Szekeres Viktor

Potter esélytelen a Jégkorszakkal szemben

Meglepetés lenne készülőben? Majd kiderül, mindenesetre arra nem sokan számítottak, hogy a nagyszerű start után ekkorát csökken a Harry Potter és a Félvér herceg nézőszáma, hiszen nagy premier nem volt a héten, mindössze két kisebb film nyitott.

És mégis, a HP6 hétvégi nézőszáma majd 65%-ot csökkent a fővárosban és országos szinten is, ami 31069, illetve 56969 nézőt jelent, miközben a Jégkorszak 3. részének nézettsége alig harmadával csökkent az előző hétvégéhez képest.


Ezzel pedig hiába hozta a legerősebb nyitóhétvégét a Harry Potter hatodik része, jelenleg 159 ezer budapesti nézőnél tart, s köszönhetően ami alig több, mint az új Jégkorszak-film második hétvégi összeredménye, köszönhetően annak, hogy míg Budapesten Potter a 88 ezer nézős nyitányra 31 ezer nézős folytatást produkált, addig az animációs film 61 ezer nézőre 43 ezret.

A Jégkorszak 3. - A dínók hajnalát időközben már a 479 ezredik néző is megnézte, így az elkövetkező hetekben nagy lesz a csata az év legnézettebb filmje címéért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #14
    Izgalmasabb? Haha...2x aludtam be rajta (pedig nem szokasom..) Volt benne 10 sec latvany (Dumbledore es a tuzvihar vagy mifene varazslat,oszt joccakat),izgalom meg semmi..
    1 szo mint 100, kozel es tavol a legunalmasabb filmek egyike amit valaha is lattam...ahogy talaloan valaki irta az IMDB-n:Harry Potter es a felkesz mozi..
  • feriland #13
    rengetegen pocskondiázzák a filmet, nekem nagyon bejött, szerintem eddigi legjobb HP film, a könyv sem volt túl izgalmas, inkább érdekesnek mondanám. Tehát a filmtől se várhattunk csatákat stb. Ezért is rakták bele a Weasley ház megtámadását, hogy izgalmasabb legyen.
  • gulyasandras #12
    Rossz hír számodra: a hetedik könyv első részét már leforgatták, a másodikat pár hónapon belül fejezik be

    Yates persze maradt.
  • postmortem #11
    HP6 nagyon gyenge lett.
    Nem csak azért mert a könyv és a film messze állnak egymástól, hanem azért mert a film az eddigi szériába sem illik bele.
    * Dursley-ék háza a kiindulási pont - most nem, pedig lesz még jelentősége.
    * Mindig van legalább egy jelenet sötét varászlatok kurzusról - most nincs,pedig a Potter Piton ellentét nagyon hálás alapanyag lenne.
    * A Malfoy féle szál is igen gyenge, az is sokkal hálásabb lenne.

    Mindegy nem is akarok belemenni egy szó, mint száz lehetett volna 3-5 más szálra helyezni a hangsúlyt a tetves RW és LB helyett.
    Nagy csalódás, nem is vagyok meglepődve, hogy ennyire visszaesett.
    Csak azt remélem, hogy az anyagiak miatt Yates-t cserélik, és Cuaron vagy Newell hozza az utsó kettőt.
  • nessboth #10
    Ezt a részt úgy jellemezném: Harry Potter és a barátok közt. Kb azt a színvonalat képviselte. Ráadásul orbitális logikai bakik voltak benne...
  • Etinger #9
    Mindent tudni kell amúgy értékelni, és le kellene vetkőzni az örökös sorba állítgatást meg 'melyik a jobb' című kérdések erőltetését, illetve azok kényszeres megválaszolását xD
  • uniu #8
    uhhh ...
  • uniu #7
    Hát még a LOTR filmek a könyvek után...
  • Etinger #6
    Ízlések és ficamok :)
  • G_ArchAngel #5
    A Potter filmek nezhetetlenek, a konyveken elaludtam...
    Persze lehet csak a LOTR utan tunik sz@rnak a HP-sorozat, de az utan nagyon...