Gyurkity Péter

A .info a legveszélyesebb domén

A McAfee összegyűjtötte az interneten legveszélyesebbnek számító oldalak listáját, és ezt domén, illetve ország szerint kategorizálta. Hongkong és Kína bizonyult a legproblémásabbnak, a .info doménnel karöltve.

A biztonsági cég felmérésében mintegy 9,9 millió internetes oldalt vizsgált meg világszerte, elsősorban olyan gyakran látogatott portálok után kutatva, amelyek valamilyen kártevővel, vagy kéretlen reklámokkal lepik meg látogatóikat. Ilyen oldalakból nem is volt hiány, ám a végső lista itt-ott meglepetést kelthet.

A cég illetékesei azt találták, hogy a hongkongi oldalak a legveszélyesebbek, miután a megvizsgált .hk portálok 19,2 százaléka próbált meg valamilyen rejtett tartalmat csempészni a látogatók számítógépére. A második helyezett Kína lett, amelynél 11 százalékos arányt mértek, míg Finnország immár a második éve a legbiztonságosabb a maga 0,05 százalékával, Japán pedig szorosan követi északi rokonainkat. Érdekesség, hogy Hongkong tavaly még a 28. helyet foglalta el ugyanezen a listán, amit a McAfee azzal magyaráz, hogy a trendek gyorsan változnak a kártevők szegmensében. Az első öt további posztjait a Fülöp-szigetek, Románia, valamint Oroszország tölti be.

Ami az egyes doméneket illeti, itt a .info szerepelt a legrosszabbul, miután a 265 ország ilyen oldalainak 11,8 százaléka készült valamilyen csúnya dologra a háttérben. Ezzel összetettben elérték a harmadik helyezést, míg a legbiztonságosabbnak a .gov bizonyult, ami nem túl meglepő, tekintettel ez utóbbi felhasználásának szigorú korlátaira. A legnépszerűbb általános domén, a .com összetettben csak a kilencedik legnagyobb veszélyt hordozza magában, ami nem nevezhető éppenséggel rossznak.

Az eredményeket tekintve nem csoda, hogy Hongkong és Kína napjainkban a világméretű spamhullám első számú forrásainak számítanak. A teljes jelentést tartalmazó dokumentum - amely szerint egyébként hazánk a biztonságos országok közé tartozik a maga 0,99 százalékos arányával - a vállalat oldaláról letölthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #9
    Sajnos lemaradtam az #1 hozzászólásról. Így csak csatlakozni tudok:D
  • Tetsuo #8
    Hat nemtom.
    En a .gov-on megjelent infoktol jobban felek.
  • rigidus #7
    > Az .info a legveszélyesebb domén

    Meg az osszes gepjarmu amelyiknek "B" betuvel kezdodik a rendszamtabla.

    > míg a legbiztonságosabbnak a .gov bizonyult, ami nem túl meglepő, tekintettel ez utóbbi felhasználásának szigorú korlátaira

    Tehat van lehetoseg az atveresek szuresere.
  • FlyingV #6
    de leginkább az egysejtekre káros, ezt kijelenthetjük.


  • error85 #5
    Ezzel a felméréssel csupán egy próbléma van. 9,9 millió internetes oldal az nevetségesen kevés. Csak .hu domain esetén kb. 16 400 000 weboldal van(by google). Jelenleg a világon összses több milliárd weboldal található. Szal ez a majd 10 misi még csak az 1%-t se teszi ki.
  • dieselG #4
    meg egy bizonyos másik kisebbség korlátlan uralmára -.-
  • ilf667 #3
    főleg a zsidókra!
  • feamatar #2
    ez talált XDXDXD
  • Amergin #1
    A kuruc.info is nagyon veszélyes...[hehe]