HENT hírlevél

A kalózkodás ellen a Google

A keresőóriás tavaly decemberben jelentett be jelentős változtatásokat, amelyekkel a kalózkodás visszaszorítását célozzák. A cég szerint intézkedéseik hatásosak.

"Nem vagyunk ellenségek, segíteni szeretnénk" - mondta az edinburghi televíziós fesztivál résztvevőinek Eric Schmidt, a Google elnöke. Ezekkel a szavakkal igyekezett erősíteni a cég kalózkodás elleni állásfoglalását, amelynek tavaly decemberi bejelentését sokévnyi jogvédelmi vita és pereskedés előzte meg. A keresőóriás tavaly bejelentett és azóta is aktív intézkedései között szerepel az a vállalás, hogy a jogtulajdonosi panasz kézhezvételét követő 24 órán belül eltávolítják a jogsértő tartalmakat a Google rendszeréből. A Google hivatalos blogja szerint jelenleg az átlagos válaszidő jóval az egynapos határon belül van, míg Schmidt szerint az eltávolítás gyakran alig négy órát vesz igénybe.

A cég szigorította az Autocomplete rendszerben megjelenő keresési találatokat, és tiltólistára tett számos a kalózkodáshoz köthető fogalmat. Ezzel párhuzamosan beindította a Music Rich Snippets rendszerét is, amely pedig a legális zenei tartalomszolgáltatók keresési találatok közötti jobb megjelenítését hivatott segíteni. A Google ezen felül aktívabban lép fel az AdSense hirdetési rendszerrel visszaélő hirdetőkkel szemben - az eddigi is érvényben lévő tiltást, amely szerint nem szabad a Google hirdetéseket illegális és jogsértő tartalmú weboldalakon elhelyezni egyre komolyabban veszi a cég, gyakrabban ellenőriz és többek hirdetési fiókját függeszti fel, ha visszaélést tapasztal.

A New York Times szerint a jogsértések elleni fellépéssel a Google-nek nem titkolt célja, hogy biztosítsa a Google TV, a Google Music, a Google Books és a YouTube szolgáltatásai sikerességét, és üzleti partnereket szerezzen ezek tartalmi kínálatának bővítéséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!