Szekeres Viktor
Támadás a Fehér Ház ellen 3.: A védangyal bukása - itt a végső, mindent tisztába rakó trailer
Megkapta utolsó magyar nyelvű előzetesét a TaFHe3:Avb.
Sokan meglepő módon kétségbe vonják azt, hogy volt értelme elkészíteni egy Támadás a Fehér Ház ellen 3-at (ami A védangyal bukása alcímet kapta itthon), azonban a számok ennek az ellenkezőjét mutatják, hiszen ha a bevételeket nézzük, akkor a 2013-as első rész 70 millió dollárból hozott Amerikában 99 milliót, a világ többi részén pedig 71 milliót, míg a 2016-os folytatás, ami már csak 60 milliós költségvetéssel bírt, ugyan belföldön csak 63, de nemzetközileg 143 millió dollárt termelt. Értelemszerűen, ha mindez nem lenne rentábilis, akkor a gyártó sem erőltetné a sorozatot, ami továbbra is érdekli a nézőket.
A fenti új, szinkronos trailer azért is számít végsőnek, mert már a korhatár karika sem ajánlás, besorolásra került a film, amit Amerikában augusztus 23-án fogják bemutatni a mozikban. A világpremierek rajongói számára van egy rossz hírünk: a hazai premierre nem Amerikával egy időben fog sor kerülni, hanem hat nappal később, azaz augusztus 29-én.