SG.hu

Forgatható laptopokat mutatott be a Lenovo

A Lenovo egy budai étteremben mutatta be új termékcsaládját, olyan - az üzleti szféra számára készített - notebookokat, melyeket mindenféle irányba hajtogatni lehet. Több új táblagéppel is jelentkeztek.

A hardvergyártók különbözőképpen reagálnak a tábla PC-k piacának robbanásszerű növekedésére, de mindegyik igyekszik a notebookjait is valahogy igazítani a mai trendekhez. A Windows 8 megjelenése ezeknél az eszközöknél is szükségessé tette a kijelző érintésérzékennyé tételét, és ha már így alakult a helyzet, a vállalatok igyekeznek kihasználni az ebben rejlő előnyöket. Notebookjaikat - illetve ezeket a vékonyabb, hosszú üzemidejű verziókat már ultrabooknak nevezik - különféle módokon próbálják a táblagépekhez viszonyítva versenyképesebbé tenni: míg például az ASUS egyszerűen eltávolíthatóvá teszi a képernyőt a Transformers családnál, vagy mindkét oldalra LCD-t rak a Taichinél, addig a Dell XPS Duo kijelzője mindössze két ponton van rögzítve a kerethez és az átfordítható a másik oldalra.


Ezekhez a bonyolult műszaki technikákhoz képest a Lenovo új Convertibles sorozatánál prózaian egyszerű megoldásokat láthattunk. Lukács Anita ügyvezető igazgató bevezetésképp elmondta, hogy míg a tabletek könnyűek, jól hordozhatóak, hosszú üzemidejűek, de tartalom előállításánál, pl. Word dokumentumok szerkesztésénél már problémákba ütközünk. A hagyományos notebookoknál ez nem akadály, hiszen van billentyűzet, de a kategória a többi szempontnál már hátrányban van. Több eszközt egyszerre birtokolni sem megoldás, de a Lenovo szerint nem is kell dönteni, hogy számítógépet, notebookot vagy tabletet szeretnénk, mindezeket kiváltja egyetlen átalakítható hibrid. Elismerte, hogy mindezekre az igény nem napjainkban született, de csupán a mai technológiai fejlettség mellett van lehetőség ilyen műszaki cikkek megvalósítására. Az este főszereplőinek megalkotásához kellett az Intel, mely létrehozta az ultrabook szabványt, és a Microsoft, mely megalkotta a Windows 8-at.


Elsőként az élharcost, az IdeaPad Yoga 13-mat mutatták be, melynek különlegessége hogy a kijelző teljesen átfordítható, és ilyenkor a nevéhez hűen 13 collos képátlójú, alig 17 mm vastag ultrabook táblagépként funkcionál. Amikor a kifordítás a 180 fokot meghaladja a billentyűzet letiltásra kerül és csak az érintőképernyő aktív, tehát nem tudjuk tönkretenni aktuális anyagainkat. Visszafordítva természetesen újra notebookként használható. Az akár Core i7 processzorral is rendelhető Yoga 13 tömege 1,54 kg, külseje fém helyett bőrszerű tapíntásérzetet ad. Ajánlott induló ára bruttó 329 900 forint.


Ennek kisebb verziója a Yoga 11, mely 15 milliméterével állítólag a világ legvékonyabb PC-je. Ez nem Windows 8-as hanem Windows RT operációs rendszerű, amelyhez a Microsoft ingyen ad Office csomagot, de egyébként a megszokott PC-s programok nem futnak rajta. Szintén kifordítható, tehát mechanikailag megegyezik a 13 collos nagytestvérrel. Nvidia Tegra 3 processzor dolgozik benne, és a cég reményei szerint műszaki megoldásai miatt meghatározó lesz kategóriájában. Ajánlott kezdőára bruttó 259 900 forint, megjelenése december végén várható a hazai boltokban.


