Ötvös Tibor

Közel 10 perc Portal 2

A 2007-es év egyik legkellemesebb meglepetése mindenképpen a Portal nevezetű játék volt. Komoly agymunkát igénylő fejtörőivel, karizmatikus főellenségével és ötletes játékmenetével számos rajongót szerzett magának.

A hírek szerint magát a Valvet is meglepte a siker és szokásukhoz híven elég sokat késlekedtek a folytatással és az idei E3-ig szinte semmit nem tudhattunk meg a második részről. Az expón azonban kint volt a játék és végre mozgásban is megmutatkozott, valamint számos új információt is elárultak a fejlesztők a 2011-ben megjelenő Portal 2-ről.


Tetszett a Portal?
(Összesen 637 szavazat)
  • Igen
    75 % (480 szavazat)
  • Nem
    4 % (25 szavazat)
  • Kimaradt az életemből
    19 % (121 szavazat)
Az egyik legfontosabb amit megtudhattunk, hogy a Portal 2 az elődjénél jóval erősebb történettel rendelkezik majd. Ennek főszereplője ismét az első rész főszereplőnője lesz - azaz mi. Ellenfelünk ezúttal is GlaDOS, aki - ahogy az a fenti videóból is kiderült - nem igazán örül a viszontlátásunknak. Ennek ellenére - legalábbis a Valve szerint - kénytelen lesz velünk együtt működni, mivel szeretné újraépíteni a gyárat, felhúzni a falakat és újratelepíteni a fegyvereket és itt jövünk mi a képbe.

GlaDOS ugyanis ismét minket szemelt ki tesztalanynak, tehát a feladatunk adott: el kell szökni a már említett gyárból. Ebben segítségünkre lesz egy Mesterséges Intelligencia is, aki a Wheatley névre hallgat. Segítőnk egy amolyan mechanikus szemgolyó, amely brit akcentussal bír és elég szégyenlős, ha letöltésre kerül a sor. Ilyenkor megkér, hogy forduljunk el, mert nem szereti ha nézik közben.

A Portal 2 számos új eszközt kínál, melyeket lesz is időnk kihasználni, mivel a játék jóval nagyobb és hosszabb lesz, mint elődje volt. Az egyik ilyen az Aerial Faith Plate, melyre rálépve két platform közt tudunk átrepülni, a másik pedig a kék Repulsion Gel, melynek használatával nagyobbat tudunk ugrani.


A Portal 2 legnagyobb újítása mégis a két fős ko-op mód bevezetése lesz, mellyel új lehetőségek nyílnak meg a játékosok előtt. Az alap küldetéseken felül lesznek kifejezetten ehhez a módhoz készített missziók is, melyek jóval komolyabb kihívást jelentenek majd. A rajongók bizonyára tudják, hogy a játékban egy portál be-és kijárata eltérő színű. A második játékos azonban szintén új színeket kap és így mindenki látja, mely átjárók kihez tartoznak.

A Valve szerint azonban ettől a játékosok még használhatják egymás átjáróit, ami újabb dimenziókat nyit meg a játékmenetben. Ráadásul egy gépen, osztott képernyőn is játszhatunk, amivel jóval könnyebben nyomon követhetjük társunk mozgását. De ezt a módot akkor is behozhatjuk, ha barátunk nincs egy szobában velünk és ekkor is láthatjuk a mozgását.

A Portal első része számos ponton kapcsolódott a Half-Life 2-höz, ám a Valve a második részről még nem nyilatkozott. A Portal 2 PC és X360 mellett PS3-ra is megjelenik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • b2nary #17
    kerrály! :) végre valami új 5let a jatákiparban, nem pedig a már véresre nyúzott, húzott mindenkit lőjj le kérdés nélkül fps, vagy rts, or what so ever.
  • Random_ #16
    Tényleg nagyon ígéretes a második rész. Látszik, hogy nem egy újabb bőrt akarnak csak lehúzni hanem igazán pakolnak bele újdonságokat.
  • Armagedown #15
    szerintem azért jó lenne bele , a Left for Dead 2 ben is van ilyen játékmód
  • sanyicks #14
    ami nem baj, hiszen pc-n van egy olyan csoda, hogy hálózat :D
  • Evoluti0N #13
    "Ráadásul egy gépen, osztott képernyőn is játszhatunk, amivel jóval könnyebben nyomon követhetjük társunk mozgását."

    Van egy olyan érzésem, h a többi co-op játékhoz hasonlóan itt is kimarad a PC-s verzióból az osztott képernyő.
  • zsottya #12
    Nekem bejön az új a videók alapján :) Tök poénos az amikor ugrál ide-oda a doboz után :D És grafikailag/teljesítményileg is kíváncsi leszek tudtak-e újítani mert pl az első videó végén amikor felmegy a lifttel ott szép romosnak tűnt minden és remélem nem lesz túl nagy gépigénye ezek miatt. Ha azt vesszük hogy az elsőnek sem volt nagy igénye akkor ennek sem kéne :D
    Ja és a közel 10 perc megfelel, ha számoltok akkor 9 perc 14 másodperc :)
  • jaspercry #11
    Nagyon velős hozzászolások!

    KÖSZÖNJÜK EMESE!
  • Loverman #10
    két videó van, összesen 9 percnyi idővel. nembaj
  • Loverman #9
    Először félreolvastam a címet, azt hittem "Közel 10 perc a Portal 2" :D
  • sanyicks #8
    jójó persze 10 perccel.