Napi Online

Németországban vesztett az Apple

Az Apple elveszítette Németországban az érintőképernyős technológiával kapcsolatban a Samsung ellen indított szabadalmi pert.

A mannheimi regionális bíróság döntése szerint a Samsung nem sértette meg az Apple érintőképernyős technológiai funkciókkal kapcsolatos szabadalmait - tájékoztatta a Bloomberg hírügynökséget Jason Kim, a Samsung szöuli szóvivője. A döntést a mannheimi bíróság szóvivője is megerősítette. Az Apple londoni szóvivője nem kommentálta a bírósági döntést.

A Samsung és az Apple váltakozva nyerik és veszítik a négy kontinensen egymás ellen indított szabadalmi pereket, amióta a kaliforniai cég termékei "szolgai lemásolásával" vádolta meg a dél-koreai vállalatot. A két vállalat annak ellenére folytatja az ádáz dominanciaharcot a Bloomberg által 219 milliárd dollárosra becsült globális okostelefon-piac birtoklásáért, hogy az Apple változatlanul a Samsung legnagyobb ügyfelének számít. A Bloomberg hírügynökség számításai szerint a Samsung bevételének 9 százalékát az Apple adja.


"Üdvözöljük a bíróság döntését, amely megerősíti álláspontunkat, hogy termékeink nem sértik az Apple szellemi tulajdonhoz fűződő jogait - fogalmaz a Samsung közleménye. A mannheimi bíróság pénteken elutasította az Apple hasonló keresetét a Google Inc. Motorola Mobility Holdings ellen is.

A kaliforniai San Joséban a szövetségi bíróság augusztus 24-én helyt adott az Apple keresetének, amely szerint a dél-koreai vállalat lemásolta az iPhone és az iPad termékeket, és egymilliárd dollár kártérítést ítélt meg. Egy héttel később Japánban az Apple pert vesztett, mivel a tokiói bírósági döntés szerint a Samsung okostelefon és táblagép termékei nem sértik az Apple adat- és zeneszám-szinkronizálási technológiai szabadalmát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #19
    Hát a szar alakságon kívül még az sem volt, hogy miért perelnének. Ezt már megbeszéltük.
  • sanyicks #18
    nem csalódás, a lényeg az volt, hogy LOP (megint) az nem változott, csak még szánalmasabb színben tűnteti fel az apple szar alakjait, hogy ők ugye ezért perelnének, de más nem olyan féreg mint ők.
  • narumon #17
    ÉS közben kiderült, hogy semmilyen per nem repül sehova. Nagy csalódás lehet ez most minden ellendrukkernek.
  • caius marius #16
    Erről az jut eszembe, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess!
    Hehe gyökér Apple. :)
  • sanyicks #15
    most a svájci vasút egyedi óra formaterveit lopta el az apple, és építette az ios 6 óra alkalmazásába. Repül is rájuk a per.
    apple lop
    A trollkodásával csak azt érte el az apple hogy mások is elkezdték figyelni ők mint lopnak (mindent), és egyre több pert fognak kapni.
    Gondolom ha nem pattogna az apple mások is leszarnák mit lop.
  • NEXUS6 #14
    És miközben milliárdokat dobnak ki olyan termék marketingjére, amit talán akkor is vennének az emberek, ha be lennének tiltva, sőt. Eközben mondhatni éhséglázadás van a kínai gyárakban, ahol ezeket gyártják!
  • gforce9 #13
    Az az elképesző, hogy dollármilliók mennek el arra, hogy 2 cég vitatkozik, hogy kinek a képernyője hasonlít a másikéra, nem groteszk ez kicsit? Közben meg ugyanaz a készülék lényegében mindkettő. Ugyanarra való, ugyanúgy használható. KB ízlés kérdése, hogy kinek melyik. Legtöbb embernek egyiksem persze.. :)
  • M2 #12
    "legalább vedd a fáradtságot, hogy utána nézz mielőtt írsz"

    Nem fogja. A fröcsögéshez nem kell.
  • narumon #11
    Tévedés. Amerikában sem fogadták el az ipadra beadott szabadalmi keresetet. Mondom, legalább vedd a fáradtságot, hogy utána nézz mielőtt írsz.
  • TSL16b #10
    Nem utolsósorban, amikor dr. Tilcsák Bea bírónő elrendeli a forgalmazásgátlást, akkor ez teljes készüléktípusokra és -családokra vonatkozik, nem a színes ikon sarkának görbületére, vagy az érintőképernyő kezelésére.