Berta Sándor

Piacvezető az iPad, de jönnek fel az olcsó táblák

Három évvel ezelőtt az Apple készüléke lehelt életet a korábban értelmetlennek ítélt táblapiacba, most viszont könnyen lehet, hogy az olcsó készülékek miatt veszíti el a vezető pozícióját.

Kiadta friss jelentését a tábla PC-k piacáról az IDC piackutató cég. Az esztendő első negyedévében az összes iPad-modell piaci részesedése 39,6 százalékot tett ki, ami komoly visszaesést jelent 2012 hasonló időszakához képest, akkor ugyanis még a piaci részesedésük 58 százalék volt, tavaly év végén pedig ez az arány 43,6 százalékot tett ki. Ugyan az Apple egy év alatt 65 százalékkal növelni tudta az értékesített eszközök számát, viszont a távol-keleti vetélytársak duplázták, illetve triplázták forgalmukat. Az amerikai cég az olcsóbb iPad Mininek is köszönhetően idén 19,56 millió táblát adott el, de a visszaszorulási folyamatot így sem tudta megállítani. A teljes táblagéppiac 142,4 százalékkal nőtt, az értékesített készülékek száma pedig elérte a 49,2 milliót.


Az Apple mögött a második helyen a Samsung található, amely egy év alatt 11,3 százalékról 17,9 százalékra tudta növelni a piaci részesedését, 2012 végén pedig ez az arány már 15,1 százalék volt. A harmadik helyen már nem az Amazon található, hanem az Asus, amely 5,5 százalékos piaci részesedéssel büszkélkedhet, míg 3,7 százalékkal az Amazon a negyedik helyre került. Az első ötben van még a Microsoft, amelynek a piaci részesedése 1,8 százalék. Ez darabszámban 900 ezret jelent, és mindezt úgy érték el, hogy 2012 első negyedévében jelen sem voltak, a Surface csak később volt kapható.


A piackutatók úgy vélik, hogy a folyamat az olcsóbb termékek megjelenésének köszönhető. Mindez előrevetíti azt is, hogy az okostelefonok után ezen a területen is vezető pozícióba kerülhet az Android, amelynek a piaci részesedése már most 56,5 százalék. Az idén az első negyedévben 27,8 millió androidos táblagépet értékesítettek a 2012 első negyedévi 8,0 millióval szemben. A készülékek piaci részesedése 56,5 százalékra nőtt 39,4 százalékról. Az iOS operációs rendszeren futó gépek értékesítési száma 19,5 millióra emelkedett 11,8 millióról, piaci részesedésük azonban 39,6 százalékra csökkent 58,1 százalékról. A Windows operációs rendszeren futó táblagépek eladási száma az idei első negyedévben 1,6 millióra emelkedett a tavalyi első negyedévi 0,2 millióról. A rendszer piaci részesedése 3,3 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 1,0 százalékról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #38
    Errm, nem..marmint nem vitatom az emlitett csirkemellet, de nem latom be, mitol lenne a poundlandos dobozos coca vagy bounty/mars/etc szelet egeszsegtelenebb, mint a waitroseos. Attol biztos nem, hogy olcsobb...Amugy meg friss hust ilyen boltokba soha nem szabad venni, van 100+1 hentes, kezdve a normaltol, a halal-on at, a speckos azsiaiig.
    Sot, pl tesco es tesco kozott is van kulonbseg. Az expressekben levo 2 db-od scotch egg pl £1,05-1,10 kornyeken mozog, a nagy tescokban meg £0,90 korul. Altalanossagban minel kisebb az uzlet, annal dragabb. (nem 100%-ban, de tulnyomoreszt) Pc world vagy currys pl ilyen.. nagy uzletlanc, nagy uzletek es aruljak a szart dragan.

    asgh: Csak szeretned..Mar zillio alkalommal elmondtam, hogy meg az angolok (igen a jol keresok is) draganak talaljak az Apple termekeket (8 ev alatt 1 embert lattam, akinek macbookja volt, iPhone, mivel szerzodessel ingyen elviheto, mas kategoria, iPad-ot sem lattam meg senkinel es osszesen 2 iPodot...8 kurva ev alatt, mikozben megfordultam a fel orszagban. Ez olyan 100-150 embernyi meritest jelent, alsohangon) Az vitathatatlan, hogy mindenki meg volt elegedve veluk, de senki sem mondta, hogy nem veszett draga (az megint mas kerdes, hogy a tobb termek is szepen felzarkozott mellejuk elbaszott ar/ertek arannyal, de miert ne tennek? Ha a nep fizet, akkor hajra:D (en magam is beletartozom az emlitett nepbe:D))
    Amugy nem ertem miert tunik olyan rettenetesnek a status symbol dolog...nincs azzal semmi baj. Akkor kezdodik a gubi, amikor valaki tenyleg elhiszi, hogy kulonb, mert ilyen termek van a tlajdonaban es tobbnek szamit vagy jobb ember ez miatt....
  • Papichulo #37
    Maradjunk annyiban, hogy iPad-ból általában az első héten fogy 10 millió.

