SG.hu

2018 tavaszától minden új autóban e-segélyhívó lesz

A gyártóknak 2018. március 31-től minden új személyautó- vagy kisteherautó-modellt fel kell szerelniük olyan fedélzeti segélyhívóval, amely az jármű balesete esetén automatikusan értesíti a mentőket: erről döntött ma a Parlament.

Európa útjain 2014-ben 25 700-an vesztették életüket. Az új segélyhívó a becslések szerint akár tíz százalékkal is csökkentheti a halálos áldozatok számát. "A rendszer kiépítésével javulni fog az utak biztonsága és csökken a halálos balesetek száma, ami a Parlament egyik kiemelten fontos célja. Az e-segélyhívó ingyenes lesz a felhasználók számára, függetlenül attól, hogy milyen autót vezetnek' - mondta a témáért felelős cseh szocialista képviselő, Olga Sehnalová.

A fedélzeti automatikus e-segélyhívó rendszer súlyos közúti baleset esetén a 112-es segélyhívó számon értesíti a mentőket. A mentők az információk alapján azonnal be tudják azonosítani a szükséges segítség jellegét és nagyságrendjét, így hamarabb a helyszínre érhetnek. A gyorsabb segítség életet menthet, enyhítheti a sérülések súlyosságát és csökkentheti a közlekedési dugókból következő költségeket.

A képviselők megerősítették a jogszabálynak azokat a részeit, amelyek megelőzik, hogy az e-segélyhívóval felszerelt járművek baleset előtti mozgása visszakövethető legyen. Az új szabályok szerint az automatikus adattovábbítás során csak a legszükségesebb információkat küldi el a rendszer, például a jármű és az üzemanyag típusát, a baleset idejét és pontos helyét, illetve az utasok számát. A szabályok értelmében a sürgősségi segélyszolgáltatók vagy partnereik által összegyűjtött adatok az érintett kifejezett előzetes jóváhagyása nélkül nem adhatók tovább harmadik félnek. A gyártóknak az összegyűjtött adatok teljes törölhetőségét is lehetővé kell tenniük.

A személygépkocsik és kisteherautók új modelljeiben 2018. március 31-től kötelező a fedélzeti e-segélyhívó. A képviselők elérték, hogy az Európai Bizottság három évvel a rendszer elindulását követően felmérje, hogy más járművekben - például városi és távolsági buszokban, kamionokban - is kötelezővé tegye-e a technológiát. Ezek az új szabályok a járművek gyártóira rónak feladatot. A tagállamoknak egy 2014 végén hatályba lépett jogszabály értelmében 2017. október elsejéig kell kiépíteniük a rendszer működéséhez szükséges infrastruktúrát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #5
    Tök felesleges. Minden embert akinek mobiltelefonja van, ha akarják nyomon tudják követni. Ehhez abszolúte nem kell plusz egy kütyü. Elég ritka az hogy valakinek van autója, de nincs telefonja (szerintem felelőtlenség is, ha nincs).
  • barret #4
    Az biztos,hogy nyomkövetőt tartalmazni fog:)
    Mindig le tudják nyomozni egy autó tartózkodási helyét.
  • gforce9 #3
    "A mentők mit tudnak meg az autó típusából, és az üzemanyagból?"

    A mentők nem sokat. De a tűzoltók igen. Nem mindegy hogy gáz vagy benzines a kocsi és a műszaki mentés esetén nem mindegy, hogy egy buszt kell szétvágni(amihez esetleg komoly daru is kellhet), vagy egy suzukit.

    "Tehát akkor majd kevesebb lesz a baleset?"
    szerintem olvasd el a beidézett mondatot.........

    "Vajon hogyan fogják lehetővé tenni a segélyszolgáltatók rendszeréből való törlést?"
    hmm ez amolyan lehetetlen feladat igen.... a kocsid elavult, leadod a bontóba és egy online felületen törlöd a segélyhívóját és az adatokat. Ezt lehetetlen megoldani valóban....

    "Mit fog csinálni a mentős, ha telefonon más információt mond a sofőr? Vagy ha nem kér orvosi segítséget?"
    Mondjuk esetleg megköszöni a pontosított információkat és annak megfelelően cselekszik vagy épp nem cselekszik.

    "És ahol nincs térerő?"
    Ott nyilván nem fog életet menteni, de az ország nagy részén van.
  • Elmin #2
    "amely az jármű balesete esetén automatikusan értesíti "
    "A fedélzeti automatikus e-segélyhívó rendszer súlyos közúti baleset esetén a 112-es segélyhívó számon értesíti a mentőket."
    Akkor most minden balesetnél vagy csak a súlyosabbaknál, és ezt hogyan állapítja meg? Hogyan állapítja meg a sérülés súlyosságát? A sérültek számát, ha még be sem voltak kötve esetleg?
    A mentők mit tudnak meg az autó típusából, és az üzemanyagból?
    "A rendszer kiépítésével javulni fog az utak biztonsága és csökken a halálos balesetek száma"
    Tehát akkor majd kevesebb lesz a baleset?
    "A szabályok értelmében a sürgősségi segélyszolgáltatók vagy partnereik által összegyűjtött adatok az érintett kifejezett előzetes jóváhagyása nélkül nem adhatók tovább harmadik félnek."
    Akkor nekik azt megfelelő titkosítás mellett tárolniuk kell, vagyis mindenkinek be kell ruháznia nem csak az autógyáraknak.
    "A gyártóknak az összegyűjtött adatok teljes törölhetőségét is lehetővé kell tenniük. "
    Vajon hogyan fogják lehetővé tenni a segélyszolgáltatók rendszeréből való törlést?
    Mit fog csinálni a mentős, ha telefonon más információt mond a sofőr? Vagy ha nem kér orvosi segítséget? És ahol nincs térerő?
    A cikkben nincs benne, hogy kötelező lenne használni, vagyis ki lehet kapcsolni?
    "erről döntött ma a Parlament." "ami a Parlament "
    Melyik Parlament, a magyar? :)
  • Ender Wiggin #1
    baromság. honnan tudja, hogy hányan ülnek az autóban (az ülésre tehet valaki egy hűtőt is bekötve, amit a tescoban vett, illetve egy 15 kilós gyerek esetén az autó nem érzékeli, hogy valaki ott ül, nem is sípol az öv bekapcsolás figyelmeztető)? mikor aktíválódik? mikor eldurran a légzsák, vagy mikor? sok koccanás van, amiben nincs személyi sérülés, pedig a zsákok és az övek aktiválódnak. kijön a mentő és ezzel elveszik valakitől a lehetőséget, aki tényleg bajban van, nem is beszélve a kiábavaló kiszállás költségeiről...
    ráadásul így egy gps mindenhol adatokat gyűjt az autó mozgásáról, ami meg megint csak aggályos a személyiségi jogok szempontjából. akkor már inkább legyen kötelező minden aktív és passzív balesetmegelőző rendszer, dobfékes autót ne is leheesen forgalomba hozni (ugye idióta Dácsia pl.)