Berta Sándor

Zenészek a dalok jogvédelmének meghosszabbítása ellen

Művészek egy csoportja azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy változtasson a zenei művek jogvédelmének meghosszabbítására vonatkozó előterjesztésen.

Billy Bragg brit előadó az európai Zöldek javaslatát támogatja, amely szerint a jelenleg érvényben lévő 50 éves jogvédelmi időszak lejárta után a kiadóktól az alkotókhoz kerülne vissza minden értékesítési, tulajdon és egyéb jog. A bevételeket pedig a nemzeti társaságok osztanák szét az egyes művészek között. A kérdést az Európai Parlament is a napirendjére tűzte és koránt sem mindegy, hogy milyen döntés születik. A téma érinti a szerzői jog által védett alkotások forgalmazóit, terjesztőit és felhasználóit, a zenei kiadókat, a filmstúdiókat, a mozikat, a művészeti intézeteket, de a színházakat és a zenekarokat is.

Bragg mellett szintén a Zöldek elképzelését támogatta Ed O'Brien (Radiohead), Dave Rowntree (Blur), Mark Kelly (Marillion) és Hal Ritson (The Young Punx). Bragg egyébként Caroline Lucas brit és Eva Lichtenberger osztrák európai parlamenti képviselőkkel közösen sajtótájékoztatót is tartott.

Bragg különösen azt kifogásolta, hogy miközben a zenei kiadók a digitalizálásnak köszönhetően jelentős gyártási és terjesztési költségeket takarítottak meg, a zenészek viszont az iTunes esetében a letöltésekből származó bevételeknek csak a 8 százalékát kapják meg. Ez az analóg korszakra jellemző részesedésnek felel meg. A zenész emellett azt követelte, hogy ne kezeljék bűnözőként az interneten zeneszámokat cserélő felhasználókat. Ugyanakkor viszont bezáratná a The Pirate Bayt, mert az reklámokkal bevételekhez jut. Bragg hozzátette, hogy ettől függetlenül a zeneiparnak új utakat és módokat kell találnia a dalok, illetve az albumok terjesztésére, valamint a Creative Commons és más alternatív megoldásokat is támogatni kell.

Eva Lichtenberger a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy amennyiben az Európai Parlament nem szavazza meg az előterjesztésüket, úgy a Zöldek Brian Crowley jelentésének elfogadása, vagyis az új szabályozás ellen fognak szavazni. Crowley azt javasolta, hogy a zenei művek jogvédelmét a mostani 50 évről hosszabbítsák meg 95 évre. Az ötletet egyaránt élesen támadták az európai fogyasztóvédelmi és polgári jogi szervezetek, valamint a könyvtárosok, mivel szerintük a 95 éves jogvédelem jelentős mértékben megnehezíti, sőt, szinte lehetetlenné teszi a kulturális örökséghez való hozzáférést.

A döntés egyedül a nagy zenei kiadóknak kedvezne, ők jelentősen növelhetnék a bevételeiket. A nagy cég birtokolják az 1960-as évekből származó felvételek jogainak többségét, így - érthetően - nem akarnak erről a több millió eurós bevételi forrásról lemondani. Ausztria és kilenc másik európai uniós tagállam néhány hete sikeresen megvétózta a zenei művek jogvédelmének 95 évre való meghosszabbítását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • qetuol #7
  • atomkrumpli #6
    A jogvédelmet meghosszabbíthatják akár 300 évre is de azzal nem fognak megoldani semmit, a torrent pörögni fog tovább. A másik hogy a művész halála után a kölykök menjenek el melózni vagy éljenek az örökségből, de ne a jogdíjfizetők tartsák már el őket mint valami kiváltságosokat. Mikor jól megy felszippantják az asztalról a nagy zsetont aztán 50 év múlva mikor senki nem emlékszik rá meg tartsák el mert baszott rá hogy később mi lesz, tegyen félre ő is öreg korára b plusz.
  • bakagaijin #5
    A zenében a tényleges zene az csak 8% LOL :).
  • bvalek2 #4
    A digitális formában terjesztett anyagok egyébként is nehezebben maradnak meg az utókornak, ha viszont meg jogi eszközökkel is keresztbe tesznek maguknak, akkor mégis mit akarnak? Miért zenél egy zenész, nem azért hogy hallgassák a műveit? Nem akarja hogy emlékezzenek rá ha ő mar rég nincs itt, hogy nyekergesse a gitárját? Csak a pénz kell, ennyire igénytelenek lettek a "művészek"? Hát, a mai förmedvényeket hallgatva jobb is hogy nem maradnak meg az utókornak...
  • B0nFire #3
    Ezt a kiadóknak!

  • szlovákiai hun #2
    Bizony, itt minden a pénzről szól a kiadók részéről és cseppnyi köze sincs a kultúrához.
  • wednes #1
    "...a zenészek viszont az iTunes esetében a letöltésekből származó bevételeknek csak a 8 százalékát kapják meg. Ez az analóg korszakra jellemző részesedésnek felel meg."

    Azt mindig is sejtettem, hogy nem felesbe osztoznak a bevételen a kiadók és az előadók, de ezen a 8%-on kicsit meglepődtem. Olyan 15%-ot azért feltételeztem. :P
    Ez is bizonyítja, hogy kinek az érdeke ez a szerzői jogvédő harc.