Berta Sándor

Radarral szerelné fel az autókat az Infineon

A jövőben beépített lokátorok segítségével az autóvezetők elkerülhetik a veszélyes helyzeteket. A tervek szerint a szükséges berendezések olcsóságuk miatt gyakorlatilag bárki számára elérhetők lesznek.

Az Infineon azt szeretné, ha a vezetők időben látnák a veszélyeket és így csökkenthető lenne a balesetek, illetve a dugók száma. A vállalat egy új készülék fejlesztésében vesz részt, amelyet ugyan a középkategóriás autókhoz ajánlanak, de gyakorlatilag bármely személy- vagy akár tehergépkocsiba is beépíthető lesz. A mai gépjármű-fedélzeti közép- és nagyhatótávolságú radarok 20-tól akár 200 méter távolságra is ellátnak, ezáltal hatékony segítői a sofőröknek. Ezeknek az eszközöknek az elterjedését eddig a magas áruk hátráltatta. Az Infineon ezt a problémát akarja megoldani.

A rendszer alapját egy Ausztriában, az Infineon Technologies Austria fejlesztő-kutató cégénél, a DICE-nél kifejlesztett RXN7740 nevű chip szolgáltatja. A radar elektromágneses hullámokat küld folyamatosan a jármű előtti területre és a visszaérkező jelekből állapítja meg a tárgyak és más járművek távolságát, illetve a mozgó dolgok sebességét. A fedélzeti rendszer kiétékeli a beérkező jeleket, és azonnal riasztja a vezetőt, ha fennáll az ütközés veszélye. Ilyenkor automatikusan előrébb tolja a fejtámlákat és még a biztonsági övet is szorosabbra fűzi, valamint adott esetben aktiválja a légzsákokat.

"Számos autóipari céggel dolgozunk együtt. A chip ára jelenleg 30 és 40 euró között van. A sorozatgyártás várhatóan már 2009 közepén elkezdődhet, az első rendszerek 2010-től lesznek kaphatók" - nyilatkozta Ingrid Lawicka, az Infineon szóvivője. Az alacsony árat az teszi lehetővé, hogy a chipeket egy új technológia segítségével kifejezetten a gépkocsikban való alkalmazásra készítik, az alapanyaguk szílicium-germánium ötvözet.

A Strategy Analytics nevű piackutató cég egyébként arra számít, hogy a biztonsági riasztórendszerek száma 2011-ig világszerte évente átlagosan 65 százalékkal nő majd. Így 2011-re átlagosan 3 millió járműből már 2,3 millióban, 2014-re pedig az újonnan gyártott gépkocsik 7 százalékában lesz ilyen berendezés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zoszi75 #22
    Igen, ez egy jó rendszer. Kiszúrná a kivilágítatlan szekereket az uton így nem rohan belé az ember, mint ahogy nekem is összejött. Egy részeg szekeres, kivilágítatlan szekér, egy szembejövő jármű, szerencsétlen időzítés és meghalt egy barátom. Esély sem volt kikerülni. Ezzel a rendszerrel biztos semmi baj nem lett volna. :(
  • Epikurosz #21
    Intelligens lenne, te, nem ilyen autómata.
  • assdf #20
    Ez rettentő jó lenne mikor beszáguldasz mondjuk 100-al egy ilyen szakaszra, hirtelen leveszi a gázt majd a mögötted lévő fele ilyen modern kamion 100-al belédrongyol hátulról.

    Volt nekem olyan ismerősőm is, aki pesten szabályos akart lenni, úgyhogy amikor a lámpa narancsra váltott ő szépen lelassitott és megállt hogy ne repüljön át már a piroson. Erre mit történt? A mögötte levő belement hátulról és előretolta másfél métert, és nagy mákja volt, mert keresztbe jött egy kamion és ha még 1 métert kijebb tolja akkor jóval rosszabb járt volna mintha szabálytalanúl átment volna az épp piroson.

