Gyurkity Péter

Az iTunes ellen indul a Rhapsody

A RealNetworks és a Viacom közös gyermeke az iPod támogatásával indul rohamra az iTunes zenebolt ellen, az eddig használt előfizetéses modell helyett a számok után mérve a letöltési díjakat.

Nagyjából így foglalható össze az a változás, amelyet tegnap ismertettek a cég vezetői. A nyilatkozatokból kiderült, hogy a jövőben hatékonyabban szeretnék felvenni a versenyt az abszolút vezető iTunes zenebolttal szemben, és ennek egyik legfontosabb kérdését az iPod lejátszók támogatásának kiépítésében látják. Az új stratégia keretében tehát ők is támogatni fogják a platformot, mégpedig az MP3-formátumú letöltésekkel.

"Többé már nem versenyzünk az iPoddal, ehelyett mi magunk is támogatjuk azt" - magyarázta Neil Smith, a Rhapsody alelnöke. A szolgáltatás eddig havonta 13-15 dollárt kért a regisztrált tagoktól a korlátlan letöltésekért, ám ez a modell közel sem volt olyan sikeres, mint például az iTunes által alkalmazott, amely a zeneszámok után határozza meg a végső díjat. A jövőben így a Rhapsody is ehhez a megoldáshoz folyamodik, és MP3-formátumban teszi elérhetővé az egyes dallamokat, hogy még több internetezőt csábítsanak el.


A szolgáltatás olyan tengerentúli mobilszolgáltatók készülékein lesz elérhető, mint például a Verizon, a platform népszerűsítésének érdekében pedig egy 50 millió dolláros reklámhadjáratot indítanak be, amely a következő év elejére teljesedik majd ki. A Rhapsody motorját eközben az MTV saját oldalán és a Facebook közösségi oldal által működtetett iLike szolgáltatás keretében is alkalmazzák majd. A cél az iTunes 70 százalékos tengerentúli uralmának megtörése, ami nem lesz könnyű, mivel több másik hasonló szolgáltatás is ugyanerre törekszik, lásd az új Napster vagy az Amazon próbálkozásait.

Elemzők szerint a kiélezett verseny oda vezethet, hogy az egyes szolgáltatók végre a hagyományos árleszorítási taktikához folyamodnak, és nem próbálják majd valamilyen kiegészítővel szinten tartani a díjakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!