Berta Sándor

A Lenovóé lehet a Fujitsu-Siemens?

A gazdasági válság negatív hatásai ellenére érdekes terveket szövöget a kínai notebookgyártó.

"Az aktuális gazdasági bizonytalanság oda vezet, hogy a cégek és a felhasználók egyre kevesebb pénzt fognak költeni. Ez ellen mi sem vagyunk immunisak. Időnek kell majd eltelnie ahhoz, hogy az emberek és a vállalatok ismét bízzanak. Éppen ezért fontos, hogy gyorsak és rugalmasak legyünk" - jelentette ki Bill Amelio, a Lenovo vezetője.

Az óriáscég igyekszik felkészülni a csökkenő megrendelésekre, ám emellett ambíciózus terve is van. Amelio ugyanis elmondta, hogy egyáltalán nem tettek le arról az elképzelésükről, hogy részben vagy teljesen megvásárolják a Fujitsu Siemens Computers (FSC) végfelhasználói termékrészlegét. A szakember hozzátette: megvizsgálnak minden lehetőséget és továbbra is nyitottak az üzletre, amennyiben az árat kedvezőnek ítélik meg. A jelenlegi modell szerint a Fujitsu venné át a Siemens FSC-részesedését, míg a végfelhasználói részleget értékesítenék. Az FSC piaci értékét a szakértők egymilliárd euróra becsülik, a vegyes vállalati szerződés 2009-ig szól. Vagyis jövőre mindenképpen eldől, mi lesz az FSC-vel.

A legkitartóbb érdeklődő mindenesetre a Lenovo. A cég a legutóbbi üzleti esztendő utolsó negyedévében 30 százalékkal növelte eladásait az európai, közel-keleti, afrikai régióban és a folyamat az új üzleti negyedév első félévében sem változott. A vállalat ezenkívül augusztusban bejelentette, hogy - konkurenseihez hasonlóan - olcsó netbookkal jelentkezik, valamint számítógépgyárat létesít Lengyelországban. Az új, évi 1,7 millió készüléket előállító és 4 millió euróból megvalósuló üzem várhatóan idén decemberben kezd működni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tomalak #16
    Valószínű hogy ugyanaz a laptopunk van, viszont én inkább kellemesen csalódtam, mivel elvesztettem a garanciát nem vihettem szervízbe ezért sztétzsedtem megnéztem ki lehet e cserélni no hát nem, oké elvittem barátom cégébe ott kicserélték nagyon nehezen. Pár hónap megint lemerült, de meglett a gari. Jöttek érte elvitte csehországba (igaz hazai szervíz is van de az nem asus hanem vmi nec) 2 hét múlva jött vissza ahogy mondták, kicserélték az alaplapot, kicserélték a bill-t amit mi basztunk el meg mindent ami hibádzott. Szal szerintem nagyon korrektek voltak. De a köv akkor is msi lesz :P
  • zentus #15
    Emlékszem olyan időkre is amikor Asus alaplapot raktak FS-be....
  • Kaadi #14
    a Lenovo piszok jo munkat csinal a Thinkpad-ekkel. asztali gepem nem volt toluk, de ha azoknal megtartjak a a FSC desktop minoseget akkor nem lesz baj. lattam irodaban 7 celsius munkaallomast, de a 7nek nem volt osszesen annyi hangja mint egy hagyomanyos gepnek. tegla nagysagu bordakkal es nagy ventikkel hutik a 3.2-3.4 GHz-es procikat. siman ott felejted oket bekapcsolva, mindegy milyen csend van az irodaban.

  • NEXUS6 #13
    Abban amelyikben Lucas és Spielberg megerőszakolta Indiána Dzsonszt.;DDD
  • Rexhawk #12
    "Ok, akkor innentől az IBM-et is kerülöm mint a forró vasat."
    miről beszélsz te ? az IBM nem gyárt laptopokat csak 2005ben adta el a lenovonak gondolkozz mielőtt írsz

    "A szószparkban is megmonták!"
    hol, meik rész? :)

    amúgy nekem gigabyte volt és asrock van, szerintem mindkettő jó
  • chronos75 #11
    p4p800 sajnos egy kalap sz**.. tudom, minden gyártónak vannak szégyenteljes modelljei, az asusnál pont ez, és pont az akkori csúcskategóriás..
  • Unreal1942 #10
    Hát ha ennek a híre még csak most jutott el hozzád akkor megnyugtatlak a Lenovo IBM Thinkpadek tökéletesek még mindig.
    Továbbra is etalon és nem csak a nevéből él.
  • NEXUS6 #9
    Mosmár ezt is tuggyuk, hogy az egész világválság mögött a kínaiak vannak, hogy olcsóért felvásárolják a cégek részvényeit!;D

    A szószparkban is megmonták!
  • Roli #8
    Örülj, hogy csak két hét veszett el. A laptopba belenyugodtam, hogy pont kifogtam vagy a szálltáskor történt vele valami, de elég bosszantó, másfél hónapja jóformán nem tudom használni, mivel itthon sincs. Az alaplapoknál általános, legalább 20 esetről tudok ebből 6 gép a városgondokságon zsennyegett. Ennek ellenére tudom, hogy amikor kiforr a Nehalem proci az újra egy Asus alaplapban fog dobogni, vagy talán MSI de egyáltalán nem biztos. Remélem, mikor visszahozzák a szervízből míg egyetemre járok már kiszolgál a laptop.
  • hdo #7
    ASUS A7N8X-X alaplapom van 5 éve egyik gépemben. Túlélt egy bios frissítés közbeni áramszünetet is. 4 éves ASUS laptopomat úgy hordtam ki _1_akksival_, hogy szervízt soha nem látott, pedig párszor közelebbi ismerettséget kötött a padlóval. Mikor már nem volt képes ellátni azokat a feladatokat amiket útközben el kellett volna neki, voltam akkora marha, hogy FuSert vettem ... 2 hétig volt meg, elröppent a 160 gigás winchester minden adatommal együtt. Azonnal kértem a vételárát és megint vettem egy ASUS-t. Nem tudom hogy mire véljem, bosszankodjak hogy vettem egy szar laptopot, vagy hálálkodjak, hogy még időben elszállt, és csak 2 héttel vetette vissza a munkámat.