Szekeres Viktor

Az elmúlt év legászabb filmelőzetesei

Manapság egy film előzetese inkább felel egy film bevételeiért, sikeréért vagy bukásáért, mint maga az alkotás. Naná, hogy a legjobb trailerek készítői elismerést érdemelnek.

Már olyan sok kategóriában rendeznek díjátadókat, a filmes szakma annyi ágát díjazzák jobbra-balra, hogy minden bizonnyal senki sem lepődik meg azon, hogy a legjobb filmelőzeteseket is évről-évre el szokták ismerni. Ez nem csoda, hiszen egy jó előzetes egy film első hétvégi bevételét nagyban meghatározhatja, s manapság már van, hogy az első hétvégén, a bemutató első három napján termelődik meg az összbevétel 30-40%-a. (A 40%-ot ez az arány olyan filmek esetében érheti el, amelyek meglehetősen negatív közönségreakcióban részesülnek.)

Épp ezért immáron 10. évadba kerül a Golden Trailer Awards, melyben a reklámszakemberek és trailerházak munkáját ismerik el, hiszen mint az köztudott, az előzeteseket általában nem a film készítői, nem a rendezők vágják össze, hanem marketinggel foglalkozó szakemberek. Az idei díjátadónak szomorú aktualitást kölcsönzött, hogy tavaly 68 éves korában elhunyt az amerikai filmelőzetesek egyik legfoglalkoztatottabb hangjának tulajdonosa, Don LaFontaine, aki posztumusz kapott egy legjobb hangalámondónak járó elismerést is.


A díjazott előzetesek igen hosszú és impozáns listája itt olvasható teljes egészében, azonban a 61-ből 16 fő kategóriát mi is kiemelnénk. A legtöbb díjat, szám szerint 9-et, egyébként a Lionsgate stúdió hozta el a nagyok elől.


A díjátadó legnagyobb nyertese egyértelműen a Star Trek volt, hiszen J.J. Abrams hatalmas sikerű filmje nem elég, hogy elvitte a legjobb előzetesnek járó elismerést, de még a legjobb 2009-es nyári blockbuster kategóriában is az első lett. Több díjat talán azért nem szerezhetett az ST-trailer, mert a scifi műfaj szinte alig van jelen a mozikban, ezért a kategóriában külön versenyt sem tartottak.


Ellenben kiosztották a legjobb akciófilm előzetesének járó díjat, melyet a Halálos iram nyert, de ugyancsak zsebre vághattak animációs/családi kategóriában egy elismerést a Wall-E trailer alkotói, legjobb komédia kategóriában a Bruno-előzetes készítői, legjobb dokumentumfilm kategóriában Az ember a magasban marketingesei, míg a legjobb thriller díját az Angyalok és démonok, legjobb drámáét a Frost/Nixon, a legjobb horrorét pedig a Túlvilág szülötte hozta el - utóbbi egyébként remek példa arra, hogy jó előzetes fedhet egy botrányosan rossz filmet is. A független filmeknél a Pankrátor-trailer nyert.


A Golden Trailer Awards-on nem csak az összhatást díjazzák, így például az előzetesekben hallható legjobb zene díját az Ahol a vadak várnak (Where The Wild Things Are) vitte el, míg legromantikusabbnak az 500 Days of Summer két perce sikeredett. A filmek mellett ugyancsak kaptak egy kategóriát a videójátékokat bemutató előzetesek, melyek közül a döntnökök szerint a Star Wars: The Force Unleashed trailerje volt a legpengébb.


A végére pedig két érdekes kategória maradt: a legeredetibb előzetes díját a My Winnipeg nyerte el, míg a "legszemetebb", leginkább bé-filmes a One Eyed Monster-é lett, melyben Ron Jeremy pornósztár pénisze öli halomra az embereket.




Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Anteris #13
    a trailer a legszemetebb műfaj. Ha rajtam múlna betiltanám.
  • Alwares #12
    A Star Trek 3. trailere nagyon ott van. Nem is tudom megmondani hányszor néztem meg a film előtt:D
  • Prof William #11
    http://www.youtube.com/watch?v=zCmVHuHCG_o&feature=channel_page

    A Zoe 2 trailere majdnem 7 perces de a hangulata 10/10
  • TeDDyRuSh #10
    Ciki, de ST Trailer 3-tól mindig kiráz a hideg
  • winnie #9
    ez a my winnipeg trailer nem semmi. mennyi vágómeló lehetett összerántani egy ilyet? anyám...
  • sandor8206 #8
    UP nagyon jól megy! Nem baj amíg a Pixar minőségi cuccokat gyárt, keressék is csak a lóvét a filmjeik. ST adatai önmagáért beszélnek, bejön a népnek, ahogy a T4 adatai is, szánalom. Meglepődnék ha jönne a T5.
  • TeDDyRuSh #7
    Friss adat, mert ezt Viktor majd csak szerdán hozza le leghamarabb:
    Amcsi hétvégi bevétele (09.06.05-07.):

    1.UP - 44,25mill - össz.: 137,3m fut:2hét
    2.The Hangover - 43,28mill - össz.: 43,28m fut:1hét
    3.Land of the lost - 19,52m - össz.: 19,52m fut: 1hét
    4.N.at the M.2 - 14,65m - össz.: 124,37m fut: 3hét
    5. Star Trek - 8,4m - össz.: 222,8m fut: 5hét
    6.Terminator - 8,175m - össz.: 105,5m fut: 3hét
    .
    8. Angels and Demons - 6,5m - össz.: 116,1m fut 2hét
    .
    11.X-men Wolverine - 1,8m - össz.: 174,3m fut: 5hét

    Ezekből az adatokból mindenki leszűrheti a kedvencek sikereit. Egyértelműen a ST. viszi a prímet, ugyanis 5 hete van a top5-ben és az idei év legtöbb bevételét hozó film is, idáig persze:)
  • sandor8206 #6
    hát persze, de azért is mondtam, hogy az igazán nagy bevételhez jó film kell, lsd. most wolverine jól nyitott meg is lesz bevétele, tehát nem panaszkodhat, de nem lett volna neki még jobb ha 2-szer annyit hoz, ahhoz meg jó film kell, hogy alacsonyan csökkenjen. Pl: szinte nevetséges de az ST 4. vagy 5. hetében többet hozott mint a rá 2 hétre bemutatott T4 :-)
  • winnie #5
    az előzetes felel az első hétvégéért, az első hétvége meg az összbevételért. onnét már csak a kiválasztott filmek tudják megverni az odds-okat, de a péntek-szombat csökkenés (és általában a kritikák alapján) alapján jó közelítéssel becsülhető az összbevétel.

    épp ezért öröm látni brutálisan jól, hétrl-hétre szintet tartó filmeket. de sajnos nem minden nap születik egy hatodik érzék, sikoly, titanic vagy alul semmi, bazi nagy görög lagzi. vagy mátrix.
  • sandor8206 #4
    "...Manapság egy film előzetese inkább felel egy film bevételeiért, sikeréért vagy bukásáért, mint maga az alkotás.." legnagyobb hülyeség, max. első hétvégén. De az igazán nagy bevételhez kell a jó film.