Szekeres Viktor

Nyomják az Avatart és az őrülteket

Az Amerikában dolgozó külföldi bulvárújságírók szerint az Avatarnál jobb film és a Mad Men - Reklámőrülteknél jobb sorozat nem volt tavaly.

A sok szakmai (rendezői, színészi, írói, operatőri) és kritikusi díj átadása közepette Hollywood időt szánt arra is, hogy a film fővárosában dolgozó, jórészt interjúk készítéséből és azok eladásából élő külföldi újságírók szavazatai alapján odaítélt Golden Globe-szobrocskákat is átadja az arra érdemeseknek. A díjátadót Amerikában az NBC csatorna közvetítette, nálunk pedig a negyedik legnézettebb adó, a Film+ fogja adni a héten, hogy később a Reflektor Tv megismételje.


Ezúttal már csak azért is érdemes volt nézni a díjátadót, mert házigazdája is volt a rendezvénynek Ricky Gervais személyében - bár ő eléggé visszafogta magát, de így is szórakoztató maradt. A kifejezetten befolyásolhatónak tartott Golden Globe (elég csak ránézni pár jelölt filmre...) ezúttal nem maradt hű önmagához és meglepetésdíjakat is produkált: például a biztos befutónak tűnő Egek ura elől a Világ ura, James Cameron happolta el a legjobb rendezőnek és a legjobb drámának járó elismerést sikerfilmjével, az Avatarral.

Cameron sikere kellemes meglepetés volt (majd az érdeklődők elvitatkoznak azon, hogy mennyire megérdemelt) a sok kiszámítható díj áradatában, azonban egyes kategóriákban, például a mellékszereplők között a nézőknek csak méla ásítozásra tellett. Mo'Nique (Precious) és Christoph Waltz (Becstelen brigantyk) már több tucat szervezettől kapta meg az elismerést, és számítanak ezért tuti Oscar-befutónak. (Megérdemelten, tesszük hozzá.)


A filmes főszereplők közül Meryl Streep komikaként nyert egyik jelölt filmjével (Julie & Julia - Két nő, egy recept), míg Sandra Bullock drámájával, a The Blind Side-dal gyakorolta a legnagyobb hatást Návai Anikóra és barátnőire. A férfi főkolomposok között meglepetésre George Clooney alulmaradt Jeff Bridges-szel szemben (Crazy Heart), s valljuk meg, nem sokan hitték volna, hogy a tavaly a Trópusi viharért is nominált Robert Downey Jr. épp Sherlock Holmes szerepéért fog Arany Glóbuszt kapni. Hogy teljes legyen a fő kategóriák sora: a legjobb komédia a Másnaposok lett, a legjobb animáció a Fel!, míg a legjobb forgatókönyv díját vigaszdíjként hazavihette az Egek ura.

Szerencsére a Hollywoodban székelő kiküldött tudósítóknak a premier előtti vetítések után esténként még tévézni is van ideje, ezért a Golden Globe-on tévés kategóriák is akadnak, melyek jelöltjei között olyan neveket is találhattunk, mint Masi Oka, Wentworth Miller vagy Matt LeBlanc. A tévés drámai sorozat kategóriájában, ezúttal is a manapság verhetetlen Mad Men - Reklámőrültek diadalmaskodott, míg komédiák között az RTL Klub leendő őszi premierje, a Glee.

Utóbbi meglepetés volt ugyan, de a kategóriák zömében azért papírformának lehettünk szem- és fültanúi, hiszen nyert a Dexter 4. évad főszereplőduója, Michael C. Hall és John Lithgow, de Alec Baldwin (legjobb komikus főszereplő) és Julianna Margulies (legjobb drámai női főszereplő) sikere hatására sem esett le senki álla. Egyedül Toni Colette komikus főszerepe a Tara alteregóiban és Chloë Sevigny drámai mellékszerepe a Hármastársakban késztetett fejvakarásra pár nézőt.


Bár afféle előszobaként emlegetik a Golden Globe-ot, amikor az Oscar-díj kerül szóba, de ne hagyjuk megtéveszteni magunkat: épp azok emlegetik így, akik osztogatják a Globe-ot, az újságírók, akik szeretik magukat sokkal fontosabbnak feltüntetni, mint amilyenek valójában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kopi08 #42
    ha valakit érdekel komolyabban amiről beszéltem, járjon utána...

    http://www.arenaplaza.hu/cikk/nyomtathato-kuponok-februar
  • kopi08 #41
    hello

    Furák ezek a vesszők...:D
    Ellenben úgy gondolom, hogy az Avatár megérdemelten tartotta magát a tartható ideig, hiszen minden film aranyórái lejárnak egyszer. Viszont ez a film tényleg nagy szám volt. Nem a történet, hiszen láttunk már Pocahontast...de a megvalósítás dicséretet érdemel. Ezt a filmet TÉNYLEG imax-ra csinálták és több éven át foglalkoztak vele. Meg is látszik az eredményen.
    Ezen felül had jegyezzem meg ugyanitt, hogy az aréna pláza azt hiszem tudja mit csinál...voltak álhírek, hogy becsődöl...de ugyanmár? IMAX-uk van, divatbemutatókat tartanak, amiknek elég jó sajtóvisszhangja van, emellett elég ésszerű és használható akciókat tartanak.
  • mlacko86 #40
    A PGA-díjátadón viszont bukott minden sci-fi :(
    http://lmlm.blog.hu/2010/01/25/cameron_kivant_egyet_es_teljesult_pga_awards_2010
  • lAngelus #39
    A Golden-Globe eredmények igencsak megkérdőjelezhetőek.
  • Chris05 #38
    http://velvet.hu/celeb/2010/01/14/rakos_megbetegedes_miatt_kezelik_a_dexter_sztarjat/

    Ha minden igaz 90% is lehet a túlélési esélye ennek a típusnak. Hátha! Elvileg jók a kilátásai, persze a sajtósa azt mond, amit akar.
  • zombeeka #37
    Különben megdöbbenve értesültem innen,h a Dexter főszereplője (Michael C. Hall ) rákos!
    Sehol nem olvastam avagy hallottam róla,h ez van vele! Kár lenne érte,mert szerintem jó színész!
  • Merces #36
    ......egyébként semmi bajom a filmmel azt utálom, hogy megmondták ezt kell szeretni és most a sok marha vallásos őrületében megéget minden nem Avatar függőt.
  • Merces #35
    ....ok elismerem a szellemi fölényedet ,de gyakorlatbol tudom hogy az ilyeneket megverni se érdemes, legfeljebb agyonütni....szóval egyél SPENÓTOT MER JÓ JÖVŐRE MÁR A CAMERON IS A SPENÓTOT ESZI
  • Wittgen #34
    Nekem nagyon bejött az Avatar, jó film. De! A Hurt Locker sokkal inkább dráma, mint az Avatar, jobban megérdemelte volna a díjat.

    ....bár, ha abból indulok ki, hogy a haveri társaság női tagjai többször is sírdogáltak az Avatar alatt, akkor lehet, hogy velem van a baj és én nem éreztem át a drámai pillanatokat...
  • William Hunter #33
    Én meg remélem, hogy jól tudom.
    Régebben olvastam valahol erről egy cikket.
    Kerestem, hogy be tudjam linkelni neked, de nem találom.
    Kérem, ha valaki többet tud a Golden Globe jelölés folyamatáról erősítsen meg, vagy cáfoljon ha rosszul tudnám.