Ezután jött a ThinkPad Twist ismertetése - a ThinkPad a vállalati körbe szánt modellek köre. Ennél a képernyő nem hátrafelé, hanem oldalra fordítható el (egy a monitor közepének aljára rajzolt nyíl mutatja, hogy melyik irányba), azaz a Yogához hasonlóan hagyományos notebookként és táblagépként is használható. Ez is ultrabook, tehát könnyű és vékony, egyéb jellemzői pedig a 12,5 collos kijelző, Windows 8-as operációs rendszer Core i7 lapkával, akár 128 GB SSD tárhely és 3G is elérhető hozzá opcióként. Mint mindkét Yoga, a Twist is átalakítható álló üzemmódba. Akkumulátorának kapacitása lehetővé teszi az egész napos munkát, melynek biztonságáról külön funkciók gondoskodnak. 299 900 forintért vihetjük majd haza.


A negyedikként bemutatott darab a januártól elérhető 11,6 collos IdeaTab Lynx volt. Ez a más gyártóktól már ismert szétszedhető koncepciót követi, tehát táblagépként is használható, de dokkolható is egy billentyűzetbe. A Windows 8 alatt egy kétmagos Intel Atom chip munkálkodik. Akkumulátora egészen extrém hosszú, 16 órás üzemidőt nyújt, amely már a vérbeli munkaőrülteknek is elegendő. Magyarországi megjelenése 2013 első negyedévében várható, ára még nem ismert.


A végére maradtak a táblagépek, elsőként a ThinkPad Tablet 2. Ennek ugyan szintén van billentyűzetes dokkolója, de inkább hagyományos táblagépnek lett kitalálva. A cég a 10,1 collos, Intel Atom processzoros gépre Windows 8-at telepített, és az üzleti megoldások közé sorolják. Ezt indokolja, hogy széleskörű csatlakozási lehetőségi vannak (USB, HDMI, mikroUSB), mellékelnek hozzá egy tollat és biztonsági funkciói a vállalatok által megkövetelt igényeknek is eleget tesznek, így integrálható a belső rendszerbe. 3G nélküli modelljei bruttó 179 900 forinttól, a 3G-vel rendelkező készülékek pedig bruttó 239 900 forinttól kaphatóak majd.


Két Androidos IdeaPadot is bemutattak gyorsan, egy 7 és egy 9 collost. Ezek különlegessége a szokványos dolgok mellett, mint a sztereó hangszóró vagy a 8 órás üzemidő mellett az, hogy a 3G képes verziók akár két SIM kártyát is fogadni tudnak. Boltokban való megjelenésük napokon belül várható, a 7 collos verzió 70 ezer forint környékén lesz. Zárszóként Lukács Anita elmondta, hogy az IDG felmérése szerint a Lenovo a második a világpiacon, de alig fél százalékkal van lemaradva a dobogó tetejéről, és reményei szerint nemsokára feljebb léphetnek. A most bemutatott termékcsalád sikeréhez nagy reményeket fűznek, hiszen a vállalati és a felhasználói piac integrálódik, egyre több ember viszi be az eszközét a cégéhez, ami számukra kifejezetten előnyös trend.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gerygrey #7
    tartalom előállításánál, pl. Word dokumentumok szerkesztésénél

    Egy pötyögést ne nevezzünk már tartalom-előállításnak, köszi.
  • AgentKis #6
    Én maradok a pointeres, billentyűzetes megoldásoknál, mert a képernyőn szereplő zsíros ujjlenyomatoktól okádnom kell...
    Dehát ízlések és pofonok ugye...
  • NEXUS6 #5
    Szerintem meg inkább ennek van értelme. Az M$ Sörfész ugyan erre a problematikára egy drágább és talán kevésbé használható megoldás. A Gigabyte már több éve tervez ilyen jellegű netbookokat. Azokkal már szemezgettem, de zavart a minimális teljesítmény.

    Ha ennek jó ára lesz, szerintem benevezek.
  • chuky123 #4
    A "pöcökegér" itt is megmaradt de minek ha van érintőképernyő kérdem én? Elég öszvér megoldásnak tűnik. Notebooknak túl drága, táblának meg túl nehéz. No de majd eladásokból kiderül mennyire válik be ez a megoldás.
  • hkoDAVID #3
    Mi rákra jó ez?.....
  • csimmasz #2
    Én azt nem értem ha a Lenovonak ilyen jól megy akkor az IBM miért szabadult meg ettől az üzletágtól?
  • Zoliz #1
    Jajj.. azt is birom, hogy mar olyan minitabla kijelzőt is hirdetnek egy Tesco-szerű üzeltléncból amit akár 8 meterrol lehet távvezérelni is
    Minek?