Gyurkity Péter

Az Apple-t veszélyeztetik a hajlítható kijelzők

Erre számítanak elemzők, akik máris a Samsung csodafegyvereként emlegetik a korábban beharangozott megoldást. A Nokiával együtt visszavághatnak a sérelmekért, már amennyiben lesz igény fejlesztésre.

Az ősz folyamán mi is beszámoltunk arról, hogy elsőként a Nokia, majd pedig nem sokkal ezt követően a Samsung is bemutatta saját változatát, amelytől mindkét gyártó nagy áttörést vár, legkorábban jövőre, ekkor szeretnék ugyanis piacra dobni az első ilyen készülékeket. A hajlítható kijelzők nagyobb kényelmet és új funkcionalitás lehetőségét hordozzák magukban, néhány fontos kérdéssel, amit mindenképpen tisztázni kell majd.


A Forbes szakértői úgy gondolják, hogy a Samsung rögtön csodafegyverként számíthat a fejlesztésre, amellyel visszavághatnak az Apple-nek az utóbbi időben elszenvedett sérelmekért (lásd a pereskedés és az azzal kapcsolatos betiltások, majd ez utóbbiak visszavonása). A hajlítható kijelzők megjelenése nemcsak a játékoknál, valamint a készülékek elhelyezésénél és hordozásánál nyújthatnak majd segítséget, de akár a külső behatásoktól való védelmet is erősíthetik, akár sokkal hatékonyabban, mint ahogy azt az Apple is igyekszik megvalósítani a maga módján (ezt szolgálja például az iPhone-légzsák, amely egyelőre szabadalom és talán prototípus formájában létezik).


A Nokia a maga részéről szintén lát jövőt a technológiában, ők pedig a Microsofttal karöltve használhatják ki az abban rejlő előnyöket. Elemzői vélemény szerint a szoftvercégnek nem lenne túl bonyolult integrálni a szükséges komponenseket az egyelőre Apollo kódnéven ismert következő nagyobb frissítésbe, így a Windows Phone platform is támogatná a megoldást, nem beszélve a Windows 8-ról, amely az asztali PC-k és a táblák szegmensében egyaránt fontos szerepet kap majd. Érdekes, hogy az Apple egyelőre nem érdeklődik a fejlesztés iránt (itt meg is jegyzik néhányan, hogy ellenkező esetben már hallottunk volna bizonyos bírósági eljárások megindulásáról), így lemaradhatnak a területen és jövőre két nagy rivális indíthat majd lépéselőnnyel.

Nagy kérdés, hogy a hajlítható készülékek vajon a 3D-hez hasonló lufit eredményeznek-e majd, vagy lesz rá valós széleskörű igény. Bár többen a 3D elterjedését tartják a következő nagy lépésnek az okostelefonok szegmensében, még ennek igazi jelentősége is kétségesnek mondható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #102
    Csak nekem tűnik úgy, hogy mindenkire az almafan kifejezést aggatod (akkor is ha egyetlen alma terméke van mondjuk 6 samsung termék mellett), csak mert le mer írni pozitív dolgot az általad gyűlölt cégről? Viszont a nagy Samsung istenítés közben meg nem tudsz magadba nézni? Ez nekem kissé furcsa.
  • levente68 #101
    Objektivitásról beszélned neked a legszórakoztatóbb.
    Elvakult almafanként ilyet kár mondanod, egyszer nem adtál igazat senkinek, aki nem az Apple istenítésében nyilvánult meg.
    Egy hét múlva mi lesz, akkor leszel szabadlábon megint?
    Szerinted érdekel annyira a dolog, hogy itt várjalak Plútó kutya állásban?
    Találok én vicces dolgot máshol, nem kellesz te még arra sem.
  • levente68 #100
    Hajlítható, illetve hajlított kijelző már most kapható.
    Hajlítható Amoled kijelző nem annyira.
    Senki nem mondta, hogy a Samsung gyátja a legjobb TV-ket.
    De azért az első néhányban van, ezentúl, könnyen belefuthatsz abba a csapdába, hogy miközben esetleg egy másik gyártót istenítesz, abban a panel, vagy más fontos alkatrész éppen Samsung, szóval óvatosan!
    Apple is másol, sőt lop, más is teszi. Ki mennyire pofátlan, az megint egy kérdés, Samsungtól én még nem láttam olyan kijelentéseket, amit Apple megenged magának, bár én se tudok mindent.

    Nekem amúgy van egy 50"-os Samsung 3D-s TV-m, piszkosul nem érzem presztizsnek, de míg olcsóbb, mint a többi és többet tud, hadd ne is szégyeljem. Nem azért van, hogy felvágjak vele, hanem, mert szerettünk volna, így vettünk és élvezzük.
    Valóban nem láttam "egy JVC, Mitsubishi, vagy NEC, SHARP.... ", ami szóba jöhetne, miben tudna többet nyújtani nekem? Na, látod...
  • levente68 #99
    Pont ezt mondtam, te félkegyelmű!
    Nekem van értelmezési gondom?
    Ok, akkor nekem van.
    Nekem nincs értelmes mondatom?
    Ok, akkor nekem nincs.
    Na, de ki szerint?
    Hát szerinted.
    Az meg mintha a bárányok bégetése lenne...
    Bocs, bárányok, annak van értelme, tudom.
  • coolbboy83 #98
    Az apple még annyira innovatív, hogy a többieknek folyton azért érdekes módon mindig van mit másolni róluk...

