Szekeres Viktor

Az Oscar már csak tudja - megvannak a jelöltek

8-8 kategóriában szerezhet Oscar-díjat az Eredet és a Social Network - A közösségi háló, s pár hét múlva akár a Salt ügynök és a Száguldó bomba is szobrot kaphat.

Igen, január 25-e van, eljött a mindenki által izgatottan várt Oscar-díjra esélyesek bejelentése - meg sem merjük jósolni, hogy hány hazai gyárban és hivatalban állt le a munka, amikor 14 óra 38 perctől Tom Sherak és Mo'Nique elkezdte darálni 2010 legjobbjait. Persze a nominált filmek bejelentésekor már nem nagyon érez a filmkedvelő bizsergést, hiszen nagy meglepetésekre ilyenkor nem lehet számítani, főleg, hogy ezer meg egy szervezet hirdette ki, hogy kik voltak szerintük 2010 legjobbjai, így az Oscar esélyeseit minimális hibaszázalékkal le lehetett kottázni. (Bizonytalanságot csak a többséget kevésbé érdeklő technikai jellegű díjaik jelöltjeinek ismertetése jelentett.)


Hányat láttál az Oscar 10 legjobb filmjéből?
  • 10-et. Igen. Eskü.
  • 9-et, de azt az egyet is meg fogom nézni.
  • Hetet vagy nyolcat.
  • 4-6-ot biztosan.
  • Kettőtt, talán hármat.
  • Csak egyet.
  • Egyet sem.
A nemrég hozott döntésnek köszönhetően 10 tagúra bővített legjobb filmes mezőny súlyos papírformát igazolt, hiszen 7-8 jelöltet biztosra lehetett venni (egyes hazai blogokon meg is jósolták őket), s csak az volt a kérdés, hogy vajon Ben Affleck tavalyi filmje, A tolvajok városa nem kap esélyt a végső sikerre, vagy az akadémiai tagság a nyár egyik független filmes sikerét, a The Kids Are All Rightot fogják ignorálni, esetleg az eleinte nagy esélyesként emlegetett, de szinte az összes díjról lemaradó Danny Boyle-féle 127 óra kap egy fityiszt. Nos, A tolvajok városának nem jött össze a dolog, ellenben ott van legjobb 10 tavalyi film között A király beszéde, a Fekete hattyú, a Social Network - A közösségi háló, a Toy Story 3, a The Fighter - A harcos, az Eredet, A félszemű, a Winter's Bone és a már említett The Kids Are All Right, valamint a 127 óra.

Az egyenlők közül az egyenlőbbeket a rendezői kategória jelöltjeinek megvizsgálásával lehet kiszűrni, hiszen amíg 5 jelölt volt a főkategóriában, addig jellemző módon a jelölt rendezők maximum egy kivétellel a legjobb filmeken dolgoztak. Ezúttal Darren Aronofsky, Ethan & Joel Coen, David Fincher, Tom Hooper és meglepetésre David O. Russell kapott rendezői jelölést, vagy sem Danny Boyle, sem Christopher Nolan nem vihet haza szobrot munkájáért. Csekély vigasz lehet, de mindkét rendező megkapta a maga jelölését a forgatókönyves kategóriában.


Meg fogod nézni a The Kids Are All Rightot?
  • Igen, tervezem.
  • Nem, engem nem érdekel.
  • Már láttam.
Előző cikkünkben már leírtuk, hogy a színészdíjak jó részét egy-egy illető vitte haza az idei díjátadókon, így Colin Firth, Natalie Portman és Christian Bale minden bizonnyal a legalacsonyabb szorzót fogja kapni a fogadóirodáknál, a női mellékszereplők közül azonban sem Amy Adams, sem Helena Bonham Carter, sem Melissa Leo, sem Hailee Steinfeld győzelme nem lenne hatalmas meglepetés. Kérdés, hogy a The Fighter - A harcos két jelöltje mennyire veszi el egymástól a szavazatokat, illetve az is, hogy surranó pályán feljuthat-e a csúcsra az ötödik nominált, Jacki Weaver.

Ha a jelöléseket összegezzük, akkor A király beszéde kapta a legtöbb említést, szám szerint 12-t, A félszeműnek 10 díjra van esélye, míg az Eredetnek és a Social Network - A közösségi hálónak 8-8 Oscarra. Utóbbi filmek a színészjelölések kvázi hiányának köszönhetik a kevesebb nominációt, hiszen az Eredetből senkit nem kívánt elismerni az amerikai filmakadémia, a Facebookról szóló drámából pedig csak a főszereplő Jesse Eisenberget tartották érdemesnek a jelölésre.


A továbbiakban legfontosabb kategóriák jelöltjeit lehet elolvasni, a kisebb kategóriák Oscar-esélyeseinek névsorához ide kell kattintani. E kisebb kategóriákból mindenképp érdemes kiemelni a francia Illuzionista jelölését az animációk között (a két nagyágyú mellett), valamint az olyan filmeket, mint a Salt ügynök, a Vasember 2, a Farkasember és a Száguldó bomba, melyekről nem sokan hitték volna, hogy Oscar-jelölésekkel fognak dicsekedni, hiszen a filmes akadémiának régi rossz szokása, hogy szinte minden mellékkategóriát, de olykor még a technikai díjat esélyeseit is a legjobb film címre érdemesnek tartottakkal töltik fel. Így például egy-egy nagyon szépen fényképezett (igen, ez a film), vagy szép zenével ellátott (sorolhatnánk), de egyébként nem túl jól sikerült alkotásnak esélye nincs a gálán.

