Berta Sándor

Hamarosan a televízióadók konkurense lesz a YouTube

Egyre több információ szivárog ki a videomegosztó platform televíziós terveiből. Amennyiben az elképzelések megvalósulnak, úgy a YouTube a televízióadók komoly vetélytársává válhat.

A The Wall Street Journal cikke szerint a felhasználóknak hamarosan lehetőségük lesz arra, hogy a YouTube rendszerében olyan műsorokat és felvételeket tekintsenek meg, amilyeneket szeretnének. Hosszú távon pedig elvileg arra is lehetőség nyílhat, hogy az őket érdeklő anyagokból külön műsorprogramot állítsanak össze. A Google tulajdonában lévő platform képviselői tárgyalásokat folytatnak több tartalomszolgáltatóval is, így már csak idő kérdése, hogy az új funkciók mikor lesznek elérhetők a YouTube rendszerében. Az egyeztetéseken megállapodás született arról, hogy az első tematikus felvételek már a következő 60 napban megjelenhetnek a videomegosztó portálon. Az új szolgáltatás hivatalosan a jövő év elején indul majd el.


A különböző YouTube-csatornák gyakorlatilag úgy fognak működni, mint a tematikus televízióadók és ezáltal közvetlen konkurenciát jelenthetnek majd a televíziós társaságoknak. Az már korábban ismertté vált, hogy a YouTube összesen 20 tematikus csatornát akar indítani és az egyes csatornák többek között a divattal, a sporttal, a művészettel, az egészséggel és a számítógépes játékokkal fognak foglalkozni. Ezek népszerűsítésére a YouTube hollywoodi sztárokat kérne fel reklámarcnak.

A szerzői jogi vitákat úgy előznék meg, hogy korlátozásokat alkalmaznának. Ezek egyike az lenne, hogy a megjelentetett tartalmakat csak egy bizonyos ideig lehetne megtekinteni ingyenesen, sőt, a szolgáltatók megszabhatnák azt is, hogy mikortól meddig elérhetők a felhasználók számára. Mindez azonban bizonyos műsorok esetében, főleg a gyorsan érvényüket vesztő, vagy bizonyos ideig érdekes tartalmaknál kifejezetten hasznos is lenne, hiszen például az időjárási információk gyorsan elavulnak. Emellett lehetőség lenne élő közvetítésekre és reklámok elhelyezésére is. Utóbbiaknál a tartalomszolgáltatók eldönthetnék, hogy a hirdetéseket a műsorok között, vagy a felvételek közben, reklámblokkokban helyezik el. Az így befolyó bevételeken a YouTube üzemeltetői és a tartalomszolgáltatók megosztoznának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • purblind #13
    2 lehetőséged van. Távirányítóval (tovább tart mint a második de nem vészes) és ráduksz egy billentyüzetete és azt nyomogatod.
  • B0nFire #12
    És hogy lehet ezeken az okos tévéken keresni? (Azon kívül, hogy ott a Search gomb…) A szövegbevitel hogy történik? Valaki mondja el, mert még élőben nem láttam ilyet.

    A YouTube azért népszerű, mert a Google keresőmotorja fut alatta, a Google keresés YouTube találatokat is kidob. De az oldalon is tudni kell keresni. Ha nem tudunk, nem ér többet, mint akármelyik barkács- vagy szakácstévé.

    1ébként dermesztő, hogy minden fenn van a YT-n. Ha egy sosem látott programra vagyok kíváncsi, nem is a gyártó lapjára megyek, mert ott egy max 200×100 pixeles képernyőfotó van, meg leírás, oszt slussz. A YT-n beverem a nevet a keresőbe, és máris láthatom, hogy működik, mi az.

