Berta Sándor

Információt vetít az útra a Fordok fényszórója

A technológia segít abban, hogy a sofőrök az úton tartsák a szemüket. Kérdés, hogy a többi jármű vezetője hogy reagál erre.

A fejmagasságú kijelzők egy ideje már lehetővé teszik a járművezetők számára, hogy az előttük lévő útra összpontosítsanak. Most azonban a Ford mérnökei egy új fényszóró-technológiát fejlesztettek ki és tesztelnek: a nagy felbontású fényszórók információt szolgáltathatnak arról, hogy milyen jelzések vannak az autó előtt és ezáltal megkönnyítsék az éjszakai vezetést. Az új technológia képes az útra vetíteni a választandó útirányokat, a sebességkorlátozásokat vagy az időjárási információkat, így a vezető tekintete továbbra is az útra szegeződik.

Éjszaka kockázatosabb a vezetés. Az Egyesült Királyságban az ütközések 40 százaléka sötétben történik, annak ellenére, hogy ilyenkor sokkal kevesebben utaznak, mint nappal. Ez a kockázat minden alkalommal megnő, amikor a járművezető leveszi a szemét az útról. Egy 90 kilométer/órás sebességgel haladó jármű másodpercenként 25 métert tesz meg, ami azt jelenti, hogy akár egy rövid pillantás a navigációs kijelzőre tíz méteres vagy annál is hosszabb "vakon haladást" eredményez. Egy kivilágítatlan úton ez azt jelentheti, hogy valaki lemaradhat egy fontos tábláról vagy egy kanyarról.


Az új technológia nagy felbontású projektorként az úttestre vetít információkat, amelyek a cég szerint a többi közlekedő számára is előnyösek lehetnek. Így például egy zebrát is oda lehet vetíteni az úttestre, mind a sofőr, mind a gyalogosok számára, olyan helyzetekben, amikor a meglévő útburkolati jelek elhalványultak vagy nem egyértelműek. A további lehetőségek közé tartozik az útvonal megjelenítése a vezető számára, vagy egy távolságtartási jelzés, hogy a kerékpárosok mellett biztonságos távolságban haladjon el az autó.

A technológia tájékoztathatná a sofőrt az időjárás változásáról, például hóesésről, ködről, csúszásról vagy jeges útról. A fényszóró és a navigációs rendszer összekapcsolásával a közelgő kanyarok is megjeleníthetők, míg a gépkocsi szélessége az útra vetíthető, segítve a vezetőt annak megítélésében, hogy a jármű átfér-e egy résen vagy egy parkolóhelyen. "Ami egy kivetítővel és egy üres fallal való játéknak indult, egészen új szintre emelheti a világítástechnológiákat. Most már sokkal többre van lehetőségünk, mint egyszerűen csak megvilágítani az utat, hogy csökkentsük az éjszakai vezetéssel járó stresszt. A sofőr anélkül kaphatna alapvető információkat, hogy valaha is le kellene vennie a szemét az útról" - jelentette ki Lars Junker, a Ford funkciókért, szoftverekért és fejlett vezetőtámogató rendszerekért felelős európai illetékese.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • repvez #3
    ezt nem is lrtem, hogy minek a fényszoroval és miért az utra? ahogy irták, nem csak egyedül van az ember az uton és a városok féynei is bezavarják a láthatóságát.
    A környezeti elemekröl nem is beszélve, egy esős ködös havas idöben , vagy nem sik utfelületen ebből a felrajzolásbol mindent fog látni csak azt az ábrát nem amit akarnak.
    Ez itt a Demo képeken jol mutat ,de az életben nem . meg ugy általában attól, hogy felrajzolja az utra neki , hogy körforgalom jön, mennyivel lesz vele elörébb, nem tudja, hogy milyen meszse és a céljához melyik kijáraton kell elhagynia, ha kétsűvos a körforgalom, akkor hova soroljon.

    Nem is értem, hogy miért nem a HUD-ot erőltetik, annak lenne értelme, és a fent felsorolt minden hibalehetőségtöl mentes. és este amikor jobbban szikség van rá jobban is látszik. nem kell hozzá levenni a tekintetet az utrol, mintha a kijelzőn lenne az infó

  • Ellaberin #2
    Piszkosul zavaró már az is, ha a megengedettnél jóval erősebb reflektorokkal vakítanak el.
    Több ilyen autó egyszerre meg telerajzolná az utat és kapkohatnád a fejed, hogy ez most kinek szól.
    Ötletnek elsőre nem rossz , másodjára viszont rosszabb, mint egy rémálom. Főleg ha bejönnek a színes, animált miegymás "diszkófények" és a sok információ úgy bezavar, hogy az árokban kötsz ki...
  • duke #1
    Vonalak, nyilak, idojaras kivetitese nem tul izgalmas. Talan ha a pornoipar beszallna a fejlesztesbe abban mar volna fantazia.