Berta Sándor

Átlátszóvá tenné az A-oszlopokat a Toyota

Ehhez nem kamerákat használnának, hanem a vastag oszlopok körül tükrökkel hajlítanák meg a fényt.

A Toyota egy új szabadalmat nyújtott be az Amerikai Egyesült Államokban, mely szerint átlátszóvá tennék a gépkocsikban a vezető előtt balra és jobbra lévő, a látóteret kitakaró tetőtartó oszlopokat. Az ötlet nem új, hiszen 2014-ben már a Land Rover előállt hasonló technikával. Annak a lényege az volt, hogy kamerák bevonásával a vezető szinte "keresztül láthat" a motorháztetőn és a motoron.

A Toyota által szabadalmaztatott technika arra építene, hogy az úgynevezett A- és B-oszlopok csak útban vannak, amennyiben a vezető látni akarja a közlekedésben résztvevő gyalogosokat, kerékpárosokat és más járműveket. Ezek az utóbbi évtizedben a biztonsági előírások szigorodásával egyre masszívabbak lettek, és főleg kis ívű kanyarodáskor okozhatnak baleseteket. Némely gyártó egy aprócska háromszög alakú üveg beépítésével próbál segíteni ezen.


Az elmúlt években - a szigorított biztonsági előírások miatt - felerősödtek azok a törekvések, hogy a sofőröket minél kevesebb dolog akadályozza a kilátásban. A Toyota azonban még egy lépéssel továbbmenne: azt akarja, hogy az összes látást akadályozó tényező eltűnjön az autókból. Ugyanakkor ennek a megvalósításában nem akarna különleges anyagokat vagy kamerákat alkalmazni. A megoldást a több tükörből álló rendszer jelentené. A tükrök a fényt az A- és B-oszlopokat megkerülve juttatnák el a vezetőhöz. Mindez optikailag úgy tűnne az illető számára, hogy az oszlopok átláthatók. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a rendszert mikor és milyen formában építhetik be a gépkocsikba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xyl #21
    Az egésznek a működéséhez: A dolog lényegéhez hozzátartozik a fény polarizálása. Félig áteresztő tükrökről beszél, ami az egyik irányban polarizált fényt átengedi, a másik irányban polarizáltat visszaveri. Innentől kezdve már csak a szabadalmi leírásban a fény útját kell követni. A fény egy része egyszerűen áthalad ezen az egészen, a fény egy része kétszer megtörve halad át, a fény egy része pedig kimegy a rendszerből, anélkül, hogy a vezető számára a képalkotásban részt vegyen.
  • NEXUS6 #20
    Részben egyetértek, de azért ne keverjük a dolgokat. Mert ez kb ugyan az a szitu, hiba, amit a terroristásázkor, meg informatikában elkövetnek. Korlátozzák az embereket, mert van olyan eset, amikor valaki számítógéppel követ el bűncselekményt. Pl pénzt lop. Nem azt büntetik ha valaki pénzt lop, hanem korlátozzák büntetik bizonyos adatokhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférést függetlenül attól, hogy azzal valaki visszaél vagy ne. Telefonon nem tudok a bankkal olyan viszonylag veszélytelen dolgokat sem elintézni, ami jó lenne mert az azonosításhoz olyan adatokat kérnek amit 15 éve még nem. Pl. telefonon, neten le akarom tiltani a kártyám, mert ellopták a pénztárcámat, telómat amibe benne van az az adat, amivel azonosítani tudnám magam, király.

    Ha van 1 deviáns aki adott módon embert öl, akkor az emberölést kell büntetni és nem az eszközt betiltani ennyi, de ezek mostanában nagyon összekeverednek. Kíváncsi vagyok, hogy mikor tiltják be a vízivást, hiszen mindenki által ismert tény, hogy a terroristák a bűncselekmény elkövetését megelőzően 48 órával legalább egyszer fogyasztottak vízet.

    Az idézett szitu engem is mélységesen felháborít, de M. Richard talán nem is most nem autóval okozott leginkább sérülést korábbi tevékenysége során, ne adj isten ölt embert. A deviancia, mások megsértése, megölése a büntetendő és nem az autóvezetés önmagában!
  • NEXUS6 #19
    Meg van aki a halálát is. Azért okozott már a Tesla robotpilot is halálos balesetet olyan szituban, amit még egy 100 dioptriás szemüveges 70 éves tata sem követ el. Konkrétan nem vett észre egy 18 kerekes kamiont. ;)
  • fonak #18
    A robotautó az egyelőre FAD, sehol sem közlekednek még forgalomban, nem kapsz robotautót. Nem vagyok benne biztos, hogy akár 10 év múlva megveheted majd a boltban. Rengeteg jogi probléma is van a technikaiak mellett. Egyébként megnézném azt a robotautót, ami mondjuk Delhiben a csúcsforgalomban boldogul:) Majd ha olyan is lesz, akkor eljött az emberi sofőrök vége, addig nem.
    A Tesla-féle megoldástól meg mentsen meg az isten, nem kell olyan kocsi, ami 130-nál hirtelen átadja a kormányt, mert nem tud mit kezdeni a helyzettel. Akkor inkább vezetek én végig. Sem olyan robot, ami le akar menni az útról, meg átmegy a szembesávba, mert nem ismeri fel az útpadkát, illetve lekopott a felfestés az útról...
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2017.08.24. 19:48:25
  • gosub #17
    Értelek, csak ez még nagyon távoli utópisztikus, álom, nagyon hasonló az időjárás jósoló programokhoz. Ahogy egyre több tényező jön képbe egyre összetettebb a probléma. Látszólag csak növelni kell a számítási kapacitást és hardvert, de valójában csak közelíteni tud, sosem éri el. A vége az lesz, hogy a biztonság érdekeében a programok részére óriási részletességgel totális ellenőrzés alatt lesz minden ami mozog vagy áll, az összes lépésünk az utcán regisztrálódik, hogy felmérhatő legyen mindennek a mozgása. Minden szarba érzékelőt, nfc meg mittomén mit tesznek, de ez csal részletkérdés. Mint az időjárás, vagy tőzsde, mérhetővé válik az emberek viselkedése a közterületeken végzett mozgás alapján (mert a szándék felismerése is fontos tényező az utakon). További okos programok ebből elképesztő dolgokat meg tudnak állapítani. Ha elég adat van a mozgásról akkor mindenki beazonosíthatóvá válik, lekövethető, ezt még a virtuális térrel összefésülve nagyon jó táptalaj az adathalászatra, no meg a lényeghez a manipulációhoz.

