Dojcsák Dániel
Üvegtigris 2. - Mennyire vagy túsz?
Nehezen lehet megtalálni az arany középutat, mikor ilyen megosztó mű kerül a vászonra. Az emberek egy része szájhúzogatva, másik része pedig a röhögéstől vinnyogva hagyja el a mozit. Az ilyen fajta szocio-paródiákhoz se mély érzések, se nagy tudás nem kell, egyszerűen csak két nyitott szem, amivel látjuk magunk körül a világot és hajlamosak is vagyunk kinevetni azt.
Amikor megtudtam, hogy az Üvegtigrist folytatás követi, akkor bizony csóváltam a fejem, mert féltem, hogy a második rész nem tudja megismételni, sőt talán a nyomába sem ér az első sikerének és hangulatának. Nos, félelmeim nem voltak jogosak, Rudolf Péter úgy tűnik mindent megtett azért, hogy elkerülje a folytatások csapdáját. A szereplőgárda és a helyszín nagyjából azonos, a karaktereket már nem kell bemutatni, sőt arról sem kell szót ejteni, hogy kivel mi történt az előző rész óta, ugyanis egyáltalán semmi.
A hat szerencsétlen flótás pontosan ugyanazt műveli minden áldott nap már évek óta. A bonyodalom ott kezdődik, mikor egy zsírosan gazdag építési vállalkozó (Gesztesi Károly) lakóparkot tervez a falu szélére és véleménye szerint az Üvegtigris éppen útban van. Mindenféle barátságos és kevésbé barátságos hangnemű ajánlattal próbálja meg rávenni Lalit (Rudolf Péter), hogy adja el neki. Ugyan ez adja a történet apropóját, de igazából ez csak egy motívum, ami fejezetekre osztja az egész filmet azzal, hogy a vállalkozó vissza-vissza tér cicababájával és vagány terepjárójával a büféhez.
A moziban ülve eleinte vártam, hogy valamilyen ütős poénnal kezdődjön, vagy valami olyannal, ami azonnal bizonyít. Ez nem így történt, ebben talán a túlzott elvárások is szerepet játszanak. Az első minisztori bár kétségkívül kissé lapos, mégis pontosan elegendő volt a ráhangolódáshoz, ami után egyszer csak azt vettem észre, hogy a teremben szinte folyamatosan nevet néhány ember és az össznépi örvendezés is egyre gyakoribb. Ennek ellenére történet nincs, sokszor nehezen emészthető jelenetek követik egymást, ami a feldolgozott problémák komolyságából adódik. Többször előfordult, hogy valami nagyon vicces geg csupán másodpercekkel előzött meg valamely drámai pillanatot - hirtelen felnevetés és gyors elhallgatás.
A főszereplő karakterek szánalmasak és egyben irigylésre méltóak. Mindannyian egy posványban élnek, semmi esélyük a kitörésre, mégis boldogan élik napjaikat. A film emiatt is elődjénél jóval szomorkásabb hangulatú, már-már depressziósnak nevezhető, ezt főként helyzetkomikumok oldják. A legszebb kapcsolat Sanyi és Lali már-már családias állapota. Sanyi (Horváth Lajos Ottó) isteníti Lalit, mindent megtesz neki, ugyanakkor elvárja tőle a gondoskodást és a szeretetet. A meseolvasás, illetve mikor Sanyi kifigurázza Lalit szerintem két olyan jelenet amikor nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk.
A film képi világa, a hangok és a zene teljesen magával ragadó, és ez kell is ahhoz, hogy feledtesse azt a lényeges tényt hogy nincs sok különbség a két rész között. Persze egyértelműen látszik rajta, hogy sokkal több pénzből készülhetett el, de ez érezhető is a kemény product placementekből. Sör, autómárka, konzum elektronika... Ennél több időt logók mutatásával talán csak a Familia Kft. részeiben láthattunk, de itt egy-két kivételtől eltekintve viszont nem zavaró.
A közel két órás alkotás elődjéhez hasonlóan biztosan szállóigék gyökere lesz. Az izirájder öcsém persze már nem üt akkorát, de Csoki bácsi most sem fog csalódást okozni. Nem hiszem, hogy véletlen a filmhez kötődő rekord nézettség, ami az eddigi adatok alapján is már az elmúlt 15 év legjobb bemutatója megelőzve minden magyar és külföldi szuperprodukciót: csak az első négy napon 120 000 néző váltott jegyet rá. Ha a kalózakció nem reklám volt (mint azt mindenhol állítják), akkor ez jó kis fricska a letöltések miatt aggódó filmipar részére, hisz az állítólagos hatvanezer január eleji letöltőt nehéz összeegyeztetni ezzel a parádés indítással.
