Berta Sándor

Ragaszkodik az IE6-hoz a brit kormány

A szigetországi kabinet semmiképpen sem hajlandó lecserélni az elavult programot. A brit vezetők még attól is elzárkóztak, hogy az Internet Explorer 6-ost egy új változatra frissítsék.

Nagy-Britanniában májusban alakult meg David Cameron és helyettese, Nick Clegg vezetésével a koalíciós kormány. A döntéshozók azt kérték az állampolgároktól, hogy az újonnan létrehozott hmg.gov.uk online platformon tegyenek a szabadság növelésével és az általuk szükségesnek vélt változásokkal kapcsolatos javaslatokat. A felhívásra jelentkezett Dan Frydman webes tervező is, aki azt szorgalmazta, hogy a kabinet kövesse Franciaország és Németország példáját, s szólítsa fel az embereket az elavult Internet Explorer 6-os lecserélésére. Az IE6-ban ugyanis számos biztonsági rés található és egy másik böngészőre való átállás vagy frissítés jóval nagyobb online biztonságot jelentene a felhasználók számára.

A helyzet tragikomikus, lévén a kormányzati oldalakat is még mindig a Microsoft elavult programjához kell igazítani, emellett pedig sok cég szintén azzal érvelt, hogy a honlapjaik csak azért támogatják az IE6-ot, hogy azok a hivatalokból is elérhetőek legyenek. Frydman elismerte, hogy egy váltás nagy felfordulással jár, de úgy vélte: a kabinet jó példával járhatna elől, amit aztán később az emberek is követhetnének. A szakember június 6-tól összesen 6200 aláírást gyűjtött össze online petíciója segítségével. A brit kormány azonban elutasította a felvetését.

Az indoklás szerint egy más böngészőre való váltás nem járna feltétlenül javulással, míg az Internet Explorer 8-ra való frissítés drága lenne és túl sok időt venne igénybe. Csupán a szoftverek elosztása heteken át tartana, míg a használt webes alkalmazások tesztelése hónapokat venne igénybe. Mindez túl sok plusz költséget jelentene az adófizetők számára és éppen ezért sok esetben költséghatékonyabb, ha a hivatalok továbbra is az IE6-ot használják és inkább tűzfalakat, valamint más védelmi alkalmazásokat telepítenek a számítógépeikre. A szigetország vezetői ráadásul azzal érveltek, hogy semmi sem garantálja, hogy az Internet Explorer legújabb verziója, minden hibajavítással együtt jobb védelmet nyújtana az online támadásokkal szemben, mint az IE6.

Az Internet Explorer 6-os változatának használatát már maga a Microsoft sem ajánlja. Tom Köhler, a Microsoft Németország információbiztonsági igazgatója áprilisban kijelentette, hogy akinek a számítógépére még az IE6 van telepítve, az felesleges kockázatot vállal és sürgősen át kellene állnia az ingyenesen letölthető IE8-ra, amely elődjénél jóval nagyobb biztonsági szintet jelent. A szigetországi kabinet egyébként komoly bajban lesz, hiszen az IE6 terméktámogatása 2014-ben lejár, kérdés, hogy utána mit fognak tenni a helyi minisztériumok. Tavaly augusztusban egyébként mozgalom indult az IE6 eltüntetéséért és ezután komoly vita bontakozott ki az Internet Explorer fejlesztői és a Digg munkatársai között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • johnsmitheger #42
    "A szakember június 6-tól összesen 6200 aláírást gyűjtött össze online petíciója segítségével." Nem gyűjtögetni kellett volna, hanem ingyen átírni a webes cuccokat.
    Tényleg kérdés, hogy az abakuszról hogyan ugrottak IE6-ra. Vagy már meghalt, aki tudta :)
  • zolis #41
    "A szigetország vezetői ráadásul azzal érveltek, hogy semmi sem garantálja, hogy az Internet Explorer legújabb verziója, minden hibajavítással együtt jobb védelmet nyújtana az online támadásokkal szemben, mint az IE6."

    Ebben azért lehet valami. A Microsoft termékek már elterjedtségüknél fogva is sebezhetőek. Mindenki azokat akarja majd fúrni, és hiába jön ki a 10000.120231 legújabb verzió, azt is szétszedik a hekkerek.
  • polarka #40
    mindig csak a pénz, használjanak ingyenes alternatívákat
  • Glutamin #39
    "Ha úgy érzed, hogy mindenki más képzetlen "hülye gyerek" hozzád képest, akkor mindig gondolj arra, hogy valószínűleg információhiányban szenvedsz a többiekhez képest..."

    Ez tetszett a legjobban. És milyen igaz!
  • sanyicks #38
    pedig van, gondolkodni kell, és látszik az összefüggés.
  • Bexter #37
    Kövezzetek meg, de szerintem igazuk van :D
  • kicsizoz #36
    fapapi, igyekszem nem személyeskedni, ha mégis ilyen hangulata lenne, előre is elnézésedet kérem!

    >Ez durva!
    Ha úgy érzed, hogy mindenki más képzetlen "hülye gyerek" hozzád képest, akkor mindig gondolj arra, hogy valószínűleg információhiányban szenvedsz a többiekhez képest...

    >A különböző vírusirtók telepítése nem időigényes?
    A telepítés magában nem időigényes, mert egy szabályozott nagyvállalati környezetben automatikusan történik és távolról.

