Gyurkity Péter

A konzolok kihívójává válhat az iPhone

Egyes vélemények szerint az Apple telefonja a hordozható konzolok ellenfelévé válhat, akár a Nintendo által elért magasságokig szárnyalva. Utóbbi számol is ezzel a lehetőséggel, a Sony viszont inkább lekezelő.

A DailyTech cikkében kiemelik, hogy az iPhone által kínált lehetőségek mind a játékfejlesztő cégek, mind pedig a potenciális játékosok számára is vonzónak tűnnek. Az Egyesült Államok legnépszerűbb mobilja ezzel komoly kihívóként jelenhet meg a konzolpiacon, olyan készülékek ellen versenyezve, mint a Nintendo DS, illetve a Sony PSP. A siker elvitathatatlan, a jövő azonban még homályba vész.

Világszerte eddig 13 milliónál is több készülék talált gazdára, ami - tekintettel a népszerűség gyors növekedésére és az eddig eltelt viszonylag rövid időre - kiemelkedő eredménynek számít. Az induláskor az elérhető alkalmazások nagyjából egyharmada volt játék, napjainkban pedig már több mint 2000 különböző alkotás elérhető a készülékeken. Olyan nagy cégek fejlesztenek a platformra, mint a Sega és az Id Software, így az érdeklődés biztosítottnak látszik - erre nem is lehet panasz, ahogy azt néhány fontos adat is mutatja.

A Sega például 500 ezer példányban értékesítette 10 dollárt kóstáló alkotását, a Super Monkey Ball című játékot az iPhone és iPod Touch készülékeken, ami már nem elhanyagolható eredmény. A fejlesztők számára sokszor jobban megéri az App Store felületén keresztül elérhetővé tenni játékaikat, mintsem kiadót és terjesztőt keresni, akik azután nyilván leszedik a saját sápot - az Apple a bevételek 30 százalékára tart igényt, a fennmaradó 70 százalék a fejlesztő cég zsebébe vándorol. Ennek is köszönhető, hogy több kisebb vállalkozás (nem ritkán a nagy kiadóktól kivált tapasztalt alkalmazottak kezdeményezéséből) kezdte meg működését az App Store platformján, amelyek számára a hagyományos megjelenés egyelőre túl nagy falat lenne.

A Nintendo nagyon is tisztában van az új vetélytárs jelentette fenyegetéssel, az amerikai divízió első embere például kijelentette, hogy már jó ideje megfigyelték a vásárlók idejének megoszlását saját konzoljaik, illetve az Apple termékei között. A Sony egyelőre nem igazán nyugtalankodik, szerintük ugyanis a legtöbben csak azért választják a telefont, hogy elüssék az időt, míg a PSP "mély, tartalmas szórakozást" nyújt. Az nem kérdés, hogy az iPhone esetében akadály lehet a gombok hiánya, ám egyelőre nagyon is úgy tűnik, hogy az Apple üdvöskéje a játékpiacon is nagy sikert arathat - nyilván megfelelő körökben, nem a nagy konzolok ellen indulva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bith #19
    az egy jó választás, csak ha van lehetőséged ne 30-as firmware-rel vedd, és ne is frissítsd arra
  • Bith #18
    a muszáj még mindig nem ly, ahogy a mindig is rövid i
    valamint, mi az a fehéz?
  • Ferrer #17
    Ugyanmár. A videojátékok mint olyanok mindig is népszerűbbek voltak, ha nem így lett volna az elmúlt 20 évben, nem arra gyúrtak volna jobban. Az Iphpone játékai meg tényleg nagyon jók, dögunalomban a fejfalbaverés előtt jó szólgálatot tehetnek.
  • fade2black #16
    lájk it or nát a jövő egyik marokkonzolja a mobitelefon..... Fölismerte ezt már a WII, az Apple és a Nokia is.

    egyébként nem tudom a Sony mért nem rak a PSPbe "mobiltelefont"....
  • zola2000 #15
    Azért akadnak jobb cuccok is telefonon mint az admirális, meg a bejeweled, de egy DS/PSP mégis csak jobb.

    Nekem egy "ősrégi" nokia6600am van, rajta néhány N-gage játék, ami már playstation1 szint (na jó azért nem egészen). Mondjuk már tervezek egy N82t.
  • xAlterego #14
    A 10$-os játéknál SOKKAL több a profit mint az 50$-osnál.
    Te csak a jövedelmet veszed figyelembe, de a profit az ami ebből a ráfordított költségeket levonva marad.

    Az utóbbi árkategóriában csak annak van esélye sikerre amit többszáz ember éveken át fejlesztett több tízmillió dollárból, és ha minden jól jön össze akkor kamatostul kapják vissza a pénzüket, de ha valami komolyabb hiba van benne, egy egész óriáscég rámehet.
    Ezzel szemben egy tucat ember egy hétvégén összedob valamit, ami már az első eladott példánytól profitot hoz, és ha jól megcsinálták, hülyére kereshetik magukat pár százezer eladott példánnyal is.
  • Anomaly #13
    muszály mindíg egy fehéz lufi alatt lefényképezni az összes apple terméket? :D
  • Rexhawk #12
    az első 7 kérdés költői volt :), mellyel az volt a célom, hogy végső véleményformálás vegyék figyelembe ezeket a tényeket
    az 5. nél vegyétek figyelembe hogy nem mindenki jáccik az iphone-nal
    a 6. kat viszont félreértettétek én arra akartam utalni hogy a kevesebb profit miatt valamivel kevesebb játék is lesz, mert nem éri meg költséges játékok fejlesztése (meik a több, 10 vagy 50 dolláros játékonkénti profit?:) )
  • laca70 #11
    Nekem mindkettő van.
    PSP-re egyelőre komolyabb játékok jönnek ki, de az iPhone is kezd felzárkózni.
    Nekünk játékosoknak csak jót tesz a verseny.
  • schrank #10
    én sosem értem azokat akiknek a passians meg a bejeweled még mindíg kikapcsolódást nyújt azoknak a agyilag zokniknak tényleg megér egy 100k-s teló ennyit ( mert ahz is hülyék hogy egy feketemacska vagy admirális játékszabályt megtanuljon és az értelmi szintjük kimerül egy csimpánzéban és színeket párosít amitől sikerélménye lesz) akkor vegyék meg aki meg xxl.sz-i játékokkal akar játszani a buszon az meg vesz egy igazi kézi konzolt meg egy 50k-ért egy jó telefont