Berta Sándor

A jelnyelvet is támogathatja a jövőben a Kinect

Francia kutatók teljesen új távlatokat nyitottak meg a jelnyelvet használók előtt, ugyanis némi módosítással lehetővé tették, hogy a Kinect támogassa azt.

Ugyan a Microsoft terméke alapvetően nem támogatja a jelnyelvek felismerését, azonban technikailag alkalmassá tehető erre, ismerték fel az ESIEA francia főiskola munkatársai. Két kutató gyakorlatilag feltörte a Kinect rendszerét, majd megtanította neki a helló és a sajnálom szavak jelnyelvi megfelelőjét. "Abból indulunk ki, hogy egy neurális hálózatot nagyon sok jel felismerésére és gyakorlati alkalmazására taníthatunk meg" - nyilatkozta Hubert Wassner, az ESIEA professzora. Jelenleg a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a mozgásérzékelő eszköz helyesen értelmezze a felhasználók ujj- és kézmozdulatait.

Technikailag megvalósítható az ötlet, ezt bebizonyította Wassner és a kollégája is. A két informatikus már fel is töltötte a YouTube-ra az első sikeres kísérleteket bemutató videót. A sikerhez az is kellett, hogy a kutatók a jelnyelvben viszonylag egyszerűnek számító szavakat választottak, melyeknél az ujjtartás nem játszik nagyon fontos szerepet. Sokkal nehezebb lenne megtanítani a számítógépet például a számok felismerésére.


Az ESIEA csapata a nyílt forráskódú OpenNI-meghajtókat használta a tesztrendszer elkészítésére. Ezek komoly hátránya azonban, hogy nem ismerik fel az ujjakat és az ujjmozgásokat. "Úgy vélem, hogy az ujjak felismerése előbb vagy utóbb biztosan elérhető lesz" - közölte Wassner. A megoldás rendkívül egyszerűen használható, számos új jel felismerésére is megtanítható. Wassner azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy a rendszer legfeljebb hány jelet tud értelmezni, mindez ugyanis attól is függ, hogy az adott jelekhez milyen és mennyire bonyolult ujj- és kézmozdulatok tartoznak. "Minél inkább különböznek az egyes jelek, annál egyszerűbb a felismerésük" - emelte ki a szakember.

Az egyszeri embernek egyből adódik a kérdés, hogy mi értelme az egésznek, hiszen a siketek a billentyűzeten keresztül is tudnak kommunikálni a számítógéppel. Azonban a nyelvtudásuk és beszélőképességük nagy mértékben változó: a hallásukat még az anyanyelv elsajátítása előtt elveszített emberek jellemzően nem tudnak jól magyarul sem szóban, sem írásban. A Wikipedia szerint Magyarországon két jelnyelvet használnak a siketek, a magyar jelnyelvet és a jelelt magyart. Utóbbit hallók jelenlétében használják, ez inkább a magyar nyelv szórendjét és nyelvtanát követi, még a névelők megkülönböztetésére is képes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #3
    Helyesen: a francia jelnyelvet is támogatja a Kinect. Ugyanis nincs egy közös A jelnyelv, ez nyelvenként eltér, csak hogy egyszerű legyen...
  • floatr #2
    Látom van ubuntu alá kinect driver
    Gyors kérdés: most már már polkorrekt a cucc? Mert nemrég még gondjai voltak az afroamerikai felhasználók bőrszínével...
  • Bren X #1
    Csak üdvözölni lehet.