdemes azonnal leszögezni, hogy az efféle embargó egyáltalán nem szokatlan idehaza, főleg világpremierek korai sajtóvetítése esetében kéri a magyar forgalmazó arra az újságírókat hogy csak a premier napján jelentessék meg kritikájukat, így valószínűleg csak szerencsétlen véletlen, hogy épp lehúzások tűntek el. Azt viszont, hogy ez nem általános szokás jelzi az is, hogy a fent említett blogok máskor is publikáltak hazai premier előtti véleményeket - az Aeon Flux múlt héten szerdán éppen az Intercom másik friss, bár nem világpremier filmjéről, A Föld inváziója - Csata: Los Angelesről hozott le egy véleményt.

Klikk ide!

Az elmarasztaló vélemények és az embargó mindenképpen beszédes, de valószínűleg mindez nem fogja sokban érinteni a rajongók által várt Álomháború bevételeit, hiszen az éppen az olyan filmek közé tartozik, melyek öntudatos célközönsége nem foglalkozik a filmkritikusok véleményével, s egy-egy negatív hangvételű cikk szinte biztos, hogy nem tántorítja el őket a film megtekintésétől. Az elmúlt időszakban például olyan filmek előzetes sajtóvetítésére nem került sor Amerikában, mint a Skyline, a Légió az Ördög, a Bérgyilkosék, a Kaptár: Túlvilág, a 12 menet, vagy idén a From Prada To Nada - a nagyobb szabású filmek közül legutóbb talán a G.I. Joe: A Kobra árnyékáról nem tudtak premier előtt véleményt írni az újságírók.

Klikk ide!

Hogy tervezed megnézni az Álomháborút?
  • Moziban. Hülye leszek máshogy!
  • Letöltöm a szinkronos, kamerás verziót.
  • Kivárom a DVDRipet és letöltöm.
  • Megveszem a DVD-t.
  • Sehogy.
Az Álomháború előtti rajongói várakozás egyébként annak köszönhető, hogy ez lesz Zack Snyder első "saját" filmje, hiszen a rendező előző négy munkája vagy feldolgozás vagy adaptáció volt. A sor 2004-ben kezdődött a Holtak hajnala (Dawn of The Dead) remake-jével, mely 26 milliós nyitány után 59 millió dollárt hozott a konyhára Amerikában. A sikert követően 2007-ben a 300 című képregény sajátos adaptációját láthattuk Snydertől (kritikánk), az eredmény pedig magáért beszélt: 210 millió dollár Amerikában és 245 millió a többi országban. A 2009-es Watchmen: Az őrzők is tipikus rajongói film (kritikánk), képregény-feldolgozás volt, azonban hiába sikerült jól, sokkal kisebbet durrant, a várakozásoktól elmaradva csak 107,5 millió dollárra volt jó hazájában. Snyder negyedik filmje a tavalyi Az Őrzők legendája volt - a könyvadaptáció világszerte 140 millió dollárt kalapozott össze, s ebből 55 milliót Amerikában.


Az már az Álomháború premierje előtt eldőlt, hogy Zack Snyder legközelebb ismét csak képregényt dolgoz fel, hiszen ő rendezheti az új Superman-filmet. A nagy kérdés, hogy minderre egy bukás után kerül sor, vagy a rajongók megmentik az Álomháborút. Az mindenesetre beszédes, hogy Zack Snyder azon kevés rendezők közé tartozik, akinek az eddigi összes filmje 7 pont fölötti osztályzattal bír az IMDb-n.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #79
    Ez rettenetesen gagyi film.
  • NEXUS6 #78
    Az olyan "apróságokban" is kijön amúgy pl. a Ponyvaregény forradalmisága, hogy Hitchcock óta az a trend volt, hogy egyre rövidebb snittekkel fokozták a feszültséget. Ezzel szemben Tarantino olyan hosszú vágásokat használ, ami talán csak pl. Jancsó filmjeiben volt régebben.

    Ez a vizuális forradalom jellemző máshol is. Pl a Wachowski fivérek alkotásaira, a mátrixos bullettime meg ilyenek, de már a Füledtségben is volt 1-2 a Mátrixban visszaköszönő megoldás.

