Berta Sándor

50 000 feltört iTunes-hozzáférést árulnak Kínában

Minden jel arra mutat, hogy bár az Apple komoly erőfeszítéseket tett a felhasználók adataival elkövetett visszaélések visszaszorításáért, a vállalat rendszere közel sem biztonságos.

A kínai Global Times napilap mellett az AFP hírügynökség is felhívta a figyelmet arra a problémára, amit a feltört iTunes-hozzáférések növekvő száma jelent. Az elmúlt hónapokban egyre több iTunes-jelszó és más hozzáférési adat vált elérhetővé. A Global Times és az AFP információi szerint a feltört iTunes-hozzáféréseket jelenleg körülbelül 30 jüanért, vagyis 3,50 euróért árulják a Taobaón, amely Kína legnagyobb kereskedelmi oldala. A lehetőség sok felhasználónak rendkívül vonzó, hiszen mások pénztárcájának terhére lehet így vásárolni zeneszámokat.

A Global Times rámutatott, hogy csak a Taobaónál 50 000 ilyen feltört iTunes-fiók vásárolható meg és ezek közül több ezret már értékesítettek is. Az egyes hozzáférési adatcsomagokért akár 200 jüant is elkérnek. Ugyanakkor az eladók mindegyike azt tanácsolja, hogy a jelszavakat és más információkat legfeljebb egyetlen napig használják fel, mert az eredeti tulajdonos gyorsan rájöhet a turpisságra.

A portál üzemeltetői elhárították a felelősségüket. Közleményükben azt hangsúlyozták, hogy minden ésszerű és szükséges intézkedést meghoznak azért, hogy a fogyasztók jogait erősítsék. A rendszerükből ugyanakkor - hivatalos felkérés hiányában - nem távolíthatják el az ajánlatokat. Arra hivatkoztak, hogy eddig még sem az Apple vezetőitől, sem máshonnan nem kaptak olyan, a feltört iTunes-fiókok eltávolítására vonatkozó kérést, amiből az derült volna ki, hogy ez a gyakorlat szerzői jogi vagy más érdekeket sértene.

Az AFP több szakértőt is megszólaltatott és arra volt kíváncsi, hogy vajon honnan származhatnak a jelszavak. Az egyik lehetséges válasz, hogy a bűnözők célzottan az iTunes hozzáférési adatokat és az azokhoz tartozó bank- és hitelkártyaszámokat szerzik meg. A másik lehetőség, hogy a bűnözők az ellopott bank- és hitelkártya-adatok alapján maguk készítenek hamis személyazonosság-csomagokat, amelyeket aztán együtt értékesítenek.

Az Apple már hónapokkal ezelőtt azt javasolta az ügyfeleinek, hogy egy jelszó- vagy bankkártya-lopás esetén azonnal változtassák meg az iTunes-fiókjuk jelszavát és haladéktalanul lépjenek kapcsolatba a bankjukkal. A társaság ráadásul tavaly júliusban szigorított az iTunes áruház vásárlói felületén. Az új biztonsági intézkedések bevezetése értelmében fizetéskor nemcsak a hitelkártya számát kérik el, hanem gyakran a kártya hátoldalán található három, vagy négy számjegyből álló biztonsági kódot is meg kell adni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TreDoR #7
    Vesznek. Azok akik iTunes fiókot is, más számlájára...
  • GG #6
    Az a baj hogy az Appstore EU szerverével, hogy bankáratyával lehet csak reggelni. Én kicsit paranoid vagyok én nem adom ki a HK számomat csak ha nagyon muszáj. Nincs 100% rendszer és ha én accomat törik fel, most legyen az én vagy a cég hibája én megszívom és a kispénzem ami a kártyán van azt fújhatom. :S
  • sanyicks #5
    milyen alapon tiltakoznának? Ott nem fogadták el a hülye amcsi szabadalmi rendszert...
  • JL666 #4
    kínában ki vesz eredeti tartalmakat, mikor még az autógyártók sem tiltakoznak a nyilvánvalóan egy az egybe lemásolt autók miatt?!
  • sanyicks #3
    ilyenkor miért nem magyarázzák ki, hogy az nem úgy van, meg a felhasználóknak ez jó, és különben is, mint máskor? :D
  • TreDoR #2
    XD
  • syn7h37ic #1
    LOL
    Flame on !