Szekeres Viktor

Az elmegyógyintézetben forgattak egy új magyar filmet - itt az előzetes

Karinthy Frigyes klasszikusából, a Tanár úr, kérem!-ből készített filmet Mátyássy Áron, s már az első előzetest is megnézhetjük, s közben konstatálhatjuk, hogy a forgatási helyszínnek választott elmegyógyintézet remek döntés volt.

Megjelent a Tanár úr, kérem! első előzetese - igaz meglehetősen rövidre, mindössze 30 másodpercesre sikeredett, de ennyiből is megállapítható, hogy Mátyássy Áron filmje nem mindennapi lesz. Főleg, ha azt nézzük, hogy egy klasszikus Karinthy-mű adaptációjáról van szó. A főbb szerepekben Pindroch Csabát, Giacomello Robertót és Hegedűs D. Gézát láthatjuk.


szólj hozzá: Tanár úr kérem! - előzetes

Az OPNI-ban 10 nap alatt leforgatott Tanár úr, kérem! mindössze 30 millió forintba került, s benne rögtön két Karinthy-regény története is keveredik, a címadó mellett az Utazás a koponyám körülé is. A Tanár úr, kérem! látványtervei a rendezőként is működő Pater Sparrow-t dicsérik, a forgatókönyvet pedig Köbli Norbert írta. A filmből egyébként két változat is készülhet, egy tévéfilm és egy hosszabb, mozis változat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • buklee #1
    Fasza