Berta Sándor

Manchesterben elfogadták az utasok a testszkennereket

Az Európai Unió által támogatott próbaüzem keretében kereken 210 000 légiutast vizsgálták át testszkennerekkel a manchesteri repülőtéren. Az eljárás ellen nem tiltakoztak az emberek, ami főleg a részletes tájékoztatásnak köszönhető.

"Csupán két nő tagadta meg a vizsgálatot, ők is vallási okokból, lévén pakisztániak voltak" - közölte Alan Kemp, a manchesteri repülőtér biztonsági csoportjának vezetője. A helyi törvények alapján így viszont nem léphettek a repülőgép fedélzetére. Kárpótlásul a hatóságok meghívták őket egy bemutatóra, ahol tüzetesen megvizsgálhatták a berendezéseket.

A légikikötő három terminálja közül kettőn üzemel jelenleg a Rapiscan amerikai cég három Secure 1000 Single Pose típusú testszkennere. A tapasztalatok alapján mindegyik megbízhatóan, hatékonyan és gyorsan teszi a dolgát. Egy vizsgálat átlagosan csupán 7 másodpercet vesz igénybe, az utasoknak annyi a dolguk, hogy a fémdetektoros kapu után a kezüket felemelve átsétálnak a testszkenner alatt. Emellett külön átvilágítják mindenkinek a cipőjét. Akinél a fémdetektoros kapu jelez, azt egyből a testszkennerhez kísérik, míg vannak olyan utasok is, akiket szúrópróbaszerűen választanak ki.

Kemp elmondta, hogy az ellenőrző helyiséget a berendezéstől 50 méterre helyezték el, a kezelőszemélyzet a monitorok előtt ül és azonnal reagálnak a riasztásra. Az eszköz képes kimutatni az övcsatokat, az igazolványhoz tartozó biztosítótűt, a piercingeket és a mellimplantátumokat, azonban a tetoválásokat és fogszabályzókat nem. A rögzített képek fekete-fehér fotókká alakíthatók át és ezeken szinte világítanak a fémből készült tárgyak. A felvételek számítógépes vizsgálata átlagosan 10 másodpercig tart, de ha a kezelőszemélyzet valami gyanúsat találnak, nyugodtan megvizsgálhatják és kinagyíthatják az adott képrészletet vagy akár jelezhetnek is a kollégáiknak.

A megkérdezett légiutasok 91 százaléka teljesen elfogadhatónak nevezte az eljárást, indoklásuk szerint így sokkal nagyobb a biztonságérzetük. A kimagasló eredmény ezenkívül annak is köszönhető, hogy a repülőtéri személyzet rendkívüli módon ügyel az adatvédelemre. Minden egyes szkennelés névtelenül történik és ha a rendszer nem talált semmi gyanúsat, akkor az adott felvételt azonnal törlik. Van még egy ok: a megfelelő tájékoztatás. A repülőtér mindent elkövetett, hogy tárgyilagosan, minden részletre kiterjedően számoljon be a fejlesztésről és a biztonsági csoport számos érdekvédelmi csoport képviselőit vendégül látta már. Emellett feltettek a YouTube-ra egy videót, a honlapon külön összefoglaló anyag olvasható, felvilágosító kiadványokat készítettek, valamint plakátokat helyeztek el a légikikötő területén.

