Berta Sándor

Szerzői jogi ügy árnyékolta be a Curiosity leszállását

Miközben a világ jelentős része örül a Curiosity sikeres Marsra szállásának egy érdekes és egyben elszomorító eset árnyékolta be az eseményt, így nem örülhettek felhőtlenül a NASA munkatársai.

"Ma a Mars bolygón az Amerikai Egyesült Államok történelmet írt" - üdvözölte a hírt Barack Obama elnök. "Gratulálok és köszönöm mindazoknak a NASA-nál, akik valóra váltották ezt a példátlan eredményt" - tette hozzá. Sajnálatos, hogy ennek nem mindenki tudott felhőtlenül örülni. Történt ugyanis, hogy egy hírügynökség az eseményt követő percekben letöröltette a NASA hivatalos YouTube-csatornájáról azt a videót, amin a Marsra szállást örökítette meg, mondván a felvétel sérti a szerzői jogait. Az intézkedést kezdeményező E. W. Scripps nevű céget nem érdekelte, hogy a felvételek milyen nagyszerű dolgot örökítettek meg, csakis azzal volt elfoglalva, hogy ez az anyag minden bizonnyal megsérti a Digital Millennium Copyright Act (DMCA) nevű törvényt és az abban biztosított jogait, s ezért azt el kell távolítani a videomegosztóról. A Scripps később elismerte, hogy hibát követett el és elnézést kért az "időszakos kényelmetlenségért."


Az eset nem egyedi, ugyanis az E. W. Scripps áprilisban azt állította, hogy az ő tulajdonát képezi az a videó, ami az egyik űrsikló szállítását örökítette meg egy Boeing 747-es repülőgép tetején. A Motherboard nevű oldal rámutatott, hogy a NASA szinte havonta áldozatul esik az ilyen jellegű intézkedéseknek és számos videó tűnt el ezért a hivatal YouTube-csatornájáról. A NASA és a YouTube képviselői a közelmúltban már többször tárgyaltak a problémáról, de mint a példa mutatja, nem sikerült megnyugtató megoldást találni. A Curiosity-eset kapcsán már Bob Jacobs, a NASA kommunikációs munkatársa is kifakadt, de nem a Scripps vezetőit, hanem a videomegosztó platformot bírálta.

