Berta Sándor

Vészhelyzetben a Sharp

A cég Foxconnal folyó tárgyalásai megrekedtek, és már csak hetei vannak új befektetőt találni, különben reménytelen helyzetbe kerülhet. Esetleges csődje partnereit is veszélyezteti.

Minden jel arra mutat, hogy a japán elektronikai konszern nem kap mentőövet a Hon Hai Precision Industry Corp.-tól (Foxconn), a tárgyalások ugyanis talán végérvényesen megrekedtek. Az erről szóló híreket a Bloomberg gazdasági hírügynökség közölte. Minden érintett azzal számol, hogy az új helyzet miatt már nem sikerül megállapodni a március 26-i határidőig. Mindez azt jelenti, hogy a Sharp gyakorlatilag reménytelen helyzetbe kerülhet, amennyiben nem sikerül heteken belül másik befektetőt találni.

Tavaly novemberben még úgy tűnt, hogy a Foxconn lehet a Sharp megmentője és a gyártó akár tíz százaléknál nagyobb tulajdonrészt is szerezhet a japán óriáscégben. Azonban a folyamatosan érkező rossz hírek miatt a Foxconn alighanem meggondolta magát, mert nem látta biztosítottnak, hogy a helyzet javulni fog. A Sharp igyekezett mindent elkövetni és nem bízta a sorsát a véletlenre, tárgyalásokat folytatott az Intel és a Dell vezetőivel is, majd kiderült, hogy a Qualcomm segíthet. A Sharp vesszőfutása komoly problémát jelent az Apple vezetőinek is, hiszen a japán társaság a kaliforniai vállalat egyik fő beszállítója.

2011-ben még közel sem volt ennyire rossz a helyzet, hiszen az Apple 1,3 milliárd dollárral támogatta a Sharp LCD-gyárának építését. Tavaly szeptemberben viszont a társaság bejelentette, hogy 11 000 munkahelyet szüntetne meg és felmerült az egyes részlegek eladása is. Az óriáscég a nehéz helyzet ellenére előre menekült: nemrég bemutatta az Ultra HD és 8K felbontású televízióit, majd az első IGZO monitort.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mg1992mg #10
    Van egy Sharp számológépem. Annál jobbat nem találsz, CASIO meg ilyenek...
  • narumon #9
    Erről már leírtam a véleményemet: színteszt egy tévén kurva nagy baromság. Nem dolgozni veszi az ember.
  • narumon #8
    He? Mi a kettő között az összefüggés? Valamit benéztél.
  • narumon #7
    Sajnálnám a Sharpot a TV-i kifejezetten szimpatikusak.
  • Zoliz #6
    A csöd elkerülhető ha az Apple megvasarolja a Sharpot. Van penze, ti tamogatjatok ezt hogy csak nehany ceg maradjon csak fenn, hogy veszitek az ájfont.
  • cloud.strife #5
    Nehogy azt hidd hogy a Sharp találta ki a 8K-t, szerintem az össze nagy szereplőnél ott van a laborba a 8K prototipus. A hőskorban voltak világmegváltó dolgok, ma már nem olyan "nagy" dolgo ezeket csinálni.
    A Sony-nak pl. egy éve van 4K-ja, 5-6 éve gyártott sorozatban OLED tévét (igaz 11"-ost, de gyártott).

    A 4K-t is akkor vették elő amikor már kezd látszani hogy értelme is van, nem csak a bullshit meg a kamumarketing a cél. Idén 4K adások, online, kamera, stb (erről még szerintem totál felesleges, de ezt mondtuk 3 éve a FullHD tévékre is)

    A képminőségről meg annyit, hogy egész megdöbbentő eredmények tudnak lenni ha mondjuk nekiállunk színtesztelet végezni. Persze ettől még valakinek jó lehet az amúgy a színteszten megbukott tévé...... :/
  • alien47 #4
    Azért jól mutatja, a SHARP mennyivel előrébb jár. A Sony a 4K TV et nyomja ők meg már a 8K nál járnak.
    Nekem is Sharp TV m van és nagyon elégedett vagyok. Támogatás meg max 5 év múlva nem lesz, szóval ne keltsd a pánikot.

    Az Apple járhatna így inkább.
  • HM #3
    Milyen minőség? A lényeges részeket gépek csinálják. Az meg mindegy hogy japában, koreában vagy kínában van.
    A biorobotok csak összeszerelnek, össezillesztik a kábeleket, csomagolnak, stb, ami nem romlik el.

    Azért mennek tönkre a termékek mert alulméretezik tervezéskor. Ha nem ezt teszik akkor csődbe mennek.
  • cloud.strife #2
    Ezt a hüylerséget azért még ne terjeszd.

    Miért ne inkább pont hogy ezt vegyék az emberek? Vagy Panasonic-ot, vagy Sony-t?
    Mindenki a fostenger koreait veszi, a minőség meg csődbe megy. Kinek is jó ez?
  • Zoliz #1
    Sharp terméket ne vegyetek tobbet mert nem lesz ra support.
    Ez a ceg halott, bar az Apple is ide jutna.. de Ő mindent visz.