A legjobb film

127 óra
Fekete hattyú
The Fighter - A harcos
Eredet
The Kids Are All Right
A király beszéde
Social Network - A közösségi háló
Toy Story 3
A félszemű
Winter's Bone

Legjobb férfi főszereplő

Javier Bardem (Biutiful)
Jeff Bridges (A félszemű)
Jesse Eisenberg (Social Network - A közösségi háló)
Colin Firth (A király beszéde)
James Franco (127 óra)

Legjobb női főszereplő

Annette Bening (The Kids Are All Right)
Nicole Kidman (Rabbit Hole)
Jennifer Lawrence (Winter's Bone)
Natalie Portman (Fekete hattyú)
Michelle Williams (Blue Valentine)

Legjobb férfi epizódszereplő

Christian Bale (The Fighter - A harcos)
John Hawkes (Winter's Bone)
Jeremy Renner (A tolvajok városa)
Mark Ruffalo (The Kids Are All Right)
Geoffrey Rush (A király beszéde)

Legjobb női epizódszereplő

Amy Adams (The Fighter - A harcos)
Helena Bonham Carter (A király beszéde)
Melissa Leo (The Fighter - A harcos)
Hailee Steinfeld (A félszemű)
Jacki Weaver (Animal Kingdom)

Legjobb rendezés

Darren Aronofsky (Fekete hattyú)
Ethan & Joel Coen (A félszemű)
David Fincher (Social Network - A közösségi háló)
Tom Hooper (A király beszéde)
David O. Russell (The Fighter - A harcos)

Legjobb eredeti forgatókönyv

Mike Leigh (Another Year)
Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson (The Fighter - A harcos)
Christopher Nolan (Eredet)
Lisa Cholodenko, Stuart Blumberg (The Kids Are All Right)
David Seidler (A király beszéde)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #15
    Ki szólja le a Facebook filmet? Adva volt egy jó könyv, amiből kiszült egy rohadt jó film. Van, aki szerint nem volt jó?
  • ujerik2009 #14
    Nekem éppen a múltkor volt szerencsém megnézni A király beszédét, és nagyon jó volt. Végre, hosszú idő után egy olyan történelmi film, ami tetszett nekem. Régen volt ilyen is.
    A Facebook-filmet sem kell leszólni. Én sem láttam ugyan, de hát törvényszerű, hogy Hollywood mindenről filmet forgat, nem? Ha jól tudom, most a chilei bányászok tragédiáját is filmre akarják vinni. Szerintem is kissé fura, kifordult gondolkodásra vall mindez, de amíg nem láttad, úgy vélem, nem kellene leszólnod. Jóllehet, egy Oscar-jelölés manapság már nem jelent olyan sokat, mint régen (a korábbi jelöltek közül rengetegen szerintem nem nyújtottak kiemelkedő alakítást), de azért ha jelölik a filmet és vele együtt a főszereplőjét is, akkor annyira rossz mégsem lehet... Meg témaként legalább valami újszerű, nem? Szóval előbb nézd meg, aztán kritizáld:D
    Nekem a Fekete hattyú volt, ami nagyon bejött, és szerintem Natalie Portman most igencsak odatette magát: megérdemli azt az Oscart.
  • masika #13
    Jajjj, azért Natalie Portman már letett az asztalra jó pár dolgot... Mondjuk tény, hogy voltak igencsak rossz szerepei. PL a másik Boleyn lány...wáááá, az valami iszonyatosan szörnyedelmesen borzadványos volt. De hogy Barátok Köztbe való, na, attól még messze van.
    Az Eredet meg...hát, érdekes volt, nem mondom, voltak már sokkal, de sokkal jobb filmek is, de meg lehetett nézni. Csak Marion Cotillard szerepelt benne indokolatlanul sokat, és én korábban azt hittem, hogy egy vékony, apró, törékeny nő, hát, ebben a filmben sikerül belőle egy trampli monstrumot csinálni...
    A Facebook-filmet nem láttam, de én alapjáraton nem értem, miért kell ilyen témában filmet készíteni egyáltalán...
    Én Nicole Kidmannek szurkolok, mert a Rabbit Hole egy nagyon érdekes, szerintem viszonylag újszerű film volt, és ismét hatalmasat alakított benne. És már a botox is kezd kimenni a fejéből, így lassan újra lesz mimikája szegénynek.
    Ami engem nagyon érdekel még az a Király beszéde, a látott képek és a trailer alapján nagyon jónak ígérkezik.
  • Matte #12
    Oscar 2011 - Szavazás - Esélyek - Kibeszélő
  • gombabácsi #11
    portman lol... barátok köztbe való színésznő

    eredet lol... mintha 3 lost epizód lett volna összeragasztva olyan rossz volt
  • Zolivok #10
    husom
  • m minnifield #9
    portman/bale/true grit, ha ez megvan, nagy baj nem lehet :D
  • Wittgen #8
    Portmann-nek és Williams-nek is szurkolok, akár csak James Franco-nak, Bale-nek és Amy Adams-nek. Az én ítéletem szerint ők érdemelnék meg a díjakat. Bár ugye Portman vagy Williams. Inkább Williams, Portman elég sok szerepet kap, és íg lehetőséget is, hogy bizonyítson.

    Filmekből meg csak az eredetet láttam, így jelenleg az a favorit :)
  • lamella #7
    Idén a Black Swan-t, tavaly a Brigantykat. Tavaly előtt a Benjamin Buttonnak szurkoltam, de a Gettómilliomossal sincs bajom.
  • M0RN1NGST4R #6
    2009ből pl a frost nixon, ha a jelölteknél maradunk, 2010ből pedig district 9 vagy az egek ura