    Egyébkét az a fő gond hogy a közlekedés nem egy statikus valami és a kressz is igazából csak iránymutató mert éles forgalmi helyzetekben sokszor nem betartható. (pl mifelénk ha szigoruan betartanám a jobbra tartás elvét, akkor igencsak hamar tengelytöréssel és kerékkiszakadással vihetném az autót szerelőhőz lévőn a FŐÚT széle kamionkeréknyi lyukakat tartalmaz...)

    Na de ugyanigy mi történne akkor ha megy az ember előtt egy szekér 40-el, és közben az automata nem engedi 50 fölé a sebességet? Megelőzni ugye 45-el nem igazán tudsz egy 40el közlekedő jármüt főleg ha szembeforgalom is van, viszont a biztonságos 60-as előzési tempót meg már nem engedné... És még sorolhatnám sokáig. szóval egy ilyen automata szerintem sokkal veszélyesebb lenne mint a gyorshajtás (értve mindezt 2007 magyarországi utakra és a magyar közlekedési szokásokra, beleértve a tök egyenes utakon "kinnfelejtett" 30as táblákat, meg a széjjelkopott felezőcsikokat stb stb)
  • Epikurosz #19
    persze, ezek ráadásul olcsó kütyük.
    a nevük: tempomat.

    településen belül ott vannak még az ilyen-olyan zónák, de rfid-del ez is megoldható. sőt, rfid sem kell, csak naprakész gps.
  • fixpont #18
    Termeszetesen tovabbra is lehetne merni a sebesseget tobb ponton, aki ezt a muszert kiszereli, megbuheralja ott a buntetesi tetel minimalisan a jarmu elkobzasa valamint szandekosan elkovetett, tomeges eletveszely okozas vagy ehhez hasonlo merteku legalabb 10 ev letoltendovel (felfuggesztett kizarva!)buntetendo, maris toredeke lenne a baleseti statisztika a mainak.
  • fixpont #17
    En mar regen hallottam egy masik fajta berendezesrol, ami nem engedne az autot az adott sebessegkorlat fole menne, eleinte varosokban, falvakban lenne ertelme, a varosba bevezeto utakon a belterulet jelszo tablan lennenek az adok, amikor az auto elhalad mellette veszi a jelzeset es barki probalja nyomni a gazt nem menne az auto. Termeszetesen ugyanigy, kotelezove tenni a bevezetest, es az uj autokat mar enelkul nem lehetne forgalomba hozni. A legtobb baleset okozoja a gyorshajtas (+ ittas vezetes, de azt egeszen maskepp kell szurni).
  • Epikurosz #16
    na, az ilyen rablók fejébe csipet ültetnék.
  • Epikurosz #15
    Intelligens radar, te - másik kötekedő.

    Amúgy, sok jó ötlet elhangzott itt még.
  • Epikurosz #14
    lenne benne kivételkezelés, te kötekedő.

    Kis jelölőnégyzetek, pipákkal.
  • Taranov #13
    Én azért azt gondolom, hogy a balesetek többsége gyorsabban zajlik le, mint ahogy a chip jelzésére reagálni tudna a vezető. Ugye ez max. 200 méterre "lát", de ha belegondoltok, az teljesen normális, hogy 200 méterrel előtted keresztbe-kasul haladnak az autók. Azt a chip sem tudja garantálni, hogy mire te odaérsz a kereszteződéshez, meg fogják adni neked az elsőbbséget.
    Autópályán esetleg jó, ha baleset történik a látótávolságon túl, de más esetekben, pl. városban nem igazán tudom elképzelni, hogy min segíthetne ez a szerkentyu.
    A távolságtartó automatika, a fejtámla, a fékek és a légzsákok előkészítése, illetve az éjjeli kamera már most is megvan természetesen, és nyilván ezek a felszerelések csak olcsóbbak lesznek a közeljövőben.