    >A különböző vírusirtók olcsóbbak mint az ingyenes IE8?
    Ez erős sarkítás arra, hogy vírusirtót csak akkor kell használni, ha nem Ie8-at használsz!

    >15 éves technikára alapozni, felelőtlen döntés!
    "Windows Internet Explorer 7 (abbreviated IE7) is a web browser released by Microsoft in October 2006"
    (A csattogós lepke tologatásáról jutott eszembe valami, de az személyeskedés lett volna!)

    >Kisebb cégek át tudnak állni korszerű programok használatára, sőt tudják >korszerűsíteni saját programjaikat
    Kis cégeknél a szoftverkörnyezet cseréje 90%-ban az MS office cseréjét jelenti, nyilván nem nagy feladat és anyagilag sem megterhelő a cég számára. Egy nagyvállalati környezetben alkalmazások tucatjait érinti egy ilyen átállás több száz millió vagy akár milliárdos költséggel. Gondold végig, hogy amikor a tulajdonosnak felteszed a kérdést, hogy pl. 500 milliót szeretnénk elkölteni, hogy ie8 legyen, mert azon szebb az index nyitó oldala, amúgy a munkánk szempontjából semmi változást nem hoz, fél milliárdért ugyanazt fogjuk tudni mint most.
    Szerinted mit fog mondani?
    A) Ja, ha ettől munkaidőben kellemesebb a netezés, csináljátok
    B) Ha nem térül meg 3 év alatt 1 forintot sem költünk rá!
  • lac111 #35
    Elolvastad az előző hozzászólásokat, vagy csak leírtad amit gondoltál??
    Lentebb kifejtették, hogy nem a böngésző kinézetével van a gond, pl hogy másol van a címsor. A böngészőknek értelmezni kell különböző kódokat, és ez az a nagy gond! Érdemes webes alkalmazásokat fejleszteni, mert az inkább böngésző függő, mint hardver vagy Oprendszer. De ezek felett is elhalad az idő... Ez a probléma.
  • fapapi #34
    Ez durva!

    A különböző vírusirtók telepítése nem időigényes?
    A különböző vírusirtók olcsóbbak mint az ingyenes IE8?

    Mi az a web alkalmazás, ami csak IE6 alatt fut? Az már nem elavult egy kicsit?
    Miért kell még fejfájást okoznia egy programozónak az IE6? Röhej.
    15 éves technikára alapozni, felelőtlen döntés!
    Kisebb cégek át tudnak állni korszerű programok használatára, sőt tudják korszerűsíteni saját programjaikat, és ezek a cégek nem milliárdos bevételűek, hanem kis és középvállalkozók, de ahol van pénz ahol ezt megtehetnék arra hivatkoznak, hogy sokba kerül, persze ezt a lóvét majd máshol mutyizzák ki :)

    xyl
    Remélem nálatok fekete fehér a TV, és comodor 64 van. Ha nem álszent vagy.
    "az, hogy ki mennyire képes a gyors váltásra, az sok mindentől függ, életkortól, érdeklődéstől, stb. Ha valaki megtanult egy programot használni, mondjuk egy olyan ember, aki számára ez kínkeserves gyötrelem volt (Igen, vannak ilyen emberek, nem mindenki az SG-n nézegeti a legújabb fejlesztéseket), akkor az nagyon nem akar újat tanulni."
    Aki dolgozni akar annak is követnie kell a technika változásait a saját munkaterületén, és nem lehet az kifogás egy munkakörnyezetbe, hogy én csak a 15 éves IE6-ot láttam, azt tudom és nem vagyok hajlandó mást megtanulni. Az esély azt hiszem mindenkinél adott, biztos van egy gyerek egy unoka, aki megmutathatja a másik böngésző használatát. Cégek pedig energiát ölnek az átképzésbe általánosságban, de ahol ezt nem teszik meg ott is lehet találni egy olyan embert aki tud segíteni.
    Egy céget nem azért alapítanak, hogy jótékonysági intézmény legyen hanem, hogy termeljen, hogy megélhetést biztosítson. És ezt nevezheted vad kapitalista módszernek, de én sem alkalmaznék egy írástudatlant, vagy egy olyan embert, aki nem boldogul el a számítógéppel, mert IE6 helyett Firefox van a gépen. Ha olyan szakember, akkor pedig megadnám neki azt a lehetőséget, hogy ezt megtanulja, de akit igazán érdekel a szakmája és ehhez a számítógép használata is bele tartozik, az elvárható, hogy tudja, a szakmájához szükséges programok frissebb verzióinak a használatát is.
    „Élete legnagyobb részét leélte számítógép nélkül, már sokkal nehezebben tanul új dolgokat, már épphogy belejött volna –„
    Öreganyám élete nagy részét áram nélkül élte le mégis van áram náluk. Élete nagy részében kézzel kapált most kapálógéppel.
    „példánknál maradva - az IE6-ba, és akkor jön valami idióta, és cakkompakk le akarja cserélni. Tőle lehet akár IE8, vagy Mozilla, vagy hívják bárhogy, de nézzen ki ugyanúgy. „”
    Mi az a rohadt nagy különbség egy böngészőbe???????????
    Nem találod meg a címsort, mert elvitte a cica?????????

  • Glutamin #33
    A böngésző kinézete a legkevesebb. Sajnos tök másképp kezelnek egy rakat kódot az újabb IE verziók, emiatt jópár alkalmazás használhatatlan.