Mindenesetre örülhetünk, hogy 1969-ben még nem létezett a DMCA törvény, ugyanis könnyen lehet, hogy az emberiség lemaradt volna Neil Armstrongék történelmi sikeréről, mert az E. W. Scripps letiltotta volna azt a felvételt is. Úgy tűnik, a NASA-nak a jövőben már nem csak az űr veszélyeire, hanem a szerzői jogi vitákra is fel kell készülnie. Mondjuk megjelenik az irányítóközpontban egy üzenet, hogy: "Figyelem! 2 perc a kilövésig.... A Jupiter-misszió lefújva. Perrel fenyegettek meg minket a jogvédők, Johnnál ugyanis másolt MP3-as fájlok lehetnek."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #19
    Már a *kitalálásakor*látható volt,hogy az egész *jogdijj/szerzői jog* az ingyenélő,harácsolók találmánya !
    Szerintem jelentősen visszavetette az emberiséget,mert az így *behajtott* pénzeknek csak a töredékét kapta az alkotó.
    És mit kaptunk cserébe? Hatalmas mahagóni íróasztal mögött,karvastag szivart pöfékelő hiénákat,és az őket körülvevő ,lelkiismeretlen jogi piócákat.
  • asgh #18
    Alapvetően nem a Youtube a hibás, hanem a szerzői jogi törvények, amik az amúgy semleges médiumokat is berángatják a szerzői jogi perekbe.
    Ha valaki jelzi a Youtube felé, hogy az x videó lopott és a Youtube nem szedi le azonnal, akkor neki is vastagon fizetnie kell, ha az illető megnyeri szerzői jogi pert, mert azzal, hogy a Youtube nem reagált azonnal, ahogy a tudomására jutott a jogsértés gyanúja, a törvény szerint tevőlegesen hozzájárult a jogsértéshez.
    Így a Youtube inkább előbb leszedi a videót és utána vizsgálódik, aztán ha nem jogos a kérés, akkor visszarakja.
    Sajnos a Youtube a későbbiekben sem tehet mást, mert ha máshogy járna el, akkor az "E. W. Srcipps" típusú patent troll cégek első számú céltáblájává válna.
  • korpati #17
    Ez egy eszméletlen nagy ökörség! A letiltást csak megfelelő formulák esetén szabadna engedélyezni. Nekem is tiltottak le videómat a youtube-on, - mert gyanús volt, hogy TV állomás által készítet az anyag. - :-)
    Írtam nekik egy mail-t, amelyben kijelentettem, hogy a feltöltött mű, teljes mértékig általam készített (felvétel, vágás, hangosítás, stb.) így vissza kerülhetett az oldalra. Talán a panasszal élőtől is elvárható lenne, hogy igazolja a tulajdonjogát egy letiltandó alkotással kapcsolatban, ha viszont ezt megtette, akkor már elővehető jogilag is, ha csak szélhámoskodott, és presztizskárt vagy tényleges anyagi veszteséget okozott a bepanaszoltnak!! :-)
    A NASA helyében tényleg nem sajnálnám az ilyen csalókat! Még hogy bocsánatot kér? Kaphat: néhány millió dolcsiért! A nullák száma a kártérítés összegében növekedhet! :-)
  • gosub #16
    Most akkor milyen mondva csinált szerzői indokkal?
  • shamanist #15
    Az usa-ban már mibdenkit fel lehet jelenteni és kártérítési peet lehet nyerni bárki ellen.
    A jotub meg egy parás cég.
    Nekem azért vonták be egy időre a feltöltési jogom, mert a feljelentett videom szereplője egy kisebbségi fiú volt. :-D

    Ott meg azért dollárok foroghatnak keményen...
    Ennyi.
  • KopaszIsten #14
    Ki a f@szom ez a "script" cég? Mi az hogy, amit a NASA eszköze készít felvételt, az nem az ő tulajdona?! Akkor mégis kié?
  • duke #13
    Jol kitalalt rendszer. Ezek szerint egyszeru bemondas alapjan, barmilyen videot le lehet tiltani, vagy kilehet sajatitani. Ez nevetseges, igy szart sem er youtube, ha barmikor, barki, barmit torolhet rola.
  • nextman #12
    Ezen csak rohogni lehet szerintem.
    Einstein allitolag azt mondta, egy dolog vegtelen, az emberi hulyeseg.
    Ez megfelelo szemlelteto pelda volt:)
  • Magiszter #11
    Ezért ezt elképzeltem:
    1969, T-mínusz 5 másodperc a kilövésig. Emberek milliói követik a TV képernyőjén...
    - Visszaszámlálás, 5 ,4, 3, 2, 1
    A kép elsötétül és egy felirat jelenik meg rajta:
    "A szerzői jogok megsértése miatt a Scipps letiltotta a felvétel sugárzását"
    ...Pár nappal később sikeres vegyi-támadást hajtottak végre a Scipps minden hivatala ellen a felbőszült tömegek...

    "Neil itt Houston, nem kell annyira sietni, van egy kis jogi vitánk a Scipps-el. Addig gondolj ki valami jó szöveget amit majd mondhatsz amikor elsőként lépsz a holdra... levédetjük."
    "Kis lépés az embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek"
    "Ez tetszik, de az "emberiség" le van védve, a "hatalmas ugrás" is... Legyen inkább: Az anyja ez milyen nagy! A jogi osztály szerint ez még nincs levédve. Bár az Apple már perel minket az űrhajó formája miatt. Szerintük hasonlít a logójukra..."
  • Darth Dave #10
    Vihar a biliben!