    Ha minden autó önvezető, akkor mi értelme autót venni?
  • duke #16
    "Majd ha jobb lesz a jól vezető emberhez képest akkor jöhet a robotautó. Az agresszív meg felelőtlen faxok és p1nák meg úgy se adják ki a kezükből a kormányt, hiába lenne tökéletes a robotautó. ""

    Ha majd egyszer lesznek robotautok (meg nincsenek, csak laboratoriumi kiserletek), azok biztosan jobban fognak vezetni mint az atlag ember, mert a balesetek 99 % olyan emberi tulajdonsagok miatt kovetkezik be, ami egy robotnal teljessen kizart. Es ha majd elkeszul a robotauto 1.0 majd utanna elvalik, milyen bonyolult osszetett tarsadalmi okok menten, amit majd befolyasol a divat, a kenyelem, a megszokas, az egyes orszagok egymasra hatasa, fog elterjedni. Lehet hogy epp, egy a mostanihoz hasonlo botrany, mint ennek a szociopata M.Richardnak az esete, aki ugye bedrogozva a sebesseghatart tobbszorosen tullepve megolt ket embert, (es az egesz orszag JOGGAL szeretne meglincselni ) fogja a politikusokat rakenyszeriteni, hogy tegyek kotelezove a robotautot, mert az ilyen aggresziv elmebetegeket maskepp nem lehet kiszurni.
    Es akkor lesz egy torveny, hogy 2030-tol nem lehet az utcan ember altal is iranyithato gepjamuvet hasznalni.
  • M2 #15
    Még csak a kezdeti szakaszban vagyunk, de a "robotautó" már most is mentegeti az utasait az idióta emberektől. Van pár ember, aki ennek a "hülyeségnek" köszönheti az életét.
  • Fefy #14
    Rosszul közelíted meg a dolgot:

    Ha már lesz annyi autonóm közlekedésre is alkalmas, az átlagos, vagy annál egy kicsit rosszabb képességű jármű, akkor egy tollvonással kiküszöbölhetik a rendszer hibáját, vagyis az embert.

    A mostani önvezető autók ha baleseteznek, akkor az esetek többségében mindig egy (vagy több) h..lye emberre vezethető vissza az egész eseménysorozat. Értsd: a turistáskodó nyugger szétnézés nélkül kiugrik az autós elé, az okostelefont bámuló h..lye kisétál az autó elé, a bicajos kihajt az autó elé, a h..lye b..om autós azt hiszi, hogy övé az út és hajt mint az állat, a kihangosítót venni nem képes telefonál vezetés közben és nem veszi észre a stop táblát, vagy a piros lámpát, stb, stb, stb.
    Ehhez képest az önvezető autó saját hibájából gyakorlatilag csak akkor balesetezik, ha olyan jellegű műszaki hibája van: tönkremegy a fék, beragad a gázpedál, deffektet kap nagy sebességnél, a kamerája/érzékelői kinyúvadnak, elszáll a kormány vezérlés, melyekből csak a kamera/érzékelők tönkremenetele a robot kocsik sajátja, a többi emberi sofőr esetén is problémát, legtöbbször balesetet okoz.

    Mindent összefoglalva, ez a teljes önvezetéses dolog 22-es csapdája: ameddig a robot autók is tudnak balesetet okozni, addig emberek is lesznek az úton és ameddig emberek is vannak az úton, addig a robot autók is baleseteznek -> együtt a kettő nem fog működni még vagy 100 évig -> vagy az egyiket, vagy a másikat kell kitiltani az utakról -> végső soron az emberi tényező a legnagyobb kozkázat, így egy bizonyos fejlettségi szint esetén az emberi tényező kiiktatása a forgalomból a leglogikusabb döntés, mivel ekkor a robot autóknak köszönhetően ugrásszerűen lecsökken a balesetek száma a hétvégi mazsolák kiesése miatt. Igaz így a 30-as táblánál csak 30-cal fog menni a robi kocsi és nem 50-el, de cserébe mindenki egyben hazaér.

    Erre a legjobb példa a délutáni csúcsforgalom: Mindenki ész nélkül igyekszik hazafelé, nem jó sávba áll, össze-vissza váltogatja a sávot, egy ezred másodperc múlva piros a lámpa, de még átférek a sárgán, stb. Egy robot autó tudja, hogy a sárga lámpánál már meg kell állni, tudja, hogy jobbra akar menni, ezért nem megy a belső sávba, hogy nyerjen 1 másodpercet, stb.
  • gosub #13
    Majd ha jobb lesz a jól vezető emberhez képest akkor jöhet a robotautó. Az agresszív meg felelőtlen faxok és p1nák meg úgy se adják ki a kezükből a kormányt, hiába lenne tökéletes a robotautó.
  • Tetsuo #12
    Ezt lerajzolnád?