Gyurkity Péter

Nem működik az USA virtuális határfala

Az amerikai kormányzat számvevői hivatala szakértői jelentésében leszögezi, hogy a virtuális határfal elsőként elkészült prototípusa egyszerűen nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, emiatt megkérdőjelezik az egész tervet.

A Government Accountability Office által a Kongresszusnak eljuttatott részletes anyagban a júniusban lebonyolított látogatás és kiterjedt tesztelés eredményeit ismertetik. Ebből megtudhatjuk, hogy az illetékesek egyáltalán nem voltak megelégedve az elsőként elkészült szakasszal, a jövőt illetően pedig számos kifogást és aggodalmat említenek. Kérdés, hogy milyen formában él tovább a projekt.

A DHS Secure Border első szakaszának elkészültéről idén februárban mi is beszámoltunk. Akkor nagy büszkeséggel jelentették be, hogy komoly eredményeket értek és a tapasztalatokra támaszkodva végre megvalósulhat a mexikói-amerikai határon felépítendő virtuális határfal, amelynek elsődleges feladata a csempészek és az egyéb illetékes forgalom kiszűrése. Azóta újabb csúszásokra derült fény, most pedig részletesen ismertették a látogatás eredményeit: a prototípus-szakasz a szerzők szerint egyáltalán nem működött, és 45 percig tartott beüzemelni a rendszert. Mindezt tetézte a radarok és videokamerák rossz elhelyezése, az általuk lefedett terület szűkössége, valamint az óriási költségek.

A Boeing eddig 933 millió dollárt kapott az SBInet programban különböző pályázatokon keresztül, a Belbiztonsági Minisztérium pedig 75 milliót kért az üzemeltetésre és karbantartásra. A Project 28 néven szereplő első szakasz azonban olyannyira rossz eredményeket produkált, hogy az ott használt megoldások teljes egészében kukázták és döntés született arról, hogy a végleges verzióban más fejlesztéseket és felépítést használnak majd. A mostani jelentés viszont azt emeli ki, hogy a további csúszások még a meglévő erők munkáját is negatívan befolyásolhatják, így előfordulhat, hogy a Border Patrol nem tudja garantálni a határ biztonságát.

Az illetékes hivatal, a U.S. Customs and Border Protection válaszában közölte, hogy a GAO által javasolt 8 változtatásból 7-et elfogadtak, az új tervezetet pedig szeptember 22-én hozzák majd nyilvánosságra. A kongresszusi képviselők közül többen elégedetlenségüket fejezték ki a csúszások miatt, a vita azonban az új jelentés megérkezte után folytatódhat majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #3
    Az egy rendkívül hatásos határvédelem....
  • rigidus #2
    > A Boeing eddig 933 millió dollárt kapott az SBInet programban különböző pályázatokon keresztül

    Ez itt a baj, kerem. Toredeke penzbol lehetett volna drotkeritest is huzni.
  • Kaadi #1
    Balekok ezek az amerikaiak. Teljesen meg kellene nyissak a hatart, minden atjovonek pedig adjanak ejtoernyot, puskat es csizmat... irany IRAK. Ket gondot oldananak meg egyszerre: bevandorlas es gyozelem a kozel keleten. A sok ehes mexikoi egy ev alatt kienne az arabokat a tersegbol.