A filmelőzetes letöltése
Amikor megtudtam, hogy az Üvegtigrist folytatás követi, akkor bizony csóváltam a fejem, mert féltem, hogy a második rész nem tudja megismételni, sőt talán a nyomába sem ér az első sikerének és hangulatának. Nos, félelmeim nem voltak jogosak, Rudolf Péter úgy tűnik mindent megtett azért, hogy elkerülje a folytatások csapdáját. A szereplőgárda és a helyszín nagyjából azonos, a karaktereket már nem kell bemutatni, sőt arról sem kell szót ejteni, hogy kivel mi történt az előző rész óta, ugyanis egyáltalán semmi.
A hat szerencsétlen flótás pontosan ugyanazt műveli minden áldott nap már évek óta. A bonyodalom ott kezdődik, mikor egy zsírosan gazdag építési vállalkozó (Gesztesi Károly) lakóparkot tervez a falu szélére és véleménye szerint az Üvegtigris éppen útban van. Mindenféle barátságos és kevésbé barátságos hangnemű ajánlattal próbálja meg rávenni Lalit (Rudolf Péter), hogy adja el neki. Ugyan ez adja a történet apropóját, de igazából ez csak egy motívum, ami fejezetekre osztja az egész filmet azzal, hogy a vállalkozó vissza-vissza tér cicababájával és vagány terepjárójával a büféhez.
A moziban ülve eleinte vártam, hogy valamilyen ütős poénnal kezdődjön, vagy valami olyannal, ami azonnal bizonyít. Ez nem így történt, ebben talán a túlzott elvárások is szerepet játszanak. Az első minisztori bár kétségkívül kissé lapos, mégis pontosan elegendő volt a ráhangolódáshoz, ami után egyszer csak azt vettem észre, hogy a teremben szinte folyamatosan nevet néhány ember és az össznépi örvendezés is egyre gyakoribb. Ennek ellenére történet nincs, sokszor nehezen emészthető jelenetek követik egymást, ami a feldolgozott problémák komolyságából adódik. Többször előfordult, hogy valami nagyon vicces geg csupán másodpercekkel előzött meg valamely drámai pillanatot - hirtelen felnevetés és gyors elhallgatás.
A főszereplő karakterek szánalmasak és egyben irigylésre méltóak. Mindannyian egy posványban élnek, semmi esélyük a kitörésre, mégis boldogan élik napjaikat. A film emiatt is elődjénél jóval szomorkásabb hangulatú, már-már depressziósnak nevezhető, ezt főként helyzetkomikumok oldják. A legszebb kapcsolat Sanyi és Lali már-már családias állapota. Sanyi (Horváth Lajos Ottó) isteníti Lalit, mindent megtesz neki, ugyanakkor elvárja tőle a gondoskodást és a szeretetet. A meseolvasás, illetve mikor Sanyi kifigurázza Lalit szerintem két olyan jelenet amikor nehéz eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk.
A film képi világa, a hangok és a zene teljesen magával ragadó, és ez kell is ahhoz, hogy feledtesse azt a lényeges tényt hogy nincs sok különbség a két rész között. Persze egyértelműen látszik rajta, hogy sokkal több pénzből készülhetett el, de ez érezhető is a kemény product placementekből. Sör, autómárka, konzum elektronika... Ennél több időt logók mutatásával talán csak a Familia Kft. részeiben láthattunk, de itt egy-két kivételtől eltekintve viszont nem zavaró.
A közel két órás alkotás elődjéhez hasonlóan biztosan szállóigék gyökere lesz. Az izirájder öcsém persze már nem üt akkorát, de Csoki bácsi most sem fog csalódást okozni. Nem hiszem, hogy véletlen a filmhez kötődő rekord nézettség, ami az eddigi adatok alapján is már az elmúlt 15 év legjobb bemutatója megelőzve minden magyar és külföldi szuperprodukciót: csak az első négy napon 120 000 néző váltott jegyet rá. Ha a kalózakció nem reklám volt (mint azt mindenhol állítják), akkor ez jó kis fricska a letöltések miatt aggódó filmipar részére, hisz az állítólagos hatvanezer január eleji letöltőt nehéz összeegyeztetni ezzel a parádés indítással.
A filmelőzetes letöltése
|
Üvegtigris 2 magyar nyelvű vígjáték, 107 perc, 2006 Rendező: Rudolf Péter Forgatókönyvíró: Buss Gábor Olivér, Rudolf Péter Zene: Szarka Tamás és a Ghymes Operatőr: Vecsernyés János Producer: Pataki Ági, Kovács Gábor Rudolf Péter (Lali) Reviczky Gábor (Gaben) Csuja Imre (Csoki) Gáspár Sándor (Róka) Szarvas József (Cingár) Horváth Lajos Ottó (Sanyi) Básti Juli (Joli) Kecskés Karina (Betti) Szilágyi Tibor (Oszi) Gesztesi Károly (Feri) Parti Nóra (Gitta) |
