Gyurkity Péter

Beerősített a konzolháborúban a PS3

A tengerentúlon júniusban igencsak erősen szerepelt a PlayStation 3, messze maga mögött hagyva a rivális Xboxot. A Nintendo Wii eközben (természetesen) továbbra is verhetetlen.

A Bloomberg friss jelentése arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyár első hónapja a Sony számára bizonyult sikeresebbnek az Egyesült Államokban. Ezt adatokkal is alá tudják támasztani, hiszen míg a Microsoft összesen 219 ezer Xbox 360 konzolt tudott értékesíteni az év hatodik hónapjában, addig a japán óriás fejlesztéséből 405 ezer példány kelt el. Ez jelentős különbség az elmúlt hónapok eredményeihez képest.



Az NPD Group összesített adatai szerint eddig nagyjából 10,9 millió Wii talált gazdára az USA-ban, amivel megelőzik a Microsoft eredményét, dacára annak, hogy utóbbi előbb dobta piacra saját fejlesztését. Mindez igazolja a Nintendo elképzelésének helyességét, miszerint az összes korosztály, a laikusok bekapcsolása a konzolpiacba óriási lehetőségeket nyújt, még akkor is, ha a fejlesztést nem a legbrutálisabb összeállítással készítjük el. Eddig bejött a számítás, legalábbis darabszámban magabiztosan vezetnek, júniusban például 666 ezer példányon adtak túl.

A második helyre a PS3 futott be, amely ezúttal jelentős mértékben meghaladta az Xbox 360 eredményét. Májusban még fej-fej mellett haladtak, ám ez júniusra alaposan megváltozott. Azt nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a nagy eltérést, hiszen a két cég csak ebben a hónapban ismertette elképzeléseit és a közeljövőben várható változásokat. Amíg a Microsoft árat csökkent és új változatot dob piacra, addig a Sony online tartalommal és szintén egy új variánssal próbálkozik. Az év hátralévő részében kiderül, hogy melyik terv talál kedvezőbb fogadtatásra a játékosok körében.

Természetesen mindkét vállalat a forgalom növekedésére számít, és ebben a piaci elemzők is egyetértenek, hiszen az árcsökkentés mindig jókor jön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sippie #57
    ez nagyon dúrva!! :D
  • NEXUS6 #56
    Na ja ez az elkenés tényleg így van. Az, hogy valami bombasztikusan térhatásúan szól tényleg nem egyenlő azzal, hogy reálisan is. Másrészt ugye kérdés, hogy most akkor egy filmnél, esetleg modern zenénél mi az etalon beállítás.

    A sztereo-nál jóformán csak az a kritérium, hogy a két csatorna azonos legyen. De a sokcsatornás rendszereknél már mindenki ízlésének megfelelően tudja elrontani a hangot.;D
  • Tetsuo #55
    Sorry, en is jobban szeretem a stereot.. :) Meg soha eletemben nem hallottam high-end terhangzast, olyat viszont igen amit annak neveztek.
    Legtobbszor a millios sugarzorendszer ok, de a hanganyag fos, pl a fazisok el vannak baszva elegge. Meg soha eletemben nem hallottam valosaghu modellezett teret tobb mint 2csatornan, pedig rajta voltam. Sztereon mar hallottam, profi AKG fejhallgatoval v pl Bowers and Wilkins(kozel)suketszobaban. Hiaba B & W 8.1, lossless meg a magasbitrata, nem ott er ossze a hang ahol a 2 fulem van.. ennyi. Sztereonal ez 1szerubb.

    Nexus6-nak annyibol igaza van, h a sokhangsugarzos rendszer tobb embernek nyujt hasonlo elmenyt - igaz elkenve a hangkepet.
  • NEXUS6 #54
    Na igen, de ugyan ez az emberi fej imitátoros felvétel tényleg jobb térbeli hangzást ad, de sajna csak fejhallgatóval műxik igazán. Ha egy nagyobb teret, több/több embernek is élményt myújtó 3D hangot akarsz, akkor azt csak 2-nél több hangszóróvaltudod igazán hatékonyan megcsinálni. Bár abban igazad vanm hogy egy csúcs sztereó rendszer ideális elhelyezésssel, 1-2 embernek megfelelő térérzetet adhat, de a tengelytől távolodva a minőség rohamosan csökken. A többhangszórós rendszerrel, meg akár egy mozit is le tudsz fedni.
  • NEXUS6 #53
    Ezt hallgassátok meg!;))))
  • Robi000001 #52
    Jó dolog a fejhallgató, de:
    - ha többen akarják nézni a filmet, akkor mindenkinek kell egy
    - a mély hangokat nem csak a fül érzékeli

    Ha viszont elhagyjuk a fejhallgatót, akkor már nem olyan egyszerű két hangszóróval térhatású hangot létrehozni, főleg, ha nem fér el mindenki egy négyzetméteres területen. Ilyenkor jön a több hangszóró és a trükközés.

