Szekeres Viktor

Collateral - A halál záloga

A forgalmazó - ki tudja miért - úgy döntött, hogy meghagyja a meglehetősen beszédes "Collateral" címet és mindössze egy magyar alcímmel látják el Michael Mann rendező (Szemtől szemben, Ali, Bennfentes) legújabb, Tom Cruise-t is felvonultató filmjét.

Az alcímben persze világossá teszik a moziba csak véletlenül betévedők számára, hogy itt bizony valaki meg fog halni, tehát valami akciófilmszerűségre lehet talán számítani. Ezen nézők elvárásai azonban csak félig igazolódnak, hiszen valóban elhaláloznak egyesek a film története során, de a műfaja ennek ellenére nem akciófilm, hanem inkább valamilyen, a műfajok kereszteződéséből létrejött szerelemgyerek, mint a rendező egyik előző filmje a méltán klasszikus "Szemtől szemben" (Heat). Kapunk akciót is, kapunk krimiszálat is (trendibben thrillert), valamint egy jó adag drámát és jellemrajzot, de nehéz a filmet egyetlen kalap alá besorolni.


Akárcsak a fent említett Al Pacino és Robert DeNiro nevével fémjelzett Heat-ben, itt is a két főkarakter határozza meg az eseményeket. Az egyik a Jamie Foxx által alakított Max, a jövőbeni saját limuzinvállalatáról álmodozó taxisofőr, a másik pedig a Tom Cruise által megszemélyesített vérprofi bérgyilkos. Igen, a hírnevét - főleg a tinik között - a Koktéllal és a Top Gun-nal megalapozó sármőr most, filmes pályafutása során először átlátogat a másik oldalra, és egy rosszfiút személyesít meg - meglehetősen jól. Lehet, hogy hamarabb kellett volna elkezdenie ezt az image-váltást?

Ki tudja, bár a sötét oldal nem csekély mennyiségű veszélyt is rejt magában, hiszen miután legutóbb Robin Williams tett ott látogatást, azóta folyamatosan rosszfiú szerepben tűnik fel a vásznon. Szerencsére (?) Tom Cruise-t nem kell félteni, hiszen nemsokára visszatér a Mission Impossible 3-ban, valamint a Spielberg-féle Világok harcában is, ismét a jó oldalon. Jót tett még Cruise-zal az is, hogy a rendező nyilvánvalóan elhozta kedvenc fodrászát, aki már a Bennfentes főszereplőjét, Russell Crowe-t is megőszítette - akkor bevált és most is. Cruise egyenszürke öltönyében, és deresbe hajló hajával jéghidegebb már nem is nagyon lehetne.


Ha lenne piros pulóverem és gumicsirkém akkor a film lényegét alapjában véve, a taxis-bérgyilkos kategóriával fedném le, de ha nem lenne, akkor is. Hiszen annál többet nem is kell, és nem is lehet mondani, miszerint Max a taxisofőr egy los angeles-i éjjelen felveszi Vince-t a bérgyilkost, majd elkezdi őt fuvarozni egyik célponttól, a másikig. Persze a film nem lenne érdekes, ha a kötelező tiszteletköröket nem zavarná meg valami, ezért esetünkben is történnek váratlan események, amelyek a történések egy bizonyos láncolatát indítják be, s ez, ahogy szokás a drámai végkifejlethez vezet.


A felettébb egyszerű sztori talán nem is lett volna elegendő a film eladásához, de szerencsére Michael Mann kezében az alapanyag nagy hozzáértéssel elkészített drámai alkotássá, igazi rendezői filmmé vált. A stílusa, a kialakított atmoszféra egyedi és utánozhatatlan. Részben (vagy egészben) ugyancsak az ő érdemének lehet tekinteni a két főszereplő nagyszerű alakítását. Amennyire visszafogja magát Jamie Foxx a laza és barátságos taxisofőr szerepében, annyira odateszi magát Cruise bérgyilkosként, és kettejük feszültséggel teli párbeszédei a nézőt is odaszögezik a székhez.


A film füstös, jazz-es, cseppet film noir-os hangulatát a folyamatos éjszaka mellett nagyszerűen adja vissza a szinte végig digitális kamerát használó fényképezés. Ez szokatlanul életközelinek mutatja be a cselekményt, nagyszerűen alkalmazkodik a taxisofőr lelki állapotának változásaihoz, valamint remek lehetőséget ad az operatőrnek hogy megmutassa, hogy hány helyre lehet egy taxiban a kamerát bedugni. Talán még a zenét kell kiemelni (Paul Oakenfold neve bizonyára sokaknak ismerős), amely hihetetlen változatos, valódi stíluskavalkádot jelenít meg, és nagyszerűen követi a történetet és annak ritmusváltásait.


