SG.hu·

Megérkezett az év legjobban várt magyar filmjének előzetese

Tarr Béla új filmje, A torinói ló természetesen nem szól mindenkinek, de ez sem változtat azon a tényen, hogy a magának való rendező még mindig a legelismertebb magyar filmesnek számít a szakmában.

Megérkezett a jelen külföldön (és talán idehaza is) legelismertebb magyar rendezőjének, Tarr Béla új filmjének, a Torinói lónak az előzetese. A Kárhozat és az Őszi almanach rendezőjétől legutóbb 2008-ban láthattuk a Georges Simenon-adaptáció A londoni férfit, előtte pedig a 2000-es évek magasan legjobb filmjével, a Werckmeister harmóniákkal jelentkezett. A torinói ló Friedrich Nietzsche, német filozófus egy élményén alapul, aki utazásai során egyszer meglátta, hogy egy ember keményen veri a lovát. Nietzschét ezt követően pár héten belül súlyos mentális problémákkal diagnosztizálták, azonban arról eddig nem szólt a fáma, hogy mi történt a lóval.


A torinói lovat tegnap mutatták be a Berlini Filmfesztiválon, legközelebb pedig a Cannes-i filmes rendezvényen mérettetik meg. Forgalmazásban itthon március 10-től lesz látható Mokép gondozásában, külföldön pedig az év hátralévő részében mutatják be. A film egyébként afféle összegzése is Tarr Béla pályafutásának, ugyanis a rendező elmondta, hogy ez az utolsó rendezése. (Rajongók kedvéért: a 150 perces film 30 vágást fog tartalmazni, s a zenéjét természetesen a mindig nagyszerű muzsikákat produkált Víg Mihály fogja szerezni.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Laza2011. 02. 23.. 15:42||#8
Gondolom többségében a MI pénzünkbõl, megint nem Nekünk ... EZ a Magyar Filmipar 😊
© finaltrekker2011. 02. 17.. 12:16||#7
Igen, de akkor is szokatlan, hogy egy trailer arra épít, hogy kizárja a filmet nem váró vagy nem ismerõ közönséget.
© winnie2011. 02. 17.. 11:54||#6
a funkcióját betölti, hiszen nem téveszt meg, már tudod, hogy nem akarod megnézni, nem?
© finaltrekker2011. 02. 17.. 11:00||#5
Egy lámpa? Ez a trailer? Igaz, hogy nem tudok semmit sem errõl a filmrõl, de a 44 másodperces lámpát elnézve nem is zavar. Attól mert mûvészfilm még lehetne neki rendes trailerje.
© zetortraktor2011. 02. 16.. 15:54||#4
Itt aztán nincs sok félrevezetés, mert vagy a Pál Adrienn, vagy a Womb, vagy ez a magyar film lesz idén, amirõl tudunk, a többit majd nyáron találják ki. A Fliegauf film pedig senkit sem fog érdekelni.
© ZeemanX2011. 02. 16.. 15:38||#3
Hmm, nem rossz trailer, nem rossz.
Engem meggyõzött.
© danianevem2011. 02. 16.. 15:33||#2
Tarr Bála???? XD
Gondolom Tarr Bélát szeretett volna írni Viktor úr. Egyébként a Sorsvonalak címû film érdekesebbnek tûnik, de majd meglátjuk. Remélhetõleg idén már lesznek élvezetes magyar filmek.
© Laslow2011. 02. 16.. 12:08||#1
Kedves Szekeres Viktor! Ezek miatt a hatásvadász címek miatt folyamatosan 1 csillagra értékelem a cikkeidet. Persze, ettõl még a kattintás megvan, de úgy érzem muszáj valamivel kifejeznem a nemtetszésemet.