    Ebben a filmben is a vizualitás óriási szerepet kap. Amúgy ezeknek a mondjuk úgy újhullámos filmeknek a mondanivalója, a karakterek, a konfliktusok is azt tükrözik, hogy nincs jó és rossz. Harc van, de ez nem a jó és a rossz közötti örök sablonos párharc, valami más. És ettől válnak realistábbá, szerethetőbbé bármelyik uncsi monstre hálivúdi szuperprodukciónál.
  • NEXUS6 #77
    Pláne!:)

    Nekem is úgy tűnik, hogy a kritikusok 1 része vagy 15 évvel le van maradva a filmiparhoz képest. Régebben volt jó meg rossz film, amit nagyjából a film költségvetése határozott meg.

    Azonban Tarantino a Ponyvaregénnyel nem csak új műfajt teremtett, hanem alapvetően változtatta meg az egész dolgot, mintha Amerika és Európa között egyszercsak felfedeztek volna egy újabb földrészt.:)

    Az ilyen trashmúvi gyökerű, de még is tehetséggel előállított alkotások kb azt jelentik, amit Andy Warhol csinált a képzőművészetben. Sajna úgy tűnik ez sok kritikusnak még nem esett le.
    Emléxem mi is néztük a haverokkal a Ponyvaregényt vagy 1 órája, hogy mi ez a xar, amíg egyszercsak behúzott a relé.
  • Stranger666 #76
    cukros lötty akkor lenne ha happy end lenne meg tök átlag sablon storyja lenne... lásd battle LA. a story rendben volt, a megvalósítás detto, fiatal lányok játszanak benne. és? akkor már csak szar lehet? NEM
    Ez a film tökéletesen mutatja, hogy a kritikusoknak közük nincs a filmezéshez...
    Szórakoztató volt kiba. látványos és nem egy tipikus hollywoodi szar mint a filmek 80%-a.
    Syder rajongóknak kötelező. 8/10
  • NEXUS6 #75
    Mondjuk én azt nem értem, hogy miért gondolja akárki is, hogy ennek a filmnek kellene olyannal rendelkeznie, hogy sztori, párbeszédek, meg színészi játék.

    Ez egy cukros lötty, amibe max tartósítószer gyanánt raknak bele aszkorbinsavat, c-vitamint.

    Én is eltudom szídni, hogy a kóla az egyik legveszélyesebb anyag, amire rászoktatják az embereket, aztán ugye hetente 1-2 üveggel én is elszopogatok belőle.
  • Cucmey #74
    Mindenki különbözni akar! Erről eszembe jutott egy Üvegtigris idézet. :DDD

    "Ha Te most állandóan kólát innál, akkor én azt mondanám Neked, hogy igyál traubit. Mert ha traubit iszol, ugyanazt a cukros löttyöt csurgatod a beleidbe, mint a többiek. De azáltal, hogy ők kóláznak, Te meg traubizol, különbözöl a többiektől. Na... Ez az, amit jó lenne, ha megértenél."

    :DDD

    Látjátok itt a lényeg! :DD
  • kalapos01 #73
    "De masokkal ellentetben nem szegyellem hogy nekem tetszet a film jol szorakoztam."

    Ilyen irtózatos nagy baromságot is régen olvastam. Ki szégyellne mit? (De tetszik, ahogy sugallod, hogy te mennyire különb vagy másoknál.)
  • Kenarf #72
    En szinten akarmibe akarmit bele tudok magyarazni mint itt alatalaban mindenki. De masokkal ellentetben nem szegyellem hogy nekem tetszet a film jol szorakoztam. Azt vartam amit kaptam;)
  • Cucmey #71
    Na megnéztem és nekem bejött a film!
    Zenék 10/10 ezt nagyon eltalálták. A képek nagyon szépek voltak jók voltak a színek a látványra nem lehet panasz. Negatívumkép említeném a túlságosan remegő kamera mozgást és lehetett volna még egy kicsi akció kevesebb szöveg. Ugyanis ez a film erről szól. Hiányzott nekem az igazi darálás. De egyéni ízlés kérdése.

    Halkan jegyzem meg hogy aki hajlamos rá az nézze meg a film bizonyos részeit különféle drogokkal. Ezer százalék hogy nem fog csalódni. :DDD
  • Molnibalage #70
    Igen, az volt. Eye candy ZSÉééééééééééééééééééééééé film.