Berta Sándor

Első letartóztatások a Half Life 2 kódlopási ügyben

Több magánszemélyt is őrizetbe vesz az FBI a Half Life 2 forráskód-lopási ügy kapcsán. A szervezet közleménye nem túl bőbeszédű, így egyelőre pontosan még nem tudni, hogy hány embert tartoztatnak le, és mely országokban.

Az FBI a nyomozás érdekeire hivatkozva nem említ pontos adatokat, az amerikai szövetségi hatóság csupán annyit közölt, hogy az őrizetbe vételekre több országban is sor kerül. A Valve Software által fejlesztett Half Life 2 játék forráskódja tavaly októberben jelent meg az interneten, miután ismeretlen személyek trójai férgekkel és jelszólopó programokkal ellenőrzésük alá vonták a szoftverfejlesztő cég egyik számítógépét.

A Valve Software vezetője, Gabe Newell szerint a letartóztatások legnagyobb részt annak köszönhetők, hogy a játék közössége már néhány nappal a forráskód eltulajdonítása és kiszivárogtatása után kiderítette, hogy valószínűleg kik lehetnek az elkövetők. "Nagyon jó és megható érzés volt azt látni, hogy a közösség szinte azonnal, egy emberként felderítette az esetet, ami a hagyományos módszerek igénybe vételével csak nagyon nehezen lett volna megoldható" - nyilatkozta Gabe Newell.

Természetesen maguk a fejlesztők is közreműködtek a nyomozásban, így például kapcsolatban álltak több országban is a hatóságokkal, hogy minél előbb kiderüljön kik voltak a tettesek. Az FBI-nak minden bizonnyal jól jött az állampolgári segítség, de a nyomozóhatóság ugyanakkor a siker érdekében teljes hallgatásba burkolózott, így még azt sem volt hajlandó elárulni, hogy mikor kerül sor a letartóztatásokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • N.E.O.!!! #46
    vagyis akkor jön ki
  • N.E.O.!!! #45
    szeptemberben már ne aggódj
  • Wing Rockling #44
    Ha a Valve nem siet ennek a HL2-nek a kiadásával, akkor csak ennyi mondanivalóm van számukra:
  • N.E.O.!!! #43
    A parasztember max disznóölőst játsszik a gépén:D

  • N.E.O.!!! #40
    Már mióta kiakarják adni...
    De mindig elhalasztják. Sajnos ma már jobban elhiszem azt hogy később adják ki, minthogy hamarabb. De lemegyek hozzád és fogadhatunk egy tizesbe... Amúgy a kupon tényleg szar ügy, legalább is annak akinek nincs otthon nete, mert az beszopta.
  • N.E.O.!!! #37
    Teletexten olvastam, hogy pénzügyi bajok miatt csak szeprtemberben fogják kiadni a HL2-őt:(

    Pedig azt hittem nyáron már ontani fogom a dögök beleit:(
  • [HUN]PAStheLoD #35
    ez loál :D
  • [HUN]PAStheLoD #34
    gondoltam , csak a cikkíró akkor írja azt ..
  • papabear #32
    Sajnos az FBI-nak a legtöbb országba elér a keze. Igaz, hogy nem ők fognak kimenni és letartóztatni, hanem a helyi zsaruk, de ők "kérik" fel a szervet. (Lásd legutóbbi kalóz-szerverek elleni akciót)
  • Mice #30
    "Leszokhatnál róla, hogy olyan nickeket használsz, amit már más. Még ha nincs is reggelve.
    "

    nem tom miért olyan bonyolult lekavarni egy nyomorék regisztrációt

    az unreg azért unreg mert

    nincs senkihez regisztrálva/társítva!
    senkinek nem tulajdona!

    akkor meg mi a fenének kell úgy tenni mintha valakié is lenne?

    mostmár komolyan mondom fogok nyitni egy külön portált csak abból a célból, hogy az ilyen emberek nickjei ott legyenek benne egy bazi nagy adatbázisban mki számára elérhetően és a fél világot be fogom reklámozni azzal, hogy ezeket használja a jónép.

    ki van már a micsodám azzal, hogy ilyen óvodás hülyeséget kell minden cikk után olvasnia az embernek, hogy "ne használd a nickem!"

    utoljára az óvodában volt ilyen amikor "Lali elvette a legót!"

    nőjetek már fel unregek!!!!!!