A nagyon igényesen elkészített mű nem tartozik napjaink kommersz filmjei közé, nem egy könnyed, robbantásokkal és lövöldözésekkel tarkított alkotás. S bár akárcsak a sokadjára előcitált Heat-ben, itt is akad egy "nem semmi" kategóriában tartozó fegyveres csetepaté, inkább a feszült légkör és a szócsaták uralják a filmet és ez lehet, hogy távol tarthatja a popcorn mozik híveit a filmszínházaktól. Az intelligens filmeket kedvelők biztosan jól fognak szórakozni (izgulni, ámuldozni, stb.), és még az egyszerű történetet, valamint annak egy-két ordító következetlenségét is megbocsátják a rendezőnek.

Collateral - A halál záloga

Rendező: Michael Mann
Forgatókönyvíró: Stuart Beattie
Operatőr: Dion Beebe, Paul Cameron
Jelmeztervező: Jeffrey Kurland
Zene: James Newton Howard, Paul Oakenfold
Látványtervező: David Wasco
Vágó: Jim Miller, Paul Rubell

Szereplők:
Tom Cruise (Vincent)
Jamie Foxx (Max)
Jada Pinkett Smith (Annie)
Mark Ruffalo (Fanning)
Peter Berg (Richard Weidner)
Bruce McGill (Pedrosa)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #20
    A Megtorló tényleg nem rossz csak az a gond vele hogy tényleg itt nálunk nem volt nagy sikere!

    meg kint sem.

    [/i]Szerintem igazad van egy picit azért mert én azt sajnálom hogy a leg újabb jó filmeket nem találom meg itt,és csak vagy a szarba írnak sokat,és a jókat keves is nézik meg tényleg!

    hmm. láttad a sophie scholl-t vagy a belső embert? ezek voltak az utolsók.

    [i]Az tény nagyon jó film azért a Collateral,és oscart is kapott,de már mikor hajaj!


    természetesen nem kapott oscar-díjat. és tavaly nem kapott.

    Jó filmezést mindenkinek,és jobb lenne ha több sorozat vélemény is lenne nem csak ezek a szar szapanoperák!

    valamit elnéztél, mert szerintem az sg-n nem volt szó soha szappanoperákról.
  • pero #19
    Hali!

    A Megtorló tényleg nem rossz csak az a gond vele hogy tényleg itt nálunk nem volt nagy sikere!
    Szerintem igazad van egy picit azért mert én azt sajnálom hogy a leg újabb jó filmeket nem találom meg itt,és csak vagy a szarba írnak sokat,és a jókat keves is nézik meg tényleg!
    Az tény nagyon jó film azért a Collateral,és oscart is kapott,de már mikor hajaj!
    Jó filmezést mindenkinek,és jobb lenne ha több sorozat vélemény is lenne nem csak ezek a szar szapanoperák!
  • winnie #18
    ezeknek a 3/4-e olyat bukott kint, hogy még a hazai mozikba sem kerültek be. hiába jók, az embereket nem érdekelte.
  • 1Lntos #17
    Üdv Mindenki! A film nem rossz... De egyszerűen nem értem hogy hol vannak a kedvenc filmjeim.... Szinte egy fórumon sincsenek fennt, és ez szomorú, helyette vannak ilyen 10-ed rangú retkek.... Hol A Megtorló, vagy az Equilibrium, vagy a Kabinláz, esetleg a Főnix Útja????? Ezek mind iszonyatosan jó filmek és alig lehet hallani/olvasni róluk... Hogy is van ez akkor??? És miért???
  • pero #16
    Hali mindenkinek!

    Hát elég régi film,de azért nagyon jó,volt!A tőrténet nagyon jó,és a szereplők is nagyot alakítanak!
    És elég érdekes film is én szerintem,engem legalább is el gondolkodtatott,a vége,meg az egész film,hogy ez szinte akárkivel meg történhet,egy taxissal,egy emberrel,vagy egy vad idegennel,és a vége mi?elég érdekes dolog jön ki belőle,hogy mikre képesek az emberek,ha az életükről van szó,vagy a szereteikről!És még valami hát igen egy 10millios városban ki vesz észre egy halottat a metróban!!!!Vagy két három nap kell pláne ha hajléktalan akkor meg föleg!
    Mindenkienk ajánlom aki még nem látta,nagyon jó,és fejet hajtok a rendezőnek,és a szereplő gárdának,élvezhető nagyon a film,és nem unalmas,más mint a többi film!
  • Princeman #15
    A feeling a lényeg, a feeling.Gratula rendező, operatőr, és persze két főszereplő.
  • David01 #14
    Nekem is nagyon tetszett.
  • menyus77 #13
    Szerintem is nagyon király a film.A sztori nem olyan különleges, de a hangulata nagyon pöpec!
  • shax #12
    A collateral zálogot jelent.
    (GOOGLE,angol-magyar szótár)
  • shax #11
    Szerintem ez a film TÖKÉLETES!!!
    Nem tud ná valaki megírni hol és hogyan lehet letölteni?
    ([email protected] várom az üzeneteket.)