Berta Sándor

1,3 milliárd dollárral támogatja a Sharp LCD-gyárának építését az Apple

Az Apple igyekszik felkészülni azokra az időkre, amikor már nem a Samsung lesz az egyik legkomolyabb partnere. A társaság hatalmas összeget fektet be a Sharp LCD-üzemébe.

Könnyen előfordulhat, hogy a Samsunggal folytatott jogi viták miatt az Apple kénytelen lesz más beszállító után nézni, eddig ugyanis a Samsung gyártotta az iPhone és iPad készülékek kijelzőit. A mostani perek azonban eldurvulásuk esetén megakadályozhatják ezt az együttműködést. Az Apple mindenesetre felkészül arra az esetre is, ha a Samsunggal folytatott kooperáció megszakadna, éppen ezért a vállalat 1,3 milliárd dollárral támogatja a Sharp LCD-gyárának felépítését.

"Az Apple azért fektet be a Sharp kameyamai LCD-üzemébe, hogy így biztosítsa az iPhone és az iPad készülékek kijelzőellátását. Mindez természetesen komoly mértékben befolyásolja majd a Sharp nyereségességét" - jelentette ki David Rubenstein, az MF Global FXA Securities elemzője.


Korábban már számos pletyka merült fel azzal kapcsolatban, hogy az Apple komoly összegeket invesztálhat a Sharp vagy a Toshiba üzemeibe. Miután a vállalat beperelte és ötletlopással vádolta meg a Samsungot, már sejteni lehetett, hogy a dél-koreai társasággal való együttműködés akár a közeljövőben megszakadhat. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy egy német bíróság egész Európában betiltotta a Samsung Galaxy Tab 10.1 forgalmazását, igaz, ezt a korlátozást később módosították, így jelenleg csak Németországra érvényes.

A Samsung az Apple legkomolyabb beszállítója. Kijelzők mellett memóriachipeket és processzorokat is szállít az amerikai vállalatnak. Valószínű azonban, hogy mindez hamarosan megváltozik. A Reuters szerint az Elpida Memory és a Toshiba egyaránt abban bízik, hogy átvehetik a Samsung megrendeléseit. A kameyamai Sharp-gyárat várhatóan jövőre nyitják meg és ott kizárólag az Apple számára készülnek majd termékek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • philcsy #35
    Álljunk már meg egy pillanatra, a google nem törte fel a rendszereket.

    Utcán ráböksz az elérhető wifi hálózatokra és megjelennek. Ezzel bűnt követsz el?

    A street view: gondolom te is készítettél fényképet közterületen. Ezeket a képeket gondolom tárolod, sőt akár ki is raktad valamelyik közösségi oldalra. Gondolom azokra a képekre idegenek is rákerültek és te nem tetted felismerhetetlenné őket. Tehát te kémkedtél?
  • speed2006 #34
    Nem a wifin forgalmazott adatokat gyűjtötték. Ezt azért le kell szögezni, hanem hogy hol vannak wifik. Függetlenűl attól hogy titkosítva van, vagy nincs. Ez azért nem ugyan az, mintha azt térképezik fel hogy merre jársz, hová kapcsolódsz fel, kivel beszélgetsz. Sokan kicsit túlparázzzák a dolgot. Engem nem zavar hogy tudja valaki, hogy merre jártam a múlt héten. Nem vagyok bűnöző. Ez olyan mint nálunk a parkoló. nekem kétszer feltörték az autómat, és még kétszer kárt okoztak benne. Nem haragból, csak szórakozásból, és másik 6 autót felgyújtottak 3 év alatt. Kértem a kamera felszerelését. De személyi jogokra hivatkozva nem ngedték. Ekkor mindenkit megkérdeztem. Volt aki ágált ellene, mert hogy őt senki nem filmezze. Mire én- Bűnöző vagy? -Nem, - Akkor nem jó ha biztonságban van a környéked? -Jaaaa, akkor igen. Oké.
    Szóval, aki tiszta, azt nem érdekli, ha normális. A spamok meg szűrhetőek, ha nem akarok kapni.
  • G_ArchAngel #33
    Értem.
    Tehát ha egy lakás nyitva van, akkor simán besétálhatok.
    Ha egy autóban ott a kulcs, elhajthatok vele.

    Csak mert egy magánszemély WiFi-je nincs titkosítva, akkor az nem azt jeleti, hogy onnan etikus adatot gyűjteni. Bár az etika, Google, Apple, MS még nem jártak egy terképen sem...

    Ezek a segghülyék nagyjából pont azok, akiknek fogalmuk sem volt, hogy az Android mit kérdez. De gondolom számodra egyértelmű és elvárható, hogy mindenki értsen mindenhez, agyműtéttől az F1 autók vezetéséig.

    (mondjuk ez kicsit rossz példa, mert szerintem az Androidos geekek is leszarták és/vagy nem tudtak erről a kérdésről, amíg botrány nem lett belőle)
  • sanyicks #32
    ki kéne nyitni a szemedet és mégnézni azt a kis kérdést amit anroidnál a pofádba tol, hogy rögzítheti-e és küldhet-e infokat a telefonodról. Ez nem kémkedés mert akkor ennyi erővel a mikrofos cuccok felhasználói élmény statisztikázása (amit szintén az elején megkérdez) meg ezer más program hasonló cucca is az lenne. Kémkedés az amit titokban, sunyiban tesznek, mint az apple.
    A wifigyűjtés sem kémkedés, nem a zárt titkosított wifiket gyűjtötték, hanem a NYÍLT titkosítatlanokat broadcastolt hálózattal, ami tehát nyilvános.
    Persze azok az idióták hőbörögtek ezzel kapcsolatban akik annyira segg hülyék hogy nem tudják beállítani normálisan a hálózatukat. Normális helyen ezért csak "ez egy ilyen szomorú történet, így jártál"-t kaptak volna.
    Jó hogy nem teszik ki az utcára a 40"-os tévét egy "akinek kell elviheti" táblával, majd ha valaki elviszi akkor feljelentik lopásért...
  • Sir Cryalot #31
    Épp azért lesz átugorva az OLED mert gyorsul a fejlődés.
  • speed2006 #30
    Ha 2011-ben elkezdik a tesztgyártást, akkor biztos lehetsz benne, hogy 2012-ben piacra kerűl.
  • speed2006 #29
    Na ja. A föld is lapos volt még pár évszázada. Nemrég még a szines tv is hihetetlen volt. És lehetne sorolni. Nem veszed észre hogy a fejlődés nem lassúl? És egyre gyorsabb ütemben? Meg fogják csinálni. Hidd el.
  • Sir Cryalot #28
    Oké. Senki nem gyártott még 50" -es oled tévét és nem is fognak! Akarsz fogadni?
  • speed2006 #27
    51. Ha már ennyire kiváncsi vagy.
  • speed2006 #26
    Ez van. :-) De miben is tévedek?