MTI

Milliónyi tiltakozó levél a svéd "Nagy Testvér törvény" ellen

Több mint egymillió tiltakozó e-mail érkezett a svéd parlamenti képviselők levelesládájába egy új törvény miatt, amely engedélyezi az elektronikus levelek és a telefonbeszélgetések megfigyelését.

A törvényjavaslatot két hete fogadta el a stockholmi parlament heves vita után 142 igen, 138 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett. Már a szavazás napján is voltak tüntetések a parlament épülete körül a bírálói szerint George Orwell 1984 című regényének totális államát idéző megfigyelési törvény ellen. A 2009 januárjában életbe lépő jogszabály értelmében a nemzetvédelmi hatóság emberei elolvashatják a Svédországból külföldre küldött vagy külföldről Svédországba címzett elektronikus leveleket és faxokat, valamint lehallgathatják a svédországi és határon túli állomások között zajló telefonbeszélgetéseket. Mindez jelenleg csak külön bírósági engedéllyel lehetséges.

A csúcstechnológia és a terrorveszély korában a hatóságoknak feltétlenül szükségük van ilyen felhatalmazásra - mondják a támogatók. Egy múlt heti közvélemény-kutatás alapján ők vannak kisebbségben; a teljes lakosságban 36 százalékos a részarányuk, míg 47 százalék ellenzi a törvényt. A tiltakozó mozgalom két hét alatt országossá szélesedett, és a parlament szóvivője szerint a képviselők már összesen 1,1 millió protestáló e-mailt kaptak.

A törvény ellen forduló közhangulat nehéz helyzetbe hozza a jobbközép kormányt, amelynek az utóbbi hónapokban amúgy is hanyatlott a népszerűsége, és a koalíciós pártok ifjúsági szervezetei is a megfigyelési törvény ellen foglaltak állást. Mona Sahlin, az ellenzéki szociáldemokrata párt vezetője bejelentette, hogy rögtön megsemmisítik a jogszabályt, amint hatalomra kerülnek 2010-ben, a következő választások után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RecoPhile #17
    Mert talán mindent Ők irányítanak? :)
    Félre értés ne essék, én nem gyűlölöm az ormányosokal (ez igaz minden más nemzetiségi emberre!) csak azokat akik abból csinálnak "hobbit" hogy más országokat sakkban tartsanak.
    Erre egy 1x-rü példa: olaj árak emelkedés. Gondolom senkisem hiszi azt hogy lassan-lassan kifogyunk olajból csak, hogy ott van északi sark, Kanada ahol sok lelőhely felsincs tárva és szerintem az Arab félszigeten sincs olyan kevés olaj a földalatt! :)
    Köbö ennyi a vélleményem.

    Hogy ne csak off legyen. Ahogy elnézem Europa is elkezd nagyon el amarikásodni, mindent tőlük "lopunk": törvények stb. Kezdem unni azokat a b*rm*k*t...
  • szarvasdinnye #16
    Akinek ilyen gondolkodasa van, attol tenyleg nem kell ennel tobbet varni. "Uhh gork akar pizza, zsidok, magyarfold, buziveres... uhh gork akar pizza!!!" Ez a szinvonal. Banolas azert kijarna, vagy legalabb a hsz torlese.
    Egyebkent a svedek ennel azert normalisabbakk, csakhat ott is vannak hulyek. Neha becsuszik egy baki, de azert azt latni lehet, hogy nem egy 2/3-os tobbseg szavazta meg. Az allampolgarok es civil szervezetek nyomasara majd szepen kihatralnak mogule es megszuntetik. Ennyi. Na ez a kultura es a demokracia.
  • sathinel #15
    ) ilyenekre nem tud válaszolni ez már meghaladja az értelmi szintjét. Más oldalakon ezeket az embereket akiknek minimimum 50%-a a hozzászólásainak zsidózás legalább banolni szokták. Nem tud hozzászólni semmi értelmeset, és kapásból zsidózik mert valsz így tud menőzni a magyar gárdában. Mutogatja a haveroknak mekkora király.
  • sh4d0w808 #14
    Meg tudod mondani, mi a búbánatos lófa*ért zsidózol?
  • who am I 7 #13
    ahogy melegszik az északi sark, és az északi légkör, úgy tűnik, a nagyorrúak ott is megvetik a "lábukaT"?
    Nem lenne, jó hír...Vagy csak a "divatot" követik a kedves svéd törvényalkotók?Magyarul, TRENDY-k szeretnének lenni
  • arrakistor #12
    ...Én edig azt hittem, hogy a svédek kultúremberek...
  • A1274815 #11
    nyikukba=nyakukba.
  • A1274815 #10
    Remélem még kapnak néhány milliót a nyíkukba.
  • A1274815 #9
    Hát ez igen csak elmélet.
  • Tripax #8
    Nos több kérdésre adhat választ egy fogalom amit úgy hívunk, hogy: államelmélet. A társadalom tagjai bizonyos jogaikról lemondanak egy bizonyos más jog gyakorlásához vagy egyébb előnyök megszerzéséhez. Lásd a példát, ha te valakit elütsz akkor nem hagy az állam magadra egy falu megdühödt polgáraival szemben. (Ezért csak államelmélet, mert a gyakorlatban ha nincsen ki megvédjen akkor meg is kövezhetnek - de sajnosss a lev.szerk.:) Tehát ha jön egy rakás turbános akkor az állam hivatott téged megvédeni. Itt jön viszont egy de. Az állam viszont sok más dolgot nem csak embereivel hanem más országokkal is egyeztetnie kell, már csak a jólfelfogott érdekében is. Valjuk meg őszintén ha jönnének a románok a határon, nemsok sanszunk lenne (tudom most majd jön a nagy magyar önérzet, bocs ha valakit ebben megtiportam). A történet lényegi mondata, hogy az államnak az embereire nagyon oda kellene figyelnie, mert mi mindannyian hozzuk létre az államot (ergo nekünk kellene hogy lobbizzon más államoktól, de én már azzal is beérném ha más államokkal jobban karöltve lenne, a világbéke ideális útja felé). Tisztelettel