Gyurkity Péter

Az iPhone 3G a legnépszerűbb mobil

Jól mutatja az Apple üdvöskéjének sikerét, hogy az Egyesült Államokban immár az iPhone 3G a legnépszerűbb modell, leszorítva az első helyről a három éve uralkodó Motorola RAZR-t.

Az NPD által közölt friss adatok szerint az Apple iPhone 3G átvette a vezetést a tengerentúlon, legalábbis ami a mobiltelefonok népszerűségi versenyét illeti. Az eredeti modell sikerére sem lehetett panasz, a 3G-technológiát támogató változat azonban a jelek szerint mindent visz és egy három éve tartó sikersorozat megdöntésével mutatta meg igazán a benne rejlő erőt.

Fontos megjegyezni, hogy az eddig vezető Motorola RAZR V3 tizenkét negyedéven, vagyis egészen pontosan három éven keresztül vezette a népszerűségi listát az észak-amerikai régióban, ami nem kis teljesítmény. Ennek vetett most véget az iPhone gyorsabb változata, amely a 3G támogatásával könnyen meghódította az átlagvásárló szívét. Ebben nyilván nagy segítségére volt az USA-ban kedvezőnek számító 200 dolláros ár, hiszen a kizárólagos partnerként tevékenykedő AT&T ennyiért árulja a készülékeket. Az más kérdés, hogy az előfizetési díjak és a jelenleg zajló gazdasági válság miként hatnak majd a további eladásokra.

Hiába ugyanis a kedvező ár, az átlag ügyfél havonta akár 70 dollárt is rákölthet a készülékre, mégpedig a különböző előfizetői csomagok formájában. Ehhez jön még a korlátlan szöveges üzeneteket lehetővé tévő kiegészítés, további 20 dollárért, ami már jelentős összeg. Hosszú távon ez takarékoskodásra késztetheti majd a felhasználók egy részét, arra azonban a telekommunikációs cégek nem számítanak, hogy a gazdasági válság komolyabb visszahőkölésre ösztönözné az előfizetőket - az átlag amerikai minden bizonnyal egyéb kiadásokat takarít majd meg.

Az Apple persze mindenképpen jól jár, hiszen számukra egyedül az eladott készülékek száma fontos - itt pedig könnyedén elérték az idei évre előirányzott 10 milliós határt, amiben nagy segítséget jelentett a 3G-s változat sikere. Utolsó pénzügyi negyedévükben csaknem 7 millió példány kelt el, ami több mint az előző három időszak összesített eredménye. Meglátjuk, meddig tart a látványos előrenyomulás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • passatgt #38
    gondolom a skype-ra gondolsz

    viszont nincs gsm, azaz nincs 3g vagy egyéb netelérés, szóval ez főként MO-on nem igen működik:)

    amúgy minden telefonra van skype kliens, iphonera is:)
  • Turdus #37
    Ha úgy érted, hogy nem telefon, hogy nincs benne GSM, se simkártya, akkor igazad van. Ha azonban úgy, hogy nem lehet vele telefonálni, akkor tévedsz :-)
  • passatgt #36
    n810 tényleg jó, csak nem telefon
  • Turdus #35
    Nem éppen. Sose volt XP-m, de még win98-am se. Mindig is UNIX párti voltam, és minden gépemen (összes szerveremen, munkaállomásomon, de még a PDA-mon is) POSIX szabványú oprendszer fut. És nem ezért, mert sznob vagyok vagy ilyesmi, hanem mert - kicsit profánul szólva - sz*rból nem lehet várat építeni.
    A Mac kapcsán meg:
    1) nekem nem drága, mert többet ér, hogy nem kell a szervízzel szórakoznom, és gyárilag van GNU/make+gcc környezetem (egy elég jó IDE-vel kiegészítve), így a munkámra tudok összpontosítani.
    4) nem zárt, ugyanis nemcsak AStore-ból vásárolt programok telepíthetők, mint az iPhonera
    5) nem Linux ugyan, de nem is érdekel, mivel minden alapparancsot ugyanúgy hívnak, és minden konfigurációs file ugyanott található, és függyvénykönyvtár szinten kompatíbilis.
  • Rexhawk #34
    "télleg nem zavar benneteket, hogy az iphone nem azért különleges, amiért a windows mobileos, meg symibianos kacatok?"
    igen nem symbianos meg nem windows mobileos kacat, hanem apple kacat :D
  • Lavigne #33
    "ráadásul nem is lenne meglepő, mivel minden gépem Mac
    1) drága, ugyanennyit (vagy többet) tudó készülék sokkal olcsóbban is van
    4) zárt rendszer (ki tudja, mi fut belül...)
    5) fele pénzért van egy Nokia N810-em, ami mindent tud, ami kell (sőt), és még Linuxos is
    "

    JAAAAHHJJJJJJAAAAAJ. jaj drágám, neked max egy lopott xp-d van os x témával


    én is megtudnám venni, csak a maserati jobban gyorsul, szebb a dizájnja, több dolgon is elfut :P ölni is lehet vele, kényelmesebb használni, jobb anyagokból készül...
    télleg nem zavar benneteket, hogy az iphone nem azért különleges, amiért a windows mobileos, meg symibianos kacatok?
  • jeti00 #32
    átolvasva minden hsz-t javítom magam. nem szar hanem kinek mi jön be, csak a két cucc közti különbséget próbáltam hangsúlyozni.

    a köves kép naon tetszik :D
  • jeti00 #31
    sztem meg az én N95-öm 1000x többet ér ennél a sz@rnál :)
  • Tetsuo #30
    Meg hanyan mondjak el, h tudnanak venni? :D
  • Turdus #29
    +1

    Én is tudnék venni (ráadásul nem is lenne meglepő, mivel minden gépem Mac), mégse teszem, mert:
    1) drága, ugyanennyit (vagy többet) tudó készülék sokkal olcsóbban is van
    2) előfizetése brutális lehúzás
    3) keveset tud (vagy inkább felesleges dolgokat tud)
    4) zárt rendszer (ki tudja, mi fut belül...)
    5) fele pénzért van egy Nokia N810-em, ami mindent tud, ami kell (sőt), és még Linuxos is