MTI

Twitter-bejegyzések miatt vizsgálják a Teslát

Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított az Elon Musk alapította, elektromos autókat gyártó Tesla vállalat ellen, Musknak a társaság privatizálásáról korábban közzétett Twitter-bejegyzései miatt - értesült a Bloomberg hírügynökség.

Elon Musk még augusztusban Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy privatizálja a jelenleg tőzsdén lévő vállalatot, és ehhez megvan a szükséges tőke is. Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet kérdésére sem volt hajlandó azonban közölni, hogy honnan, miből fedezi a privatizálást, vagyis a vállalati részvények felvásárlását. Musk augusztusi bejelentése után a Tesla részvényeinek értéke azonnal szárnyalni kezdett, ám ez hamarosan zuhanásba fordult, amikor kiderült, hogy nincs meg a fedezet a privatizáláshoz. Amerikai lapok akkor kínai befektetőt, vagy befektetőket sejtettek a háttérben.

Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított és beidézte a Tesla igazgatóit. Polgári peres eljárást indítottak a cég részvényesei is, arra hivatkozva, hogy az elnök-vezérigazgató Elon Musk félrevezette őket, és így tetemes anyagi veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. Az igazságügyi minisztérium kedden indította meg az eljárást. A Bloomberg hírügynökség szerint bűnvádi eljárásról van szó, a The Wall Street Journalnak pedig egy szakértő arról nyilatkozott, hogy valószínűleg értékpapírpiaci csalás miatt folyik a minisztérium vizsgálata. Kedd esti közleményében a Tesla leszögezte: a vállalat nem kapott büntetés terhe melletti idézést, és egyébként is együttműködik a minisztériummal.

Az igazságügyi minisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni a Bloomberg értesüléseit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Ahhoz kepest, hogy csak egy bena fuves poen, eleg durva hatasa lett.
    https://en.wikipedia.org/wiki/420_(cannabis_culture)