    Szóval amíg a tévén nincs normális szövegbevitel és bajos a keresés, addig szvsz nincs értelme ezt különösebben erőltetni.
  • fergusonpapa #11
    NA meg hozzá teszem kezd egyre jobban divatja lenni a smart tv mire a rendszer kiépül elfog terjedni elégé,és online kivehetünk 1 filmet egy dollárért sztem nem hülyeség,és ilyet is kinál már most a utube.
  • fergusonpapa #10
    Én speciel láttok benne fantáziát,manapság is sok oylan csatorna van utubon amik tvként viselkednek most hadd ne soroljam már öket :)

    és bár sokan letöltik és megnézik azért mint mondták elöttem kevés ilyen ember van,ez mozifilmet letöltögetnek megnéznek mertsajnálja mozira a pénzt,de kevés ember van aki nem tvzik és inkább letölti sorozatott és ugy nézi.Jó példa rá az onlinefilmes oldalak és eza forum is. a "szakik" (magukat okosabbnak hit emberek) na mega kis rétegü lusták használáják.Ez sztem 20% körül ha lehet.

    miböl következtettek erre? hogy ismerösem nagyrésze fiatal és nekik is csak kis % osztja azta véleményt amit itt elöttem páran.Peddig ismerik a lehetöségeket.Akkor milesz a felnötebbekkel?


    Ugyhogy van benne fantázia,lehet nem lesz az évszázad ötlette de egy új versenyzö új iránymód csak jobban járunk szerintem.(csak legyen itt is elérhetö)
  • fergusonpapa #9
    jó h már régotta van hd-s müsor és nem kevés.(néz utána mielött mondasz egy véleményt)
  • bakagaijin #8
    wormwood, FoxyProxy?
  • wormwood777 #7
    Pontosan így van. De ez nem változtat a tényen amit sanyicks írt. :P Egy darabig nézegethetjük a hibaüzenetet az óceán innenső felén. :P
  • Thrawn #6
    Szerintem ez ma már nem játszik. Annyi csatorna van, hogy munkahelyen már nem téma a tv, mert ahány ember, annyi műsort néz. Ötven éve, igen, akkor minden tizedik háztartásra ha jutott egy tv. Össze is jöttek a tévétulajoknál hétvégéken pár sör társaságában a férfiak, ha meccset adtak. Másnap a munkahelyeken egy-egy film beszédtéma volt, mert mindenki azt nézte, csak egy, később két csatorna volt.
    Ma? Inkább megnézem gépen, engem marhára nem érdekel, hogy ki hányan nézi, amit én. Nincs reklám, megállíthatom, ismételhetek, ha úgy akarom, szóval nálam a tévé már évek óta sokadrangú mellékszereplő. Esetleg egy-két műsor, ami érdekel, pl. az RTL-en a XX. század, azt meg bármikor megnézhetem az rtlmost. hu-n.
  • culas25hc #5
    Én nem látok akkora jövőt ebben, mint a YouTube. Méghozzá azét nem, mert már eddig is az ncore és társai segítségével azt néztünk gyakorlatilag amit akartunk. A TV-nek viszont van egy "varázsa", mégpedig az, hogy minden ismerősünk ugyan azt nézi, ha TV-t néz. Pl anyáméknak megvettem még régen a Gyűrűk Ura 3 lemezes DVD-t, mégis jobban szeretik akkor nézni, ha a TV-ben adják le. Ilyenkor érzed azt, hogy rajtad kívül sok százezren nézik ugyan azt a műsort, főleg ha valami nagy csatornáról van szó, másnap lehet róla beszélni a munkahelyen, iskolában stb... A TV gyakran olyan érzetet kelt benned, hogy nem vagy egyedül, az által, hogy sokan ugyan azt nézitek, plusz a reklámok még meg is szólítanak gyakran, ezért egyes emberek sokszor nem is nézik, csak egyszerűen megy a TV, ha otthon vannak. Egy olyan film, amit csak mi nézünk, erre képtelen.
  • mad mind #4
    Nincs is jobb, mint 320p videókat nézegetni fullHD tv-n. Ha az alsó kategóriás kis képernyős tv-kbe lenne integrálva az jó lenne, pl. a konyhában főzés közben recept videókat nézni. De amíg csak a 32"+ tévékben van addig baromság.