    Ez igaz másra is, más gyártóknál is.... autóiparban is, csak nem ennyire - ezek ilyen kirívóbb esetek - meg a hülye perek.

    Inkább annak kell örülni, hogy mindig valaki a másik előtt jár - ettől van fejlődés, és előre haladás - ha a Samsung csinál olyat ami tetszik, akkor azt kell venni....ennyi.
  • coolbboy83 #97
    Jajj istenem a sok bírka.... ha kimentek japánba, akkor meglátjátok hogy a Sharp, JVC, vagy a Sony miket gyárt - és hogy hol van a ruppótlan Samsung..
    Hajlítható kijelző... és ? a Sharp 2005-ben bemutatta, meg a nyomtathatót is...

    Nem kell aggódni, ez olyan alkatrész lesz, mint egy csavar - eladják másnak aki épít vele egy eszközt.... ennyi.

    A Samsung innovatív - kezd olyan lenni hogy emberszámbavehető legyen, merthogy ne feledjük 5 - 10 éve NEM VOLT KOMOLY MÁRKA !!! MOST SEM PRESZTIZS, TÖMEG CUCC !!!

    Samsung TV-k a legjobbak mi ? Csak mert nemláttál egy JVC, Mitsubishi, vagy NEC, SHARP....

    Az Apple is csak annyiban innovatív, hogy szépen ízlésesen adja el ugyanazt a szar Intelt, egy másik Oprendszerrel - aminek az előnyeit Grafika / Audio / Video élvezheted ki munkánál... mert uraim a Windows még ezekben mindig egy vicc... Linuxra meg nincs program ami normális...
  • G_ArchAngel #96
    Nem kell masok moge bujnod..
    Komolytalannak, Andrew-nak vannak ertelmes mondatai. Neked eddig egy fel jott ossze majdnem, de lehet csak pont felreolvastam egy marhasagodat.

    Az a legnagyobb bajod, hogy egyfele nezel, de azt is csukott szemmel. Objektivitas nyoma sem fedezheto fel az irasaidban, bar ugye ez annak tudhato be, hogy se olvasni, se ertelmezni, majd osszetetten valaszolni nem tudsz. Raadasul megint belefutottal 1000x ugyanabba pofonba, mert pont egy Apple-hater jelenti ki konzekvens hatarozottsaggal, hogy az Apple nem innovativ, ekozben te ugyanarra a folyamatra a masik branddal kapcsolatban az ellenkezojet szajkozod.
    Akkor most itt a labda, lecsaphatod es veget vethetsz egy idiota vitanak:
    a.) A Samsung ES Apple innovativ
    b.) A Samsung ES Apple sem innovativ

    Mert olyan nincs, hogy ugyanazt csinaljak es az egyik az, masik nem. Jo gondolkodast, egy het mulva visszanezek:)
  • levente68 #95
    Elég felesleges linkelgetned, anélkül is tudom, tudjuk, mi az.
    Egy a baj, hogy hülye vagy az egészhez és szerinted a Samsung csak TV-ben innovatív, Apple természetesen meg mindenben.
    De ehhez már hozzá kellett volna szoknunk, csak hát nem tudunk.
    Nekünk a Nap keleten kel, bár neked is, csak nem fogod fel.
    Attól még, hogy Londonból fröcsögsz, attól nem több vagy, csakis kevesebb, majom!
    Attól, hogy 100-ból 2 dolgot ismersz, attól meg még kevesebb.
    Nyugi, attól viszont nem lesz Apple kevesebb, mert más innovatívabb és korrektebb.
    De ha a te analógiádat követjük, akkor ugye, mivel a Samsung továbbfejlesztett egy meglévő eszközt még jobbra, igenis innovatív.
    Jaj, tudom, ez csak Apple esetén igaz, ha más csinálja, az lop...
    Jó lenne megbarátkoznod a gondolattal, hogy sok gyártó, direkt nem a Samsungot említem, képes nem létező dolgot kitalálni és csak arra mondani, hogy ő találta fel, míg Apple igen kevés ilyet tett, de lopott dolgokat sajátjaként kezelni már láttunk sokat. Mondjuk amíg van egy rakat hozzád hasonló retardált, aki beveszi ezt, miért is ne csinálná, mi csak annyit kérünk, engedtessék meg, hogy normálisak maradjunk. Köszönjük!
  • G_ArchAngel #94
    Ne nekem magyarazd, hanem annak aki szerint az Apple nem innovativ attol, hogy legjobbra, iranymutatora fejlesztett egy multban is letezo eszkozt.

    Mondjuk hiaba linkeltem neki az 'innovaciot' Wiki-rol, biztos nem olvasta el.

    Nem rolad van szo.
  • a_n_d_r_e_w #93
    Kifejtenem mielott belekotsz: azok a fejlesztesek, amikrol en beszelek, viszik elorebb a technologiat, lasd a fentebbi cikk. Mint ahogy szerintem a Siri is azt tette. De nem latom ebbol a szempontbol miert lenne a samsung kevesbe innovativ.