Berta Sándor

Robotautókkal szállítaná a csomagokat a Ford

A gyártó arra próbál felkészülni, hogy a közeljövőben radikálisan megváltozhat a csomagszállítás módja.

A Ford és a Hermes csomagszállító cég önállóan közlekedő tehergépkocsit fog tesztelni két héten keresztül Londonban. A projektben a Hermes a konszern első partnere, a vállalat Nagy-Britanniában a magánháztartások esetében az egyik vezető piaci szereplőnek számít.

A szakemberek elsősorban azt vizsgálják, hogy miként reagálnak a közlekedés résztvevői a vezető nélkül közlekedő járművek megjelenésére. A valóságban ugyanakkor továbbra is egy ember irányítja majd az autókat, igaz, a külső szemlélő számára láthatatlanul. Erre az európai törvények miatt van szükség, azok ugyanis még nem teszik lehetővé az automata közlekedést. Ettől függetlenül az adott furgont minden szükséges szenzorral felszerelték.

Richard Balch, a Ford Europa autonóm autókért és közlekedésért felelős igazgatója elmondta, hogy nem a technológiára összpontosítanak, hanem szeretnék az ügyfeleik üzleti modelljét megerősíteni. Lynsey Aston, a Hermes termékekért és innovációért felelős vezetője hozzátette, hogy meg akarják érteni az önállóan közlekedő gépkocsikban rejlő lehetőségeket és meg akarják becsülni, hogy azok hosszú távon milyen szerepet játszhatnak a csomagszállítás területén. Folyamatosan innovatív koncepciókat fejlesztenek ki és kutatnak, s már előre örülnek az eredményeknek, amelyek kétségkívül hasznára fognak válni az egész ágazatnak.

A tesztelés keretében az az eljárás, hogy amint a jármű megáll, a címzett hozzáférést kap a rakodótér ajtajához. Az illető beszédutasítások és a felszerelt monitorokon megjelenő jelzések vezetik el a csomagjához. A Ford 2025-ig 7 milliárd amerikai dollárt akar az autonóm járművekbe befektetni és az összegből 5 milliárd amerikai dollárt még az idén ruház be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!