    (Amúgy én is úgy gondoltam, hogy minek HD meg hasonló parasztvakítás... amíg meg nem néztem néhány HD videoklipet...)
  • Sanyix #51
    "Ez butaság, te is tudod... :) Egy 1m-es kijelzőn 3m-ről teljesen jól látni a különbséget 720p és 1080p között. Vagy neked mi a normális, 5m-ről nézni egy 60 centis tévét?"

    3m kijelzőt írtam 1m-ről nézve, nem fordítva ;)

    "Egy normális deinterlacing igenis nagyszerű 1080p@50/60fps-es végeredményt ad! Kell is, mert 1080p-s tévéadás nincs, csak 1080i, és néhány 720p."

    Ezt énis észrevettem, az ati-s avivos deinterlacingot bekapcsolva, semmi nyoma nem maradt annak hogy a forrás interlaced. De valaki jól leoltott nemrég hogy ááá még úgy is rakás szar, fos.

    "Önmagában nincs értelme, a BD-nél azonban az az értelme, hogy a komoly sokcsatornás lossless tömörítések után nem kevés jogdíjat kell fizetni, ezért inkább simán PCM-ben van a hang, amiért nem kell külön fizetni senkinek."

    Flac úgytudom open, és fullfree. Márpedig sok csatornát tud (tudom mert nemrég szereztem 5.1-es 24bites flac-ban egy pink floyd lemezt, amiből igazából csak a 24bit a lényeg nekem(mert sokkal szebben szól mint a 16, és nem csak kicsit, hanem feltűnően), dehát mellé volt az a 4 fölösleges csatorna is).
  • Sanyix #50
    "Egyrészt nem csak te használsz fejhallgatót,én soxor multizok vele,de közel sincs olyan minőség mint egy fasza rendszernek(már ha csak pusztán a mélyhangokról beszélünk is)a térérzékelést meg ne is említsük.egyszerűen hiába minden technológia,"

    vegyél normális fejhallgatót. Ha én az enyémen felhúzom a mélyhangot, elég érezhetően rezeg az egész tőle, és ha nagyon felhúzom az már fáj is :)

    Térérzékelés meg olyan tökéletes benne, hogy bizonyos játékokba nézelődnöm se kell nagyon, mert pontosan tudom a hangokból mi hol van, nem csak nagyjából, hanem pontosan. Sőt az egyik kedvenc játékom olyan, hogy az ellenfelet sokszor nem látod, mert messze van, és nem figyelsz pont oda. De ha a játékban akármilyen irányba vagyok neki, a lövések hangjából (akár 2 is elég) +/- 5 fokos pontossággal ráfordulok, és mikor oda figyelek, már ugye észre is veszem látással is. És ezt egy stereo fejhallgatóval. Annyira fontos benne a hang, hogy ha multizunk, és valaki egy hangos járművel motoszkál, miközben az ellenfélre fülelünk, szépen megmondjuk hogy takarodjál már odébb azzal a szarral, vagy kapcsold ki a motort :D
    Akkor mi is az értelme a 20 hangszórónak azt leszámítva ha valaki nem akar fejhallgatót használni? Semmi.
    Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb filmben a térhangzás általában teljesen külön áll a képtől. Tehát nem olyan mintha a kameránál lennének a hangszórók, hanem összevissza, és teljesen máshonnan szól a hang mint ahonnan megy kép.
  • Sanyix #49
    "Igen vannak technikák, de minden ilyen 2 hangszórós technikának megvannak a korlátai. Valamivel játszanak, pl a fázisokkal, amiből az agy is előállítja a 3D-s valóságot még ha csak 2 fülünk is van."

    Milyen korlátai? Úgy vannak elhelyezve a mikrofonok mint az ember füle. Azt veszi fel amit hallana, azt játsza vissza amit hallott volna ha ott lett volna. Nincs ebben semmi korlát.
    És 3dsítés is milyen korlátokba ütközik?
    És ha 8 irányból jön a hang akkor is 2-ből állítja elő az agy a 3d-s valóságot, ezért felesleges több hangszóró.
  • NEXUS6 #48
    Emléxem a 90-es évek elején hasonló ellenérzés volt tapasztalható egyesek részéről, amikor a BP-i HiFi són asszem a Zsolt audió bemutatott egy házimozi rendszert. A Pink Floyd: The Wall volt műsoron többek között, az akkori szinten megvalósítva, de azért az emberek többsége nem sznobkodott. Szinte mindenki azt mondta, hogy marha jól szól és igazi élmény volt, még akkor is ha utolag megtudtuk, hogy egy ilyen Surround rendszernek milyen gyíkak a specifikációi.

    Azért elég dúrva, hogy most 15 évvel később, ráadásul amikor már teljesen átváltottunk nagyfelbontású lossles digitális forrásra, akkor vannak akik előadják a vissza a jövőbe című műsort!;)))