Egyetlen testszkenner beszerzési ára egyébként eléri a 100 000 eurót. Eddig ilyen készülékeket csak Nigériában, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Hollandiában használnak, valamint Németország is tervezi a rendszer bevezetését. Korábban Terri Dowty, az Action for Rights of Children munkatársa már tiltakozott a berendezések beszerzése és alkalmazása ellen, mivel az súlyosan sértené az 1978-as brit gyermekvédelmi törvényt, ami kimondja: Nagy-Britanniában tilos gyermekekről illetlen képeket készíteni. Később Ronald K. Noble, az Interpol főtitkára is úgy nyilatkozott, hogy a testszkennerek nem jelentenek megoldást a biztonsági problémákra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #33
    Miért, nem okoz? Ez nekem új. Az engedélyező fazon írta, hogy amikor kiadták rá az engedélyt akkor "nem gondolták, hogy" ilyen mennyiségben fogják használni. Cikk
  • sathinel #32
    És nem téged kezelnek bűnözőként, hanem bűnözőket keresnek. Kicsit más a felfogás. Ha nincs nállad kés, robbanószer, stb akkor mi a gond ezzel? nekem mondom 2-3 sec volt amíg végzett a scanner, és ez alatt a csomagom is átvilágították. Azt úgyis meg kell várnod.
  • sathinel #31
    Manchester-ből és nem londonból ami több idő.
  • sathinel #30
    2óra haza az út fapadoson is vehetsz szendvicset,sört,bort, stb. De mi kell neked 2 órás úton ami nincs egy fapadoson? Én pestről ha nagyszüleimhez utazok le vidékre a buszok, vonatok 3 óra alatt visznek haza és azon semmit sem vehetsz....

    Nem értelek. Mégha ausztrália, vagy más lenne a cél ahol jóval többet utazol.
  • mad mind #29
    Nem értem, hogy jön ide a fizetésem. Én csak a testszkennerek ellen vagyok. Ha kifizetek egy halom pénzt, akkor ne kezeljenek már bűnözőként. És nem fapados jegyről van szó Angliába.
    Egyébként honnan tudod, hogy a sokat repülő embereknek nem okoz majd egészségkárosodást?
  • Rotyoka #28
    höhö mostantól lehet mókázni álló brével :D
  • acdc #27
    Szeretnel te olyan 1 bites alulfizetett lenni. 11£ orankent x 12 =132£/nap-max 25% levonas osazesen ado,biztositas,40 perc munka 40 perc piheno(fizetve)es eszaka semmit se csinalsz csak par dolgozot csekkolsz.Unnepnap szorozd meg 3-mal tulora 150%.Magyar nem sok csinalja jellemzoen ok minimalberert galyaznak de annal tobb lengyel,roman,bolgar,litvan.szlovak,indiai,afrikai na meg persze angol.
  • sathinel #26
    Haverom 3 alkalommal kapták el fűvel, és kb az utolsó alkalommal úgy 5 gramm volt nálla. 80 font bírságot kapott, és kész. Tehát nem annyira gázos idekinn mint sokan hiszik.
  • sathinel #25
    Na ja de egy vonatot elég nehezen lehet letéríteni a sinekről, és belevezetni egy házba. Repülővel meg már volt itt is gond. De nemrég pár gyükér akart felrobbantani egy gépet a levegőben a város felett. Ha nem kapják el őket akkor ismét igen sokan meghalhatnak. Persze sok marhaság miatt is tenoristát üvölt a sok majom, de vannak dolgok ahol nem biztos hogy rossz az elővigyázatosság.

    Engem nem igazán zavart. Annyit nem ellenőriznek idekinn a rendőrök. Utcai igazoltatás is csak annyi volt 3 alkalommal hogy autóból ablakon át megkérdezték merre megyünk, honnan jöttünk mikor rájöttek hogy nem vagyunk angolok, majd jó utat kívántak és kész. Meg sem nézték az iratokat, stb. Ha gázosan nézel ki, agresszív vagy, vagy más gond van veled akkor igazoltatnak igazán. Pedig mindenhol rendőrökbe botlassz, és kamerákba.
  • sanyicks #24
    neeembaj, nem sokára már a vonatokon is megindul a tenoristák elleni harc, sőt valamivel később majd az otthoni wcdben is. Köteles leszek a wc-be kulaszkennert építeni, hogy csak nehogy tenoristák jöjjenek ki belőled, és nehogy a kezükbe kerüljön a wc-d :DD