Berta Sándor

Automata parkoló­rendszer a Daimlertől

Egy parkolóház infrastruktúráját összekötötték a járművekkel, így néhány gomb az okostelefonon, és máris leparkol az autó.

Az új rendszert a Daimler és a Bosch a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum parkolóházában mutatta be. Az éles teszt során az autók az okostelefon-utasításoknak köszönhetően vezető nélkül álltak be a nekik kijelölt parkolóhelyekre. A sofőröknek még a manővert sem kellett ellenőrizniük. Teljesen automatizált parkolóházak ma is léteznek, ahova ember be sem teheti a lábát, de ezzel a rendszerrel bármely bevásárlóközpont vagy egyéb intézmény parkolója felszerelhető, és önvezetésre képes autókkal használható.

Az automatizált Valet Parken fontos mérföldkő az autonóm közlekedéshez vezető úton. Ez a világ első olyan infrastruktúra által támogatott megoldása, amely valódi körülmények között képes megvalósítani az automatizált parkolási szolgáltatást. A múzeum parkolóházában a vendégek 2018 elejétől vehetik igénybe a szolgáltatást és ezáltal megtakaríthatják a parkolásra fordított időt. Dr. Michael Hafner, a Mercedes-Benz autófejlesztési részlegének automatizált vezetésért és aktív biztonságért felelős vezetője kifejtette, hogy gyorsabban közeledünk az autonóm vezetéshez, mint ahogy azt sokan gondolják. A vezető nélküli parkolás a Mercedes-Benz Múzeumban bemutatja, hogy milyen messzire jutott a technológia.


Gerhard Steiger, a Bosch üzletágvezetője hozzátette, hogy az intelligens parkolóház-infrastruktúra alkalmazásával és a járművekkel való összekötésével sikerült a vezető nélküli parkolást a tervezettnél korábban megvalósítani. A vezető nélküli parkolás a Bosch intelligens parkolóház-infrastruktúrájára és a Mercedes-Benz járműtechnikájára épül. A parkolóházban elhelyezett szenzorok ellenőrzik a haladási sávot és annak környezetét, illetve vezérlik a járműveket. Az autókban lévő technika átülteti a közlekedési manőverekbe a parkolóház-infrastruktúrájának parancsait és képes időben leállítani a gépkocsit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • paragic #2
    Nem mindenki tud parkolni. Ha meg meghúzzák a kocsidat a parkolóban, persze te leszel a legjobban felháborodva, de azért hagyjanak ezekkel a szamárságokkal.
  • AgentKis #1
    Én okostelcsi nyomkodása nélkül is simán le tudok parkolni... Ha vannak jelzések (pl. számok) akkor a megfelelő parkolóba. Ennek akkor lenne értelme, ha sörözhetnék vagy alhatnék menet közben a kocsiban, de amíg ez nem megy, addig hagyjanak már ezekkel a szamárságokkal. Mert addig ezek csak szamárságok.
    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2017.07.26. 08:57:03