Berta Sándor

Mégis operációs rendszert vásárolna a HTC

A HTC America első embere a Mobile Future Forward nevű rendezvényen folytatott beszélgetésben számos kérdésre tért ki. Szóba kerültek többek között a szabadalmi perek és a jövőbeli tervek is.

Martin Fitcher, a HTC America elnöke szerint a Motorola felvásárlása mindenképpen jó lépés, hiszen így a gyártók hozzáférhetnek a vállalat szabadalmaihoz, amelyek fontosak lehetnek az Android további fejlesztése szempontjából. A tranzakció nem jelent problémát a HTC számára, sokkal inkább érdeklődéssel figyelik majd a Google és a Motorola jövőbeli együttműködését.

A vezető ezután a szabadalmi pereket hozta szóba. Úgy vélte, ezek az ügyek meglehetősen zavaróak és az egész mobilipar számára problémát jelenthetnek, mivel időt, energiát és pénzt emésztenek fel. Sokkal jobb volna, ha a pereskedésekre fordított erőforrásokat új technológiák kifejlesztésére fordítanák a vállalatok.


Középen Martin Fitcher

A HTC America elnöke pozitívan értékelte a Windows Phone 7 fejlesztését. A korábbi hiányosságokat sikerült az aktuális verzió, a Mango kifejlesztésével eltüntetni, illetve kompenzálni. Fichter szerint a Microsoft mobil operációs rendszere azért nem sikeres, mert a mobil szolgáltatók más fejlesztési és üzletpolitikát folytatnak, mint a redmondi társaság. A mobil szolgáltatók jelenleg szinte kizárólag a Long Term Evolution (LTE) hálózatok kiépítésére összpontosítanak, a Windows Phone 7-est futtató készülékek viszont nem támogatják az LTE-t.

Fichter végül kiemelte, hogy a HTC nem közvetlen riválisa az Apple-nek és cége nem is dob piacra iPhone-gyilkosnak szánt készüléket. Ennek egészen egyszerű oka van, miszerint termékeikkel teljesen más felhasználói rétegeket akarnak megszólítani. Úgy látja, hogy az iPhone a fiatalok körében veszít a népszerűségéből és ezek a felhasználók a HTC és más gyártók eszközeit választják.

A Mobile Future Forward rendezvénnyel egy időben Cher Wang, a HTC társalapítója és felügyelőtanácsi elnöke a Central News Agency tajvani hírügynökségnek úgy nyilatkozott: biztosak abban, hogy gyorsan tudnak reagálni az aktuális piaci eseményekre. A szakember elismerte, hogy a HTC jelenleg is fontolgatja egy mobil operációs rendszer megvásárlását és az egyik fő jelöltjük a Hewlett-Packard által fejlesztett webOS. Wang ugyanakkor leszögezte, hogy a közeljövőben nem várható döntés ebben a kérdésben.

"Amennyiben akarjuk, akkor bármely operációs rendszert tudjuk használni. Meg tudjuk magunkat különböztetni a konkurenseinktől azáltal, hogy az egyes platformok esetében teljesen másképpen csinálunk bizonyos dolgokat, mint ők. Előnyünk, hogy képesek vagyunk a különböző operációs rendszereken alapuló egyedi termékeket létrehozni" - utalt Wang a Sense kezelőfelületre. A bejelentés azért érdekes, mert a HTC korábban elutasította a webOS megvásárlását, illetve az operációs rendszer licencelésének lehetőségét. Akkor az volt az érv, hogy a gyártó kínálatában eddig Android és Windows Phone 7 operációs rendszereket futtató készülékek szerepeltek, s ez a jövőben is így fog maradni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • a_n_d_r_e_w #7
    Egyreszt, masreszt a sok bizonytalansag az android korul tamadhatosag teren. A googlenek nagyobb erdeke megtartani a samsung-htc es a kici oco kinai gyartokat maga mellett, mintsem hogy egy ketes erteku motorolaval kockaztassa ezt.
    Inkabb erofitogtatasnak erzem ezt a Samsung-HTC reszerol, hogy tudatositsak a google-lel, hogy ovatosan a motoval es egyebkent is itt az ideje megvedened minket :)
  • Inquisitor #6
    És senki sem hiszi, hogy ennek oka a Google Motorola bevásárlása? :)
  • fergusonpapa #5
    Én meg megint máshol olvastam h 2. :) Minden oldal azt ir össze amit akar.Lényeg Jó a HTC de érdekes h mindenki Android mánia,most meg mindenki visszatérne sjaát rendszeréhez.
  • Attila1234 #4
    Hiszek neked kedves fórumozó polgártárs, de ennek a jelentésnek egy kicsit jobban.

    J.D. Power
  • Inquisitor #3
    Szeritem régebbi WP-vel is volt telójuk, csak akkor nm voltak még olyan ismertek :)
    Kb. 6.1-től voltak már viszonylag márkás jól megépített telefonjaik.
  • fergusonpapa #2
    Samsung a 2. már.
  • Attila1234 #1
    Az egyik dolog, amit bírok a HTC-ben, hogy nem lacafacázik az operációs rendszerekkel. Nekik teljesen mindegy, csak vegyék meg a telefonjaikat. (Amik az elégedettségi mutatók alapján a második helyen állnak az Apple mögöttt.) Ha jól emlékszem volt WinMo 6.5-ös telefonjuk is.