Berta Sándor

Komoly problémák vannak az Apple beszállítóinál

Az Apple kész szembenézni az alvállalkozóinál előforduló problémákkal. Belső jelentésük szerint beszállítóiknál előfordul gyerekmunka, rendkívül alacsonyak a fizetések és túl hosszúak a munkaidők.

Az Apple saját közlése szerint az elmúlt évben 200 ellenőrzést hajtottak végre a partnereknél és ezek tapasztalatait foglalták most össze egy átfogó anyagban. A dokumentum szerint a legtöbb cég az alapvető és a legelfogadottabb munkajogi előírásokat sem tartja be. A belső vizsgálat megállapította, hogy a vállalatok mindössze 38 százalékánál van 60 órás vagy rövidebb munkahét, illetve hetente legalább egy szabadnap. A társaságok egyharmada gondatlanul járt el a veszélyes anyagok tárolásakor és felhasználásakor, míg szintén egyharmada nem tartotta be a munkahelyi sérülések és balesetek megakadályozására vonatkozó előírásokat. A beszállítóknál hat esetben került sor gyermekmunkára és 13 esetben foglalkoztattak kiskorúakat.


Így készül a MacBook Pro

A korrekt munkakörülmények betartásáért alakult Fair Labor Association (FLA) nevű szervezet megdicsérte az Apple-t amiatt, mert külön belső vizsgálatot indított a témában, azonban hozzátették, hogy emellett át kellene vizsgálni a teljes beszállítói láncot is. Az Apple nemrég csatlakozott a szövetséghez és egyedüli IT-cégként tagja a FLA-nak, ezzel úttörőnek számít ezen a területen. Az Apple csatlakozásáról Tim Cook egy belső levélben tájékoztatta az IT-óriás dolgozóit. Az FLA-t Bill Clinton alapította 1999-ben, még amerikai elnökként, s a tagja többek között az Adidas és a Nike.

A kaliforniai vállalat nyilvánosságra hozta a beszállítói teljes listáját is, amelyen összesen 156, többnyire ázsiai társaság szerepel. Mindez azt jelenti, hogy 97 százalékban már ismert az iPhone, az iPad és a Mac termékek gyártásában részt vevő partnercégek neve. "Évről évre folyamatosan bővítjük a programunkat, egyre erősebben vizsgáljuk a beszállítói láncunkat és egyre inkább megnehezítjük a követelmények teljesítését. Mindez azt jelenti, hogy az eseteket évről évre egyre jobban kezeljük. Ugyanakkor még nagyon sokat kell tennünk" - nyilatkozta az ügy kapcsán Tim Cook, az Apple vezetője.


A két tanulmány elkészítése és megjelentetése azt támasztja alá, hogy Tim Cook jóval nyitottabban áll ezekhez a kérdésekhez, mint egykor Steve Jobs. Miközben Jobs azért küzdött, hogy a társaság minél kevesebb információt adjon ki magáról és a termékeiről, addig Cook a beszállítói lista nyilvánosságra hozatalával egy teljesen új úton indult el. Az Apple egyébként azután lépett, hogy nemrég ismertté vált: a munkakörülmények miatt tömeges öngyilkossággal fenyegetőztek egy kínai Xbox-gyár munkásai. Az érintett gyár a Foxconn tulajdonában van és csak Xbox 360 konzolok előállításával foglalkozik. A Foxconn az Apple egyik legjelentősebb partnere.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #113
    Szép.
  • morden #112
    Mindennel foglalkozom ( és foglalkoznak a kollégák) voltam családsegítő, ifjúság segítő, drogpreventor, pszichodráma vezető, tábor vezető ami éppen jött.
  • narumon #111
    De a az itteni munkáddal, hogy tudsz segíteni egy indiai vagy kínai gyereknek? Mondjuk Magyar gyerek is sok van akin lehetne.
    És ez a szociális munkás mit jelent? Mivel foglalkozol konkrétan?
  • morden #110
    Én inkább a munkámmal segíteném az embereket ha tudom ( egyébként szociális munkás vagyok :D )
  • narumon #109
    Hát szerintem akkor tudsz a legtöbbet tenni, ha akár minimális összegekkel de segíted az ilyen alapítványok munkáját. Szerintem kínában is ténykedik néhány és pár dollár is már igen nagy különbség. Távolról talán ez a leghatékonyabb :(
  • morden #108
    De én tenni akarok valamit, persze nem vagyok abban a helyzetben , hogy tegyek is valamit, aki meg tehetne az magasról szarik bele és csak a profit érdekli :(
  • narumon #107
    Az első felén jót nevettem. Tavasszal megyek megint Kínába valószínűleg, gyere velem mutatok néhány gyárat képről és real :)
    Az utóbbit nem is vittattam, csak azt vitatom, hogy lenne különbség cégek között nincs, ezért nem is tudsz effektív tenni ellene. (max azt hiszed, hogy tettél de ez csak lelkiismeret nyuktatásra jó. Persze ha jobban alszol tőle akkor már megérte :))
  • morden #106
    Én nem tippelek, hanem megnéztem a gyárról készült képeket és megfelelőnek véltem arra, hogy megvegyem negyed annyiért az összehasonlíthatatlanul több tudású tabletemet. Kérdem én hány apple tulajdonos csekkolja a gyárta ahonnan a termékét veszi "tippelek" 0

    Lehet még maszatolni olyan kijelentésekkel, hogy az apple nem is tud róla( nyílván nem tudja kik szerelik össze a cuccakiat, persz azt méterre és bittre pontosan megmondja hogy a vevője mit csinál) vagy hogy a többi is ezt csinálja, ettől még az apple a gonosz multi cégek egyik ékes példája!
  • narumon #105
    De azt a negyedik emailt még elküldöm :P
  • narumon #104
    És akkor most komolyan.
    Ne húzd már fel ennyire magad, nekem jó kedvem van, legyen neked is az. Nem értek egyet veled abban amit írtál. Na és? Gondolom előfordult már és elő is fog még, velem is megesik sokszor. Ettől még nem dől össze a világ. Jófejek vagyunk, forumra írogatunk.
    A munkámról meg annyit, hogy senki előtt nincs tiltva a vállalkozói lét, nem csak a 12 óra kubikolás a munka. Volt idő amikor én napi 15 órát dolgoztam, most szerencsére nem ott tartok. Ennyi.

    Peace?