Szekeres Viktor

Készül a Searching folytatása

Második részt kaphat a Keresés.

A tavalyi év egyik meglepetés sikere volt a Keresés (Searching), és ez nem csak anyagi, de kritikai szempontból is igaz. Annyira tehát nem is meglepő, hogy a Deadline arról értesült, hogy elkezdték fejleszteni a film folytatásának forgatókönyvét. Az, hogy mi lenne a sztori, még nem tudni, de minden bizonnyal teljesen újat kell majd kitalálni, hiszen az "első rész" lezárt volt. A készítőkről sincs jelenleg semmi infó, de azt beszélek, hogy a Sony stúdió szeretné ugyanazt a kreatív csapatot szerződtetni, akik a Keresésen dolgoztak.

Az IMDb-n jelenleg 7,7/10-es osztályzattal álló film minimális költségvetéssel készült és Amerikában 26 millió dolláros bevételt termelt, nemzetközileg pedig még nagyobbat robbant, az USA-n kívül majdnem 50 milliót hozott. Ezzel a 2018-as Sundance fesztiválra nevezett alkotások közül tavaly a második legsikeresebb lett az Örökség mögött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!