Berta Sándor

Magatartási kódex közösségi portáloknak

A három legnagyobb német szociális oldal külön dokumentumban szabályozta az alkalmazandó gyermek-, ifjúság- és adatvédelmi szabványokat.

Az egyezmény, melynek kidolgozásában a Multimédiás Szolgáltatók Önkéntes Önszabályozó Egyesülete (FSM) is segített, jelenleg öt német közösségi portálra (schuelerVZ, studiVZ, meinVZ, lokalisten und wer-kennt-wen.de) terjed ki. Az üzemeltetők vállalták, hogy a jövőben kiemelt figyelmet fordítanak a gyermek- és az ifjúságvédelemre, valamint az adatvédelemre. Többek között megvédik a felhasználókat a kiberzaklatásoktól, a személyes adataikkal kapcsolatos visszaélésektől és egyúttal felvilágosító kampányt is indítanak a kiskorúak, a szülők és a pedagógusok számára az online veszélyekről, illetve az azok elleni hatékony védekezési lehetőségekről.

A konkrét intézkedések között szerepel a regisztrációs folyamat végén a magánszféra védelmére való felhívások elhelyezése; a 14 évesnél fiatalabbaknak különleges beállítási lehetőségek biztosítása a magánszféra védelmére; a profilok kizárása a keresők találatai közül, különös tekintettel a 16 évesnél fiatalabbak profiljaira; egy tiltó funkció, valamint a szabály- és törvényellenes tartalmak és viselkedések jelentését lehetővé tévő funkció elhelyezése. A vállalatok az intézkedéseket legkésőbb idén július végéig vezetik be.

"A cégek ezzel a lépéssel jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a közösségi portálok használata és ezáltal a fiatalok közötti online kapcsolatok biztonságosak legyenek. Szükség van a széleskörű felhasználói felvilágosító kampányokra, hogy a látogatók ismerjék az esetleges veszélyeket, de a jelentő- és tiltófunkciót is. Mindenkinek hozzá kell járulnia a visszaélések megakadályozásához" - jelentette ki Sabine Frank, az FSM ügyvezető igazgatója. "Új online kapcsolattartási és viselkedési szabványokat akarunk teremteni. Így ugyan nem oldható meg minden adatvédelmi probléma, de legalább felhívhatjuk ezekre a felhasználók figyelmét" - tette hozzá Stefanie Waehlert, a Lokalisten ügyvezetője.

Thomas Petri berlini helyettes adatvédelmi biztos csak részben volt elégedett a kódexszel. "A dokumentum számos kérdést vet fel, ezek közé tartozik a bizalmas egészségügyi vagy szexuális adatok kérdése. Meg kell vizsgálni, hogy ez az anyag mennyire felel meg a hatályos adatvédelmi előírásoknak" - közölte a szakember.

Az öt közösségi portálnak összesen 21,7 millió regisztrált tagja van. A studiVZ Ltd. 2007 óta a Georg von Holtzbrinck Kiadócsoporthoz, a wer-kennt-wen az RTL interactive GmbH-hoz tartozik, míg a ProSiebenSat1 90 százalékban tulajdonosa a Lokalisten Media GmbH-nak. Az FSM és a három cég felszólította a többi közösségi portált, hogy mielőbb csatlakozzanak a kódexhez, hogy ezáltal is erősítsék Németországban a gyermek-, az ifjúság- és az adatvédelmet. A Facebook, valamint a MySpace egyelőre nem jelezte csatlakozási szándékát. A magatartás kódexet a studiVZ Ltd., a Lokalisten media GmbH és a wer-kennt-wenn.de-t üzemeltető lemonline media Ltd. képviselői írták alá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #4
    De ez tök jó! Előbb írd be egy adatbázisba a regisztráláskor, hogy 14 éves kislány/kisfiú/nemtom vagy, ixeld be hogy szexuálisan éretlen vagy, amit írjanak is oda nagybetűkkel a nicked mellé a szolgáltatók. De ha nem, akkor is biztos látszik, hogy milyen adatokat tiltottak le nálad automatikusan a profilodból.
    Kúúúúl!

    Vazze, lassan csak elérkezik ez a pedofil kánaán, még csak keresgélniük sem kell a sok állat, magát csitrinek kiadó fake regisztráció között.
  • NEXUS6 #3
    Mert a zeximók onlány nemi élete meglehetősen lapos, gondolom.
  • B0nFire #2
    De most tényleg, komolyan, ha a németek finganak egyet, miért kell az sg-nek rögtön megírnia? Az eszkimókról miért nem írnak inkább???
  • gettoharcos2 #1
    Kajakra azt olvastam egy pillanatra, hogy : "Magatartási kódex közösségi portugáloknak" ...

    aztán egy sorral lejjebb szembesültem, hogy már megint a németekről van szó
    még egy sorral lejjebb viszont ezen a szón : "kiberzaklatásoktól" viszont már hangosan felvisítottam