Berta Sándor

Kaliforniában tesztelheti autóit az Apple

A konszern megkapta az ezzel kapcsolatos engedélyt a helyi közlekedési hatóságtól.

Hivatalossá vált, hogy a kaliforniai konszernnek vannak autóipari tervei, azt ugyanakkor továbbra sem lehet tudni, hogy a gyártó milyen mértékben és formában akar ezen a területen megjelenni.

Az illetékes hivatal, a California Department of Motor Vehicles (DMV) most engedélyezte az Apple számára, hogy a szövetségi állam útjain tesztelje a robotautóit és a megoldásait. A társaság immár a harmincadik olyan vállalat, amelynek ilyen licencet adtak ki. Korábban többek között a Google, a Volkswagen, a Mercedes-Benz, a Bosch, a Ford, a General Motors, a Baidu, az nVidia és a Tesla kapott tesztelési engedélyt.

A DMV adatai alapján a licenc három átépített, 2015-ös évjáratú Lexus RX450h SUV gépkocsira és hat vezetőre vonatkozik. Az Apple először a fedélzeti szoftverét próbálja majd ki éles körülmények között - a cég már letett a saját jármű kifejlesztéséről, és inkább a szoftverekre összpontosítanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #2
    "a cég már letett a saját jármű kifejlesztéséről, és inkább a szoftverekre összpontosítanak."

    Az apple kapzsi modelljébe nem tudom hogy fog ez beleférni? És ki fogja licenszelni? És ha lesz ilyen akkor miért az apple-ét fogja, ha lesz a BMW és társaitól is licenszelhető rendszer, akiknek sokkal nagyobb tapasztalata van az autógyártásban?
  • Ender Wiggin #1
    Ja, hol máshol? Nincs eső, nincs hó, nincs kátyu, nincs különösebben kaotikus forgalom. Mindenki ott tesztel, aztán bölcsen kijelentik, hogy az autóik készen állnak...