    Maximum Tim Cook almaiban ;)
  • MerlinW #36
    Maradjunk annyiban, hogy iPad-ból általában az első héten fogy 10 millió.
  • asgh #35
    Pont erről beszéltem az elején: vannak kultúrkörök, amikben bizonyos tucattermékek egy időben valamiért státusszimbólummá váltak. Ezek viszont nem a terméket vagy annak gyártóját, hanem az adott időszakot és/vagy kultúrkört jellemzik. A Coca-Cola pl. ilyen.
    Ezen kívül vannak termékek, amiket eleve státusszimbólumnak szánnak, aszerint árazzák és reklámozzák őket. (Pl. luxusautók, ékszerek, stb.)
    És vannak márkák, amik eleinte minőségi átlagtermékek voltak és később csináltak belőlük tudatosan státusszimbólumot. (Pl. Rolex órák.)
    Az apple - szemben sok apple-hater állításával - az első és nem a második kategóriába tartozik.
    A marketing bullshiteket meg azért célszerű kihagyni bármilyen "értelmes" beszélgetésből, mert a marketinges mindenre ráugrik, amivel növelheti az eladásokat, ha tehát egy régióban státusszimbólummá válik a termékük, naná, hogy ráerősítenek erre, máshol meg tök ugyanazt a terméket az "átlagemberek legnépszerűbb eszközeként" reklámozzák.
    Ahogy pl. ugyanaz a fogkrém, ami nálunk mentolos az oroszoknál citrom ízű, máshol meg ánizsos, mert különböző régiókban különböző ízeket társítanak a "friss" fogalmához, a marketingesek pedig alkalmazkodnak.
  • narumon #34
    "Ezért is fogy évente 10 milliós nagyságrendben, és nem egymilliárd kelt el belőle."

    Tehát szinte MINDEN túlárazott? Az összes kínai gagyi telefon túlárazott mert még 10 milliós nagyságrendben sem kel el. Elég furcsa felfogás ez.
  • G_ArchAngel #33
    Nyugaton vagy a Tavol-Keleti piacon meg az auto is olcsobb:)

    UK-ben teljesen jo allapotban levo Golf-ot vagy Focus-t lehet venni 4-6 iPad/Galaxy Tab/Surface arabol:)
  • G_ArchAngel #32
    azt eszrevetted, hogy ami egeszsegtelen az az olcso?

    nezd meg a Waitrose es Asda csirkemell kozotti kulonbseget, az utobbirol mire levagod a nem kivant cafatokat, elvesztetted a hasznos suly harmadat, azaz az arkulonbseget...

    amugy London nem draga, ha megkeresel havi £3000-t minimum :)
  • Papichulo #31
    Ezért is fogy évente 10 milliós nagyságrendben, és nem egymilliárd kelt el belőle.

    Ergo minden ami nem milliardos nagysagrendben fogy evente, az tularazott? Erdekes... :)
  • Vol Jin #30
    "Halkan megjegyzem, hogy a nagy iPad/dragabb Android tabletek ara a celpiacokon 1 heti atlagbernek vagy 2 heti minimalbernek felelnek meg.
    Egy iPad Mini-t egy pincer vagy pizzafutar 5 munkanap utan meg tud venni UK-ban."

    20 db akkor sem ér egy autót, akár milyen halkan jegyzel meg bármit is, attól még túlárazott. Ezért is fogy évente 10 milliós nagyságrendben, és nem egymilliárd kelt el belőle.
  • cateran #29
    Hat pl a sok zseni kimegy angliaba es azon belul is Londonba, ami a vilag egyik legdragabb varosa, aztan sirnak, hogy anglia milyen draga, holott lofaszt, LONDON draga...A hetkoznapi termekek, etelek, anyamkinja meg...valtozo. De pl ruhat szeretek venni a Primarkban, pedig voltakepp "csorok boltja" roppant olcson arulnak mindent, de olyan poloik vannak (t-shirt) ami egyszeruen elnyuhetetlen es zillio mosas utan sem fakul ki, nyulik meg, stb. A helyi 100 ft-os boltok (Poundland es tarsai) sem feltetlenul a hipergagyi szinonimai, bar igaz, ami igaz csak nagyon keves termeket veszek onnan, mar ha veszek (pl hosszabitot vagy elosztot, esetleg uditot, meg ilyesmit) Nem mintha nem engedhetnem meg a "dragabb" helyeket, csak nem ertem minek koltsek esetlegesen 1,5-2-3x annyit ugyarra a termekre (a zsido ver felbuzog bennem :D:P) pl poundlandben 1 170g-mos After Eight £1, a Tescoban a 300g-mos £3...ugyanaz a brand, ugyanaz a termek, csak a kiszereles mas...vagy pl diet coke: 3 db £1 vs 8db £4....De pl ugyanezek a Waitroseban £3 illetve 6db £3.36.....(Waitrose kerulendo:D)