Ötvös Tibor

Deadfall Adventures: ilyen egy Tomb Raider FPS

Indiana Jones honosította meg a szórakoztatóiparban a kalandor fogalmát. Bár előtte is voltak már neves kincsvadászok, de Spielberg mesteri kalandja hozta be a köztudatba a kalapos régész alakját, aki folyamatosan furcsa kalandokba keveredik.

És ha nincs Indiana Jones, akkor valószínű nincs Lara Croft és Tomb Raider sem. Ugyanakkor Lucast és Spielberget is megihlette egy alak, aki az 1800-as évek végén mutatkozott be könyvekben. Ő pedig Allan Quatermain, aki később filmeken is megjelent - igaz, elég kis sikerrel. Nos, a most bemutatásra kerülő Deadfall Adventures Allan leszármazottja, James Quatermain egyik kalandját mutatja majd be.

A Farm 51 fejlesztői szerint egy igazi klasszikus hőst kerestek, akiről el lehet hinni azt, hogy ilyen kalandba keveredjen. Indy neve ugye védett, így maradt Quatermain. Hősünk számos harcba keveredik majd és közben rengeteg logikai feladványt is meg kell oldania. A játékmenet ismerős lehet a Tomb Raider sorozatból, ám a Deadfall Adventures FPS nézetet alkalmaz majd (mint anno a Montezuma's Return).



James tipikus kalandor eszközökkel rendelkezik majd. Legfontosabb társunk az iránytűnk lesz, mellyel a térképeken tudunk majd tájékozódni. De természetesen lesz nálunk egy jegyzetfüzet, melybe a fontosabb eseményeket tudjuk feljegyezni és ez igen fontos lesz, hiszen a logikai feladványok többségénél korábbi információkra is szükségünk lesz.

És persze fegyvert is kapunk, hiszen számos ellenféllel találkozunk majd. Nem csak emberek törnek az életünkre, hanem misztikus lények, életre kelt csontvázak és hasonló, az adott ókori világra jellemző lény rohan majd felénk.



A logikai feladványok vegyes képet mutatnak majd. Lesznek viszonylag könnyen letudható részek, de pár szekció bizony alaposan megizzaszt majd mindenkit. És itt nem csupán a logikai feladványokra kell gondolni, hanem az esetleges ügyességi részekre is. Külső nézetből ugyanis jóval könnyebb bepozicionálni hősünket, belső nézetben ez kicsit nehezebb lesz.

A Deadfall Adventures július 30-án jelenik meg és mindenképpen érdemes lesz visszatérni rá, szóval majd mi is megtesszük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sz4bolcs #4
    hehe. Még mindig emlékszem rá, pedig anno csak a demoval játszottam. Volt egy érdekes hangulata. :)
  • hkoDAVID #3
    lol:)
  • crosscut #2
    Gondolom direkt írtok hülyeséget, hogy aztán mindenki nyomja ezerrel a kommenteket. A játék nem jelenik meg júlis 30án. Szeptemberben fog......
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Montezuma's Return... emlékszem, hogy lestem, milyen gyönyörű volt...
    Erre a játékra kíváncsi leszek.