Specker Balázs

A mobiltelefon veszélyesebb az alkoholnál

Ha lehet hinni a Utahi Egyetem felmérésének, akkor a mobiltelefonálás még az alkoholos befolyásoltságnál is nagyobb veszélyt jelent vezetés közben.

A Human Factors: The Journal of the Human Factors and Ergonomics Society című lapban idézett, a Utahi Egyetemen kutató Frank Drews professzor a vezetés közbeni teljes mobilhasználat megtiltását szorgalmazza. A tanulmányt nem a jelenleg rendelkezésre álló közúti baleseti satisztisztikák alapján készítették el, hanem 40 önkéntes részvételével lezajlott kísérlet eredményére alapul - derül ki az egyetem közleményéből.

A résztvevő alanyokat szimulátoron tesztelték. A 40 jelentkező közül hárman rohantak bele az előttük álló járműbe, miközben mobiltelefonon beszéltek. Ugyanakkor a csoport tagjai 0.08%-os alkoholszint mellett nem okoztak balesetet. Az egyetem jelentése szerint a telefonálók 9%-kal voltak lassabbak fékezéskor, 24%-kal többször korrigálták a követési távolságot, és fékezés után mintegy 19%-kal lassabban álltak vissza a kezdeti sebességre mint azok, akik zavartalanul közlekedhettek. Az intézmény úgy látja, hogy pontosan 5,36-szor nagyobb az esélye annak, hogy balesetet szenvedünk, ha telefonálunk a volán mögött.


Mindenesetre érdekes, hogy ezt a megdöbbentően pontosnak látszó matematikai értéket csupán 40 fő bevonásával képesek voltak meghatározni. Az alacsony részvételi arány ha meg nem is cáfolja, de legalábbis megkérdőjelezheti a kimutatás hitelességét -írja az IT Wire. Az azonban vitathatatlan tény, hogy az alkohol több évtizede felismert, vezetést befolyásoló tulajdonsága mellett vélhetően az egyik kezet lefoglaló, és a figyelmet valamilyen mértékben megosztó vezetésközbeni telefonálás sem lehet jótékony hatással a sofőrre.

Persze joggal merülhet fel ezek után a kérdés, hogy vajon a vezető és az utasok közti párbeszéd esetleges negatív befolyásait vajon mikor kezdik majd el vizsgálni a kutatók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yurij #19
    Na látszik megint egy pihent elméjü amerikai tudos marhasága.
    Pont amerikaiakon tesztelget droid egy népség volt hozzájuk szerencsém.Még a kézi váltos auto-t sem képessek vezetni akkor mirröl beszélünk.Ott aztán folyik a néppeség lebutitása,borzalmasan buták szegények.
  • Morden23 #18
    Ekkora marhaságot. Mobiltelefonálást ivással összehasonlítani kb. olyan, mint az anorexiás hollywoodi celebrityt egy etióp éhezővel.

    Az alkohol befolyásol, a mobiltelefon figyelemelterel. Igazából értelmetlen a kettőt összehasonlítani.
    Az más kérdés, hogy a mobilba bambult komák még az utcán sétálva is veszélyesek. Többször jött már belém mobiltelefonáló emberke, mint részeg emberke:)
  • Anteris #17
    ugyanolyan pótcselekvés mint az, hogy mi állandóan a neten lógunk.
  • Alfa Of NS #16
    Igyal, ne telefonalj!
  • wmatyi #15
    A mobiltelefonálás szerintem egy túlzásba vitt hóbort. Munkaeszköz, baj esetén nagyon hasznos, de ha valaki naponta több órát képes pofázni a semmiről az már beteges. Főleg ha azért teszi mert éppen Happy Hour van...
  • Zsoldos #14
    60-70-esnek tunik a srac a kep alapjan
  • Mice #13
    azért az is igaz, hogy aki az alkoholtól vezet jobban abban nem csak 0.08 van és legfőképp semmit nem lehet tudni, hogy az 40 fő milyen életkorú/mennyire szabadon kezeli a mobilokat/és legfőképp mennyi vezetési tapasztalattal rendelkeznek...

    így meg olyan mint minden statisztika...
  • endale #12
    Ha magam elé kell képzelni valamit miközben nagy forgalomban vezetek, bizony meg tud lepni egy hirtelen előtem lefékező, elém bevágó kocsi, vagy a járdáról leugró gyalogos. Balesetem nem volt, de tudom, hogy ilyenkor pár tizeddel simán lassabban reagálok.
  • endale #11
    Nem hülyeség amit írnak. Bár a részeg vezetéssel nem tudom összehasonlítani a telefonálást (soha nem vezetek ha ittam), de azt tudom, hogy nagyon el tudja vonni a figyelmet. A sima cseverészés nem probléma. Akkor van baj mikor a városban vezetve csörög a telefon, és a főnök, vagy egy ügyfél kérdez valami olyat, amin gondolkodnom kell. A legrosszabb kérdések a "hol találom...", "hová tetted...", "hogyan csináljam..." kezdetűek.
  • G0blin #10
    Mi lesz a következő, kimutatják hogy zenét se lehet majd a kocsiban hallgatni?