Szekeres Viktor
Ingyen a neten a 2000-es évek legjobb magyar filmje
Egyre-másra kerülnek fel az elmúlt évek nagyszerű (és kevésbé jól sikerült) magyar filmjei az internetre. Ezúttal a legálisan filmnézők Tarr Bála alapfilmjének, a Werckmeister harmóniáknak örülhetnek.
Bár Tarr Bélát az idei Berlinálén többszörös díjas filmje, A torinói ló kapcsán jobban felkapta a magyar sajtó, talán épp visszavonulásának köszönhetően, 2000-es filmje, a Werckmeister harmóniák is kapott annak idején Berlinben elismerést. És annak ellenére, hogy itthon a mozikban a vetítés első évében csak alig tízezren győződhettek meg róla, azt egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a Werckmeister harmóniáknál jobb magyar film nem készült 2000 óta.
És, köszönhetően az Indavideónak, ma már mindenki megtekinti Tarr alkotását, hogy utána elvitatkozzon azon, hogy vajon a Sopsits Árpád-féle Torzók vagy Galambos Attilától A nyomozó nem volt-e mégis egy fokkal jobb. Persze a Werckmeister harmóniák, mely Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült, közel sem közérthető, sőt, teljesen talán meg sem fejthető alkotás, de van annyira hipnotikus és hangulatos, hogy az ember csak csettinteni tud a végén - persze mindebben kulcsszerepet játszik Víg Mihály zenéje is.
Bár Tarr Bélát az idei Berlinálén többszörös díjas filmje, A torinói ló kapcsán jobban felkapta a magyar sajtó, talán épp visszavonulásának köszönhetően, 2000-es filmje, a Werckmeister harmóniák is kapott annak idején Berlinben elismerést. És annak ellenére, hogy itthon a mozikban a vetítés első évében csak alig tízezren győződhettek meg róla, azt egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a Werckmeister harmóniáknál jobb magyar film nem készült 2000 óta.
És, köszönhetően az Indavideónak, ma már mindenki megtekinti Tarr alkotását, hogy utána elvitatkozzon azon, hogy vajon a Sopsits Árpád-féle Torzók vagy Galambos Attilától A nyomozó nem volt-e mégis egy fokkal jobb. Persze a Werckmeister harmóniák, mely Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült, közel sem közérthető, sőt, teljesen talán meg sem fejthető alkotás, de van annyira hipnotikus és hangulatos, hogy az ember csak csettinteni tud a végén - persze mindebben kulcsszerepet játszik Víg Mihály zenéje is.