Szekeres Viktor

Mindent szétszedett a G.I. Joe

Nem meglepő, hogy a G.I. Joe: A Kobra árnyéka az első helyen nyitott Amerikában, az viszont igen, hogy a lesújtó kritikák ellenére is mennyien nézték meg az első napon Stephen Sommers akciófilmjét. Ismét csak bebizonyosodott, hogy vannak filmek, amelyek nem érzékenyek az újságírói véleményekre.

54,7 millió dollárt hozott konyhára a G.I. Joe-film az első hétvégéjén - de a szombati-vasárnapi eredményekből már becsülhető, hogy nagy valószínűséggel zuhanórepülni fog a továbbiakban a film, persze ettől még a második rész eljövetele nem kétséges. Érdekesség, hogy míg az amerikai közönség 60%-a volt férfi, addig mindössze 50%-uk volt 25 éven aluli, vagyis jóval idősebb volt a közönség, mint a Transformers-filmeké.

A hét másik nagyobb premierje, a Julie & Julia - Két nő egy recept remeknek mondható 20 milliós hétvégével debütált, amivel Meryl Streep filmje minden idők legerősebben kezdő szakács tematikájú filmje lett. Azon nyilván senki nem lepődik meg, hogy a közönség 67%-a tartozott a gyengébbik nemhez és 64%-uk 35 éves vagy afölötti volt.

Milla Jovovich thrillerje, az A Perfect Getaway gyengécske 5,9 millió dollárral debütált, amivel nem várhat a filmre fényes jövő, a bukás okát itt is elárulják az exit pollok, ugyanis a nézők több mint fele 30 éven felüli volt, vagyis az előzetesek nem igazán nyerték meg az inkább a robbantgatásokra voksoló tiniket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #19
    Viki: "Érdekesség, hogy míg az amerikai közönség 60%-a volt férfi, addig mindössze 50%-uk volt 25 éven aluli, vagyis jóval idősebb volt a közönség, mint a Transformers-filmeké. "

    Erre winnie: "de a gi joe-t nem a név vitte jó nyitányra. a név jó ideje tetszhalott volt, sok mostani fiatal azt sem tudja, miről van szó - sokkal népszerűbb nevek nyitottak jóval gyengébben."

    Akkor most én értelmezek valamit rosszul, vagy te?
  • grobs #18
    A G.I. Joe kifejezésnek egy amerikai számára más jelentése is van mint a játék/képregény/rajzfilm. Ezt az amerikai reklámban ki is használták. Ezért itt a névnek valóban van ereje a brand-en kívül is.
    A Brand egy ideig valóban tetszhalott volt, de a 21. század kezdetén (a terrorizmus ellenesség hatására) megint jöttek ki az új figurák, és voltak új animációs filmek is ... trendi 3D-ben.
  • Szolnokboy1 #17
    "Nem kell mindent megmagyarázni"

    áá, ezt ne mondd neki. egyrészt mert felesleges, másrészt ő nem magyaráz, hanem a másik által leírtaknak gyökeresen ellentmond, bármi legyen is az. ez valami kényszerbetegség vagy fília (vinnifília) nála, nem érdemes foglalkozni vele, majd kigyógyul. vagy sem.

    btw én annak gondolom a Joe sikerét, hogy már volt előtte egy 2 Transformers, amiknek sikerült meglovagolni a farvizét. bár lehet, hogy ha ez van előbb, akkor ez hat olyan üdítően, mint 2007ben a T1, nem tudni. a t1 és a joe között azért van egy színvonalbeli különbség a t1 javára, a t2-nél épp fordított a helyzet.
  • hangyafarm #16
    ez durva..szerzői jogokra hivatkozva beperelték a producert...de mért pont őt?
    http://bulvarvilag.hu/hopp/?id=55059
  • Kindred Blades #15
    No, döntsd el végre. Először azt mondod, a névnek nincs szerepe, aztán azt, hogy van annak is.
    Ne mindig elvet formáld ahhoz, amit meg akarsz magyarázni, mert az úgy nem működik. Ezen már a vakok és gyengénlátók országos szövetsége is átlát.

    De csak vicceltem, ember. Vicceltem. Nem kell mindent megmagyarázni, hidd el, a Föld forog akkor is tovább. Persze szíved joga, a fórumok és kommentálás lényege épp ez, eszem ágában sincs az ellenkezőjét állítani.
  • boomsly #14
    Nem egészen úgy értetted, ahogy szántam:a "névvel és trailerrel" való film eladás miatt említettem csak.
    Ha jól emlékszem a werk filmje is ment abban az időben, majd minden csatornán.
    Martin Sheen valószínűleg kevés volt a filmben.
    Ha 6 csak kommersz, akkor a 4.8?
  • winnie #13
    nem rossz, nem jó. kommersznél a 6 körüli már nem olyan biztató, hiszen az elfogult fanok véleménye mindig sokat nyom a latba. ez olyan transformers 2 szint, az 6,2-6,3.
  • winnie #12
    "Ezt cáfolnám a Spawn című mű-horror komédiával, ami egy nagy sikerű képregény adaptációból készült és látványos is volt a korában.
    Mégis látványosat bukott."

    héhéhé.

    1. a spawn sosem volt nagy sikerű. max kult, de a képregény annyira réteg, hogy kommersz sikerre nem volt esélye.

    2. színészek? john leguizamo és michael jai white. leguizamomo nagy kedvencem, de attól még kis név mindekettő.

    3. látványosan bukott? tény, hogy nem folytatták, gondolom okkal, de 54 milliós bevételt hozott, ami teljesen jó (mai pénzben az 80M lenne), az év 37. legsikeresebb filmje lett, megelőzve az austin powers-t, a starship troopers-t, az alien 4-et, a speed 2-t vagy a the game-et. azért ezek nem kis nevek.

    emlékből én is azt mondtam volna, hogy nem volt siker a spawn, de korrektül szerepelt.
  • Barakukk #11
    Az első 10 kritikus közül csak 2-nek nem tetszett. A negatív kritikák csak ezután terjedtek el. A kritikusok 40%-a még most is jónak tartja, ez nem olyan elrettentő a mai átlagot nézve.
  • Vucli #10
    Imdb 6.1 en áll a film, azért egy ilyen típusú